Előfizetés

Már a bíróság előtt van a sztrájkoló színművészetisek fellebbezése

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.10.29. 18:32

Fotó: Béres Márton / Népszava
Reménykednek a kedvező ítéletben és bíznak a pártatlan ítélkezésben.
Mint ahogy a Népszava is beszámolt az egyetemet fenntartó új kuratórium közlésére hivatkozva,  elsőfokon jogszerűtlennek ítélte meg a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját a Fővárosi Törvényszék. A munkabeszüntetésben résztvevők azonban nem adják fel és fellebbeztek a döntés ellen, amely így másodfokon folytatódik. Mint Facebook-bejegyzésükben írják, 
"a sztrájkbizottság követelései mindegyikét továbbra is fenntartja, s a másodfokú eljárás keretében is bízik a Fővárosi Törvényszék mindenfajta befolyástól független bíráskodásában."

Egyúttal emlékeztettek, a sztrájkbizottság nyolcpontos sztrájkkövetelést fogalmazott meg a munkáltatóval szemben, valamint egy kilencedik pontban Magyarország Kormányához fordult a modellváltás teljes visszafordítása, az Egyetem alapítványi fenntartásának megszüntetése érdekében.

Pigmentek erdejében

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2020.10.29. 11:30

Fotó: Béres Márton / Népszava
Cseke Szilárd festőművész a legújabb képeivel szürreális és sosemvolt erdőkbe invitál.
Az erdő mint motívum jó alibi a festészetre – vallja Cseke Szilárd festőművész, aki legújabb, Csend-20 című kiállításával szintén az erdők világába kalauzol, és aki maga is szeret erdőbe járni. – Gyakran nézek ki a műtermem ablakából, hogy lássam a szemközti fákat – mondja a művész, aki azért is vásárolt telket Budaörsön, hogy közel legyen a természethez. Csekét az erdő, mint téma, amúgy már egyetemista kora óta foglalkoztatja, a mestere, Konkoly Gyula pedig arra tanította, hogy még a természeti témákat is érdemes az absztrakció felől megközelíteni. Cseke szerint egy absztrakt kép ugyanis nem akar a befogadóra semmi konkrétat ráerőltetni, hanem hagyja, hogy a néző szabadon, a saját élményei és fantáziája alapján értelmezze azt. – Egy absztrakt képen mindig van valami nyitottság – vallja Cseke, elvégre az ő alkotásain sem konkrétan felismerhető erdők jelennek meg – mint mondjuk a Normafa egy részlete –, hanem egy képzeletbeli rengeteg, vagy ahogy a művész fogalmaz, „maga az erdő lelke”. Az absztrakt ábrázolás Cseke szerint továbbá azért is valósághű, hiszen az erdőben járva mi sem vagyunk képesek befogadni a teljes látványt. A művész szerint az erdő éppen ezért hálás téma, hiszen az alkotó örömmel és játékos kedvvel kenheti össze a vásznat, a végeredmény pedig nemcsak természetesnek hat majd, de a műveknek is „nagyobb lesz az aurája”, azaz a képzeletünk a kép határain túlnyúlva tovább rajzolja azokat, másrészt a vásznon a rétegek egymásba csúsztatása és keveredése képes visszaidézni az erdőnek a különös atmoszféráját. A Csend-20 című kiállítás hatását persze tovább növeli, hogy Cseke ezúttal a természetes színek helyett harsányabbakat használt fel, melyek bár az előző munkáin is feltűntek, azokkal a művész korábban csak kísérletezett. – A képeimbe a színek által fokozatosan lép be a néző – magyarázza az alkotó, akinek a festményeit nézve először magát az erdőt látjuk a vékonyabb és vastagabb fáival, közelebb hajolva viszont már egy festékpacákból álló absztrakt világba jutunk, melynek a fluorzöld, neonsárga és magenta színei ténylegesen is egy másik dimenzióba juttatják a nézőt, aki nem tehet mást, minthogy bevonódik ebbe a szürreális vagy mesebeli világba. A művész szerint persze a jelen tárlat az erdő témájával a koronavírusra is reflektál, elvégre a covid megjelenése óta az emberek jobban kerülik a társas kapcsolatokat, helyettük inkább a magukba zárkózást és a természethez fordulást választják. – Az idei év amúgy is az elvonulásról és egy meditatív állapotról szól, ezért is lett a kiállításom neve Csend-20 – mondja a művész, aki szerint a képek erős színei ezt az intenzív állapotot jelenítik meg. Cseke alkotói hozzáállása persze nem új keletű, a tájképfestők közül sokan a realisztikus ábrázolás helyett egy érzékfeletti, olykor szürreális megoldást választanak. Hasonlóval találkozhatunk például Mednyánszky László ködbe vesző erdőképein is, melyeket a múlt századfordulón alkotó mester a Magas-Tátrában vagy a Kárpátalján festett. A 2008-as Tájreneszánsz című kiállításon amúgy Cseke egyik tájképét pont Mednyánszky mellé helyezték, ami a művész számára nagy megtiszteltetés volt, másrészt ekkor vált számára is egyértelművé, hogy az elmúlt másfél száz év alatt mennyire megváltozott a tájképfestészet. Egy másik alkalommal pedig Cseke a magyar tájképfestészet másik századfordulós mesterével, Ferenczy Károllyal került közeli kapcsolatba, mikor is saját stílusában megfestette a művész Dombtetőn című képét. És bár Csekére kétségkívül nagy hatással vannak a régi mesterek, a művész szerint a kortárs festészetben egyre nagyobb szerepet kap a véletlenszerűség, melyet az utóbbi időben már a nagyközönség is kezd elfogadni. – A véletlennel kapcsolatban nincsenek elvárásaink, azt sosem lehet megunni – vallja a művész, aki ettől függetlenül elismeri, hogy a huszonegyedik században már minden stílusnak megvan a maga létjogosultsága. – Az izmusok ideje lejárt. A kérdés inkább az, hogy a kép megszólít-e, vagy sem.      Infó  Cseke Szilárd: Csend-20 Hegyvidék Galéria (12. kerület, Királyhágó tér 10.) Megtekinthető: november 5-ig.

Névjegy

Cseke Szilárd 1967-ben született Pápán. Munkácsy-díjas képzőművész. A 2015-ben az 56. Velencei Biennálén ő képviselte Magyarországot. 

Egy játék bűvkörében

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.10.28. 21:14

Fotó: Béres Márton / Népszava
Százhalombatta, Tokió, Stuttgart, Melbourne: a kocka világkörüli útja egy kíváncsi ember elméjéből indult, hogy aztán hamarosan mindannyiunk kedvencévé váljon. Ezt az utat követhetjük nyomon A mi kockánk című könyv lapjain keresztül.
 „(…) a Kocka nem elégedett meg a társadalom néhány szűk rétegével: megtalálta az utat olyan emberekhez is, akikről senki nem gondolta volna, hogy valaha is érdekesnek találnák. A fejlett és fejlődő országokban, a nagyvárosokban és a kis falvakban, a csendes vidékeken és a közkedvelt turistaparadicsomokban, múzeumokban és művészeti galériákban… Mindig csodálattal figyeltem, milyen óriási lelkesedés fogadta mindenütt. A Kocka megerősítette abbéli meggyőződésemet, hogy létezik egyetemes emberi természet, amely az életkor, a társadalmi státusz és a faji hovatartozás felett áll, amelynek egyáltalán semmi köze ahhoz, hogy a világnak mely pontján születtünk, hogy hol és milyen körülmények között élünk.” Rubik Ernő színes találmányára talán még sosem gondoltunk másként, mint izgalmas logikai játékra, e sorokat olvasva azonban jóval többnek tűnik annál. Bizonyára mindannyian fel tudjuk idézni meghatározó találkozásainkat a tenyérnyi tárggyal, A mi kockáink című könyvet kézbe véve azonban új nézőpontból is közelíthetünk hozzá. Miközben az olvasás során megelevenedik előttünk hogyan forgattuk kíváncsi felnőttként vagy izgatott gyerekként a Bűvös Kockát, bepillanthatunk a kulisszák mögé is, a feltaláló gondolkodásába is. Legyen az eredeti vagy utángyártott, megkopott vagy színes ragasztószalaggal újra felcímkézett, gyors vagy helyenként berozsdásodott, családi örökség vagy új darab, a Kocka az évek során számos otthonban vált kedves játékká, közeli ismerőssé, jó baráttá. Nem csoda, hogy feltalálója is szinte gyermekeként tekint rá, és tollat ragadott, hogy beszámoljon arról, hogyan született, majd nőtt és növekedett. Ahogy az idézett sorokból is kiderülhetett, a könyv megannyi témát ölel fel, ahogy Rubik Ernő fogalmaz, szól „kreativitásról, szimmetriáról, oktatásról, építészetről, kérdésekről, játékosságról, ellentmondásokról és a szépségről is”. Talán csak a számára legegyértelműbbet nem említi: az örök kíváncsiságról. Izgalmas hibrid ez az írás; a szerző már a legelején megfogalmazza, nem szeret írni, sorai mégis azonnal magával ragadják olvasóját. Egyszerre memoár, filozófiai és történeti utazás, könyv a rejtvényekről, a felfedezés, a megtalálás erejéről, olykor hihetetlennek tűnő mese a Kockáról, és bevezető az emberi természet megfejthetetlennek tűnő működésébe. Rubik Ernő látszólag lerántja a leplet a sikerről, mégis megannyi kérdést tesz fel; nem a világszerte ismert feltaláló szerepében tetszeleg, sokkal inkább egy játékos embert ismerünk meg. Aki elárulja azt is, bár katartikus élmény volt, mikor először kezébe vehette a 3x3-as, színekkel ellátott fakockát, neki is fejtörést okozott, hogyan is rakja ki az első összekeverés után. Az olvasóban persze pillanatnyi szomorúságot kelthet, hogy a Rubik-kocka feltalálója megoldási javaslatokat, és trükköket nem kínál (e célból több könyv született már, és az interneten is számos tippet találunk), ám amint leírva látja, hányféle pozíciót vehet fel a kocka, mégis érez valamiféle megnyugvást – akkor is, ha esetleg csak egy oldalt sikerült eddig kiraknia. Ez a szám több, mint ahányan a bolygón tartózkodunk. Egészen pontosan negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymilliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer. Ebből megtalálni a megoldást valóban nem könnyű, ezt könnyen beláthatjuk. S noha vannak, akik ma már néhány másodperc alatt tudják kirakni a rejtvényt, úgy tűnik, mégsem az eredmény a lényeges. Egy látszik biztosnak: valami olyan titok rejlik ebben a találmányban, amelyet sem megfejteni, sem leírni nem lehet. Játszani kell vele, újra és újra.   Infó: Rubik Ernő: A mi kockánk, Libri Könyvkiadó, 2020. Fordította: Bujdosó István (a fordítás a Cubed – The Puzzle of Us All című könyv alapján készült)

Kocka mindenütt

 A főváros több pontján is találkozhatunk a Rubik-kockával. A harmadik kerületben, a Graphisoft Park bejáratánál egy tízméteres krómacél csövekből álló szobor fogadja az arra járókat: a 2010-ben felállított nagyméretű munka a Rubik-kocka modern térplasztikára átültetett változata. A gerilla szobrászművész, Kolodkó Mihály városszerte elhelyezett apró, ám figyelemfelkeltő alkotásai közt is megtalálhatjuk a kockát: 2019 óta a Batthyányi tér mellett a Vám utca környékén a rakpart lépcsőjén látható a mini szobor. S a Rumbach Sebestyén utcában kapott helyet a Neopaint Works kétszázötven négyzetméteres tűzfalfestménye, amely a kocka feltalálásának negyvenedik évfordulójára, 2014-ben készült. Budapesttől nem messze, Százhalombattán is áll egy Rubik-kocka: a hatszáz kilós, LED-fényforrással ellátott szobor szintén az évforduló alkalmából került ki a város közterére.  

Japánban is hódít

Szeptember végén mutatták be Tokióban a világ legkisebb Rubik-kockáját. Az ujjhegyen elférő alumíniumkocka körülbelül két gramm, oldalai közel tízmilliméter hosszúak. A kockát 1980-ban kezdték értékesíteni Japánban, és csak az első évben négymillió darabot adtak el belőle. A háromdimenziós logikai játék forgalmazásának negyvenéves évfordulója alkalmából hozták létre az aprócska változatot, amely játékra is alkalmas, ám meglehetősen komoly áron lehet megvásárolni, közel kétszázezer jenért (körülbelül hatszázezer forint). Az évfordulóra ingyenesen megtekinthető kiállítást is rendeztek Tokióban, ahol többek közt egy Rubik Ernőt ábrázoló, 1600 Rubik-kockadarabból álló mozaik is látható.

Az építészeket is inspirálta

 A Rubik-kocka a kreativitás jelképévé is vált az évtizedek során. Inspirációul szolgált az építészet területén is: világszerte több épület szín- és formavilága idézi a logikai játékot. 2011-ben nyitott meg Stuttgartban a Városi Könyvtár, amely kívülről kivilágítva bonyolult Rubik-kocka variáns, míg belülről letisztult, modern épület. A Melbourne Múzeum kifejezetten gyerekek számára létrehozott épületszárnya szintén Rubik Ernő találmányát idézi, noha színei közt az eredetitől eltérőek, például a rózsaszín és a fekete is megjelennek. 2017-ben Rubik-kocka alakú épületet húztak fel egy dél-ausztráliai szőlőültetvényre is, amely a kocka egyes elemeit elforgatott állapotban jeleníti meg. Hazánkban is voltak tervek korábban hasonlóra: a Rákóczi-híd budai hídfőjéhez is terveztek egy kocka alakú kiállító központot 2012-ben. A harmincezer négyzetméteres épület szándéknyilatkozatát Rubik Ernő és a miniszterelnök is aláírta, s a tervek szerint 2017-ben nyitott volna meg a grandiózus kiállító hely, azonban ismeretlen okokból máig nem épült meg.