Budapest;fogaskerekű;

Hétfőtől két hétig nem jár a fogaskerekű

Folytatódik a pályakarbantartás.

November 2-ától, hétfőtől várhatóan november 15-éig, vasárnapig nem jár a fogaskerekű, mert a BKV Zrt. folytatja a pályajavítási munkáit a Városmajor végállomásnál, illetve az Orgonás és az Erdei iskola között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Hozzátették: a felújítás idején cserélik, szabályozzák a pályasínt és a fogasléceket, amelynek eredményeként a fogaskerekű megbízhatóbban közlekedik, zajterhelése pedig jelentősen csökken.

A közlemény szerint

  • a Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A, a Királyhágó tér és a Svábhegy között pedig a 212-es autóbusszal lehet utazni, melyhez kapcsolódva a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között a 60-as pótlóbusz közlekedik.

  • 60A és 60B kiegészítő pótlóbusz-járatok közlekednek hétfőtől szombatig a fogaskerekű alsó szakaszán található Orgonás, Esze Tamás iskola megállóhelyek kedvezőbb kiszolgálására, melyek a hétköznapi csúcsidőszakok kivételével csak előzetes telefonos igénybejelentés alapján indulnak el.

  • a 60-as pótlóbusz a Svábhegyről, a 21-es autóbusz Normafa irányú megállójából indul, a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomásnál megáll a Golfpálya úton, a fogaskerekű végállomása mögött és a Gyermekvasút végállomása előtt is.

  • a 60A és 60B pótlóbusz a Városmajor utcából, a 128-as busz Szent János Kórház megállója mögül indul.

  • a 60A buszjárat a Szent János Kórház és a Pethényi út között közlekedik.

  • a 60B buszjárat a Szent János Kórház és az Esze Tamás iskola (Rőzse utca) között jár.

A változások további részleteiről itt talál információkat.