Ha jelenleg Magyarországon az öregségi nyugdíjakra fordított összeget elosztjuk a jogosultak 2 millió körüli számával, a Magyar Államkincstár szerint 142,1 ezer forint az eredmény. Ennyi az átlagnyugdíj. Nem sok, de az ember ismerősei, szomszédai helyzetét látva kevesebbre gondol. És nem alaptalanul.
Ha a szám mögé nézünk, és felvázoljuk, hányan tartoznak egy-egy nyugdíjsávba, már egzaktan szembesülhetünk a szomorú valósággal. Az államkincstár 2019-es adatai alapján, lefelé kerekítve 500 ezer idős ember él 50–100 ezer forintos nyugdíjból. 800 ezren várják a postást vagy az utalást a következő, 100–150 ezres sávban. 151–200 ezer forintos ellátást majdnem 374 ezren kapnak. A 200–300 ezres klubnak 220,3 ezer tagja van. Tovább haladva fölfelé a nyugdíjsávok között, megszűnnek a százezres, majd a tízezres számok: a 2 millió forint és a csillagos ég között már csak kilencen lebegnek.
Szegénységbe szorulnak
Árnyaltabban, kevesebb matekot igényelve – és valósághűebben mutatja be a helyzetet a medián nyugdíj nagysága – amely most 127 000 forint (lényegében az igazi átlagellátás). De bárhonnan közelítünk, bárhogy olvassuk a statisztikákat, az világos, hogy a nyugdíjak csak kevesek számára biztosítanak nyugodt öregkort – és az alsó sávokba szorult mintegy egymillió ember naponta kénytelen szembenézni a szegénységgel.
A helyzetet jó esetben is csak konzerválni tudja az évi rendszeres emelés, amely lényegében minimális kompenzáció. Ehhez képest igen bonyolult rendszer szabályozza nagyságát, amely Magyarországon egy évtizede az infláció mozgására épül. A költségvetés megtervezi az elkövetkező évre a pénzromlás mértékét, és ennyivel emelkednek adott év januárjában a nyugdíjak. Majd a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első 8 hónap adatai alapján megállapítja az év végéig várható valós áremelkedést. Ha ez legalább 1 százalékkal magasabb a tervezettnél, a nyugdíjasok január 1-jére visszamenőleges hatállyal kiegészítő emelés formájában kapják meg a különbözetet.
Idén is végigcammogott a processzus. A 2020-as évre szóló költségvetésben tervezett infláció alapján januártól 2,8 százalékkal nőttek a nyugdíjak. Majd az augusztusi reális adatok kibogozása után jött az év végéig várható fogyasztóiár-növekedés megállapítása. Fontos, hogy ennek során nyugdíjas fogyasztóiár-indexet
használnak a kiadások sajátos megoszlása és súlya, az úgynevezett nyugdíjaskosár figyelembevételével. Az eredmény 4 százalék lett. Így novembertől januárig visszamenőleg 1,2 százalékos kiegészítő emelés jár, az első tíz hónap különbözete egy összegben jut el a jogosultakhoz. A tavalyi átlagnyugdíj (135 ezer forint) esetén mindez havi 5400 forint gazdagodás. Picinyke összeg, de több százezer idős ember számára mégis jelentős.
Pár száz forintért küzdenek
Az idei kiegészítő emelést szentesítő, október 21-én megjelent kormányrendelet nem hatotta meg a nyugdíjas-érdekvédelmi szervezeteket. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) kevesli a korrekció mértékét. „A problémánk az – fejti ki Juhász László elnök –, hogy az év során végig magasabb volt az infláció annál, ami alapján a kiegészítést számolták. A KSH havonta nyilvánosságra hozza, mekkora volt a százalékos árnövekedés az utolsó 12 hónapban. Ez júliusra elérte a 4,3 százalékot, és augusztusban is ezt közölték. Majd síri csönd, október közepéig nem jelentettek semmit. És most azt mondják, 4 százalék volt az infláció az első háromnegyed évben, ezért 1,2 százalékos kiegészítést kell adni a januári 2,8 százalékos emeléshez. Mi kifogásoljuk ezt a számot, úgy véljük, 4,3 százalék a helyes adat, így 1,5 százalék járna még a nyugdíjasoknak. Elkeserítő, hogy ez azt jelenti, pár száz forintról folyik a vita.”
De van egy erősen vitatható pontja magának a számításnak is, amit Juhász László így fogalmaz meg: „A nyugdíjas-fogyasztói kosár áremelkedése eltér az országos inflációtól. Idén biztos magasabb, hiszen jelentősen emelkedtek például az élelmiszerárak. És azt is figyelembe kéne venni, hogy a járványhelyzet komoly változásokat okozott a nyugdíjasok fogyasztási szokásaiban, a termékkosaruk összetételében. Így a drágább alapvető élelmiszerek aránya is nagyobb lett a vásárlásaik során. Csakhogy a számítást a két évvel korábbi nyugdíjaskosár alapján végzik. Békeidőben ez elfogadható lenne, de jelentőségük miatt most reagálni kéne a váratlan változásokra.”
Akár hasraütéssel
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület öt éve foglalkozik az érdekképviselet demokratikus koordinálásával. Megyei szinten, nyilvános fórumokon gyűjtik először össze a problémákat, majd az ott választott képviselők Budapesten, az Országház felsőházi termében tartott éves ülésen hangolják össze a legfontosabb ajánlásokat, követeléseket, amelyekhez aztán politikai képviseletet keresnek. A szervezet az októberi kormányrendelet számaival kapcsolatban némileg megengedőbb, de az éves emelés meghatározásának módjában súlyos esetlegességeket lát.
„Mi elfogadjuk a KSH adatait – jelenti ki Karácsony Mihály elnök. – Lehet persze vitatkozni pár tizedszázalékon, kifogásolni, hogy nem reális a nyugdíjaskosár. De nekünk nincsenek saját, módszeresen kidolgozott, egzaktan értelmezhető adataink. Az igazi probléma az, hogy az éves nyugdíjemelés megállapítását a törvény a várható(!) infláció mértékéhez köti. Vagyis egy becsült adathoz. Tavaly az árfolyam-politikáért felelős MNB például 3,4 százalékos inflációt jelzett az idei évre, a költségvetési törvény mégis 2,8 százalékkal számolt. Aztán a tárgyév első 8 hónapi adatai alapján a KSH bejelent egy 4 százalékos fogyasztóiár-növekedést, de a kiegészítő nyugdíjemelés nagyságát az év végéig várható(!) infláció döntheti el. Ki tudja megmondani, mekkora lesz? Senki. Vagyis a napi politika. Akár hasra ütéssel. Így aztán már annak is örülni kell, hogy elfogadták a 4 százalékot.”
Csökkenő kiadás
Igazán komoly lépés, amelyre egyre égetőbb szükség van, egy átfogó nyugdíjemelés, azon belül is a legalacsonyabb juttatások növelése. Ebben teljes az egyetértés a nyugdíjasszervezetek között. „Nem a nyomort kell újraosztani, hanem új forrást kell bevonni – fogalmaz Juhász László. – Most jó lehetőség lenne rá, mert a nagy demográfiai növekedést hozó Ratkó-korszak gyerekei már benne vannak a rendszerben. Így az elkövetkező években a nyugdíjjellegű kiadások folyamatosan csökkenni fognak.”
Karácsony Mihály is úgy véli, reális követelés, hogy senki ne kapjon a megélhetési minimumnál kisebb nyugdíjat: „Ez ma nálunk a medián nyugdíj 60 százalékát jelentené, 70-80 ezer forintot.” Fontos lenne persze figyelembe venni a rohamos bérnövekedésből származó egyenlőtlenségeket is. Ma rengeteget számíthat, melyik évben megyünk nyugdíjba. „Nyugállományba vonul egy vezérigazgató, négy év múlva követi a titkárnője – magasabb nyugdíjjal” – tréfálkozik Juhász László. Az éves emeléseknél sem ártana visszatérni a vegyes indexáláshoz, amely az infláció mellett a bérkiáramlást is figyelembe veszi. Svájci változata szerint 50-50 százalékban.
Nyugdíjasok nyugdíjasokért
A legnagyobb hazai nyugdíjasszervezet, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége ugyan nem tagja például a Nyuszetnek, de aktívan részt vesz az érdek-képviseleti egyeztetésekben, és támogatja az alapvető célkitűzéseket. Tevékenységük azonban túlmutat a nyugdíj alakításán, és további fontos szociális problémákra hívja fel a figyelmet. „Számunkra minden érdekvédelem, ami az idős korosztály életminőségének javítását szolgálja – hangsúlyozza a szervezet elnöke, Némethné Jankovics Györgyi. – Fogyasztóvédelmi, bűnmegelőzési, egészségmegőrző programokat rendezünk. Van jogsegélyszolgálatunk, konkrét ügyintézést is vállalunk. Részt veszünk az idősgondozásban, segíteni tudunk, ha valakinek csak napi 2–4 óra felügyeletre van szüksége. De van beszélgetőhálózatunk is, melynek tagjai a WHO tananyaga alapján kapnak kiképzést.”
Nyugdíjasok dolgoznak hát nyugdíjasokért – önkéntes alapon. Nem érdemelnének meg némi anyagi honorálást? Az elnök asszony sóhajt egyet. „A Nézőpont Intézet honlapján nemrégiben megjelent egy elemzés a nyugdíjas-társadalom önkéntes tevékenységéről. Az anyag forintosítja, mekkora ez a hozzájárulás a GDP-hez. És mit kapunk érte? A nyugdíjunkat – meg jó esetben köszönetet. Ezek a civil szervezetek semmilyen állami támogatásban nem részesülnek. Pedig az idősek nagyrészt közfeladatokat látnak el bennük. Temetőt gondoznak, faluházat takarítanak, anyagi és szociális támaszt nyújtanak a rászorulóknak. Illene adni érte valamit. Vagy Németországhoz hasonlóan, emberi jogon bevezetni valamekkora alapnyugdíjat az öregségi mellé.”
