Európai Parlament;Vidnyánszky Attila;SZFE;

2020-10-27 13:54:41

Vidnyánszky a baloldal politikai kampánygyűlésének nevezte a pénteki tüntetést

A kuratórium elnöke állítja, politikai és nem szakmai vita zajlik az SZFE körül. Upor László és a hallgatói önkormányzat alelnöke szerint a kormány közvetlen beleszólást kapott az egyetem életébe.

Elbeszéltek egymás mellett a meghívottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kialakult helyzetről rendezett európai parlamenti vitában. A kormány, illetve a kuratórium képviselője azt hangoztatta, hogy a modellváltás nem kevesebb, hanem több autonómiát biztosít a SZFE-nek, míg a túloldal kikényszerített és méltatlan átalakítást emlegetett, amely az intézményt megfosztja az önrendelkezésétől. Az eszmecseréhez hozzászóló baloldali és liberális képviselők osztották a tiltakozó tanárok és diákok álláspontját, egyedül az Európai Néppárt nevében szót kapott és a Fidesszel régóta szimpatizáló szlovén Milan Zver állt ki az Orbán-kormány mellett.

Az EP Kulturális és Oktatási Bizottságában kedd délelőtt lezajlott bő egyórás videokonferencián György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Vidnyánszky Attila, az egyetem kuratóriumának az elnöke, Upor László, az intézmény utolsó rektora és Milovits Hanna, a hallgatói önkormányzat alelnöke kapott szót.

Sabine Verheyen, a szaktestület német kereszténydemokrata elnöke a bevezetőben leszögezte: a parlament mindig is kiállt az oktatási függetlenségért és az akadémiai szabadságért. A vitában arra a kérdésre várnak választ, hogy sérülnek-e ezek az értékek Magyarországon a legfrissebb kormányzati döntések következtében. 

Első felszólalóként György László arról igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, hogy az oktatási autonómiát az alkotmány garantálja, az egyetemek átalakítása pedig megerősíti az önrendelkezésüket. Ezzel nem is volt problémája hét másik magyarországi felsőoktatási intézménynek, konfliktus csak az SZFE-n alakult ki, hangsúlyozta. A politikus szerint a világ tíz legjobb filmművészeti egyeteme magánkézben van, nem is beszélve az Oscar-díjas művészek többségéről, akik mind ilyen iskolába jártak. Az államtitkár emlékeztette a résztvevőket, hogy a kormány a modellváltás előtt 13-szor ült tárgyalóasztalhoz az SZFE vezetőivel és diákságának a képviselőivel. Közölte azt is, hogy a reform több pénzt hozhat: az állam négyszeresére kívánja növelni az intézmény támogatását.

Vidnyánszky Attila, az egyetem kuratóriumának elnöke fotókkal illusztrált beszédében azt próbálta bemutatni, hogy a diákok blokádja miatt milyen áldatlan állapotok uralkodnak az egyetemen “higiéniai és tűzbiztonsági” szempontból is. Megint azzal vádolta a tiltakozó diákokat és tanárokat, hogy baloldali mozgalmárok irányítják az akcióikat, tőlük kapnak kiképzést blokád emelésére, a pénteki tüntetést pedig a baloldali kampánynyitó nagygyűlésének nevezte. Szerinte az SZFE már legalább harminc éve bezárkózott, a tanári kar nagy része két-három színházból verbuválódik, ezért az átalakításnak az a célja, hogy gazdagabbá, színesebbé tegyék az oktatást. Vidnyánszky azt mondta, a kereszténység a nyitás, a befogadás metaforája, a keresztény szellem meghonosítására tett utalásait így kell értelmezni. - Minden megbeszélésre és együttműködésre készek vagyunk, de ehhez az kéne, hogy a hallgatók beengedjék az egyetemre a teljesen jogszerűen kinevezett kancellárt - szögezte le.

Upor László, az SZFE utolsó rektora arról beszélt, hogy a korábbi tárgyalások során a kormány az egyetem egyetlen kérését és követelését sem volt hajlandó meghallgatni. A kikényszerített átalakítás során az intézmény elveszítette az autonómiáját, és minden esély megvan rá, hogy a kormány, az általa kinevezett kuratóriumon keresztül, beavatkozik az egyetem működésébe. Upor közölte, hogy nem adják fel a küzdelmet, annak ellenére sem, hogy a frissen kinevezett kancellár kikapcsoltatta az internetet és bezáratta az összes tantermet. Vidnyászky szavaira reagálva csak annyit mondott, hogy színházigazgatóként éveken keresztül próbálta rombolni az egyetem, a diákok és tanárok tekintélyét.

- Innovációt, jobb infrastruktúrát, nemzetközi kapcsolatokat ígértek, ehhez képest egy méltatlan átalakulás történt. Gyors eljárásban elfogadtak egy jogszabályt, az SZFE közösségét a sajtón át tájékoztatták, a jövőnkről a kormány által létrehozott kuratórium dönt - magyarázta a hallgatók nevében felszólaló Milovits Hanna, miért foglalták el az SZFE épületét és miért tartják még mindig blokád alatt. Megerősítette, hogy szeretnének a minisztériummal tárgyalni a jövőről, de csak akkor, ha egyenlő félnek tekintik őket.

A vitában felszólalt szocialista, liberális, zöldpárti és euroszkeptikus EP-képviselőket nem győzték meg György és Vidnyászky érvei, valamennyien azt hangsúlyozták, hogy az SZFE a szabadságért küzd, amelyet a kormány korlátozni igyekszik. A német zöldpárti Romeo Franz azt mondta: a kereszténység nem azt jelenti, hogy egy állam maga alá gyűri a művészeti szervezeteket és konformitásra kötelezi őket.

Az euroszkeptikusok frakciójához tartozó litván Dace Melbarde arra kapta fel a fejét, hogy a kormány jelentős pénzügyi támogatást helyezett kilátásba az SZFE-nek:

Milan Zver szlovén néppárti képviselő egyedüliként vette védelmébe az egyetemi átalakítást: szerinte az a fő probléma, hogy a diákok egyre kevesebbet akarnak tanulni, a média meg túldramatizálja a helyzetet.

A tervek szerint a vita végén az Európai Bizottság képviselője is szót kapott volna, de idő híján erre nem került sor. Sabine Verheyen elnök azzal zárta a vitát, hogy az SZFE ügyére még visszatérhetnek.