Orbán Viktor;szovjet emlékmű;szoboravatás;George H.W. Bush;David Cornstein;

2020-10-27 15:43:49

Hol van már a keleti szél: Orbán szerint Amerika a szabadság földje

A miniszterelnök erőset mondott a Bush-szobor avatásán: megszállási emlékműnek nevezte a szovjet győzelmi obeliszket.

A magyarok mindig is a szabadság hazájaként gondoltak az Amerikai Egyesült Államokra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, George H. W. Bush néhai amerikai elnök Szabadság téri szobrának avatásán.

Minden magyar tudja, hogy Amerika a szabadság földje, amely őszinte szeretettel fogadta Kossuth Lajost, a budapesti amerikai nagykövetség Szabadság téri épülete pedig 15 éven át nyújtott menedéket Mindszenty József bíborosnak – tette hozzá az MTI összefoglalója szerint Orbán.

Fordult a széljárás

Jó észben tartani: ugyanaz a miniszterelnök mondta ezt, aki 2014-ben még a keleti nyitásban, keleti szélben – Oroszország, Kína, Törökország erősödésében látta – a magyar utat, aki alnyugati liberalizmus helyett a keleti típusú autokrata vezetést éltette, a magyart pedig türk eredetű félázsiai népként jellemezte.

Két út áll minden magyar előtt

Orbán azt is megjegyezte a Szabadság térrel kapcsolatban, hogy 1849. október 6-án az itt álló kaszárnya udvarán végezték ki Batthyány Lajost. „A magyarok első miniszterelnöke a megszállók kivégzőosztaga előtt fejezte be az életét. Ez világos üzenet minden utódja számára” – tette hozzá. 

 

A „gyengébb felfogásúak kedvéért” felidézte továbbá: a tér egyik oldalán áll a német, a másikon a szovjet megszállás emlékműve. Világos üzenet ez is: ha magyar vagy, csak két lehetőség között választhatsz, vagy a megszállók, vagy a szabadság mellé állsz – fogalmazott.

Van ugyan egy, a Gulag magyar áldozatainak emlékére állított obeliszk is, melyet kimondottan szovjet megszállási emlékműnek neveznek, ám azt 2018-ban Óbudán avatta fel a miniszterelnök.

Ha ez üzenet, annak erős volt

Ha Orbán Viktor tudatosan nevezte megszállási jelképének a Szabadság téri szovjet obeliszket, akkor az erős üzenet a külföldi háborús emlékműveire kényes Oroszországnak. A putyini illiberalizmussal kacérkodó Orbán-kormányok ugyanis eddig sosem tettek lépéseket az emlékmű elmozdításáért.

A pedofilbotrányába belebukó Kaleta Gábor 2013-ban, még a Külügyminisztérium sajtófőnökeként is azt fejtegette a Magyar Nemzet kérdésére, hogy: „Magyarország nemzeti érdekeire és a kérdésben tanúsított orosz érzékenységre való tekintettel a Szabadság téri emlékmű áthelyezésének kérdése jelen pillanatban nem szerepel a kétoldalú párbeszéd napirendjén” – az ország orosz energiafüggése miatt pedig az emlékmű egyoldalú elmozdítása beláthatatlan következményeket vonna maga után a kétoldalú kapcsolatainkban.

Kérdés, hogy az emlékmű minősítése előkerül-e majd Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin év végére tervezett idei találkozóján.

Szóba került Reagen is

Orbán Viktor arra is utalt, hogy néhány éve már Ronald Reagannek, az Egyesült Államok 40. elnökének is áll szobra a Szabadság téren. Mint mondta: „itt áll, ezen a téren két férfi Amerikából, akik közösen indítottak harcot a világkommunizmus ellen”.

A miniszterelnök felelevenítette George H. W. Bush 1989-es budapesti látogatását, jelezve, hogy amikor az elnök megérkezett a Kossuth térre, ők pontosan ezt kérték tőle, azt, hogy „szabadítson meg minket Jaltától”, és ő támogatta ezt, mert Közép-Európa népeinek szabadságról és függetlenségről szőtt álma az ő álma is volt. Beszédét Orbán ezzel a fordulattal zárta: „Isten óvja Amerikát és Magyarországot!”     

David B. Cornstein, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövete a szoboravatáson szintén arra emlékeztetett, hogy kilenc éve egy másik korábbi amerikai elnök, Ronald Reagan szobrát avatták a Szabadság téren. Most pedig egy újabb amerikai szabadsághőst tisztelnek meg, George H. W. Bust, és talán nem is lehetne méltóbb helyet találni a szobrának, mint közel Reagan elnökhöz és az amerikai nagykövetséghez – fogalmazott, az alkotást pedig az amerikai-magyar kétoldalú kapcsolatok és a jövővel kapcsolatos optimizmus jelképének nevezte.

Orbán Trump győzelméért szorít

Orbán Viktor kitüntette a posztjáról leköszönő Cornsteint a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal érdemjellel. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy  Donald Trump megválasztásával és David B. Cornstein érkezésével minden megváltozott, Magyarország nyitottságot, őszinteséget és baráti közeledést érzett az Egyesült Államok részéről. Orbán a díjátadón úgy fogalmazott: szorítunk Trump újabb győzelméért, és gratulálunk az új amerikai alkotmánybíró megválasztásához.