Megnyitóbeszédet írni is egyfajta művészet – ilyesféle gondolatok kavarogtak a fejemben az idei Textúra főpróbájának első perceiben. Igaz, tartalmilag minden rendben volt: a Szépművészeti Múzeum hatodszorra rendezi meg színházi estjét, színészek, kortárs írók segítségével újabb klasszikus képzőművészeti alkotásra irányítva a figyelmet, és igen, ez a „legizgalmasabb vállalkozása”, ami „bepillantást enged a műalkotások rejtelmeibe”. Aláírom: ezek „a gyermeki rácsodálkozás pillanatai, amelyek összekötik a múltat a jelennel”, és hol máshol, mint a „múzeum patinás falai között” – de akkor is: épp egy Coelho-generátorral kellett beszédet írni?! A tantusz csak akkor esett le – hogy „átverés” áldozataként egy színházi előadás kellős közepébe csöppentem –, amikor a többször is „bakizó” Péterfy Bori (háta mögött az addig „kínosan” lelkes Jordán Adéllal) felkonferálta a világhírű Damien Schmitz performert, a műtárgysuttogót, akit majd Horváth Eszter múzeumpedagógus fog értelmezni. Burleszk, művészettörténeti paródia, kórus – a kezdés remek.
A szív szimbólumához tartozó csoport útja elsőként Régi Képtárba vezetett, a későmanierizmus mestere, Girolamo Macchietti festményéhez. Mária gyermekével és Szent Annával: a kis Jézus egy piros virágot ad nagymamájának. A virág színe az ő vérét szimbolizálja, míg meztelensége az ártatlanságát, a gyermeki mivoltát, az emberit – az istenit. Jordán Adél az első percben sikeresen elhitette hallgatóságával, hogy az előadás ott folytatódik, ahol abbamaradt, a Reneszánsz Csarnokban megismert művészettörténészi figura megállíthatatlan, mígnem „Horváth Eszterből” előtört egy felkavaró monológ az anyaságról – Szécsi Noémi A vég és a kezdet című írása. Ezúttal nem a nevetés csalt ki könnyet a hallgatóság szeméből.
Thalia múzsa segíti a színészeket, vagy: inkább a színészeket segíti – derült ki Czakó Julianna jelenetéből. Az egykor Ferrarában alkotó Michele Pannonio híres festménye – az állapotos Thalia kezében szőlővesszőt tart, fejét érett kalászok, trónusát dús gyümölcsök övezik – sokféle gondolatot ébreszthet. Ám Berta Ádámot elsősorban a múzsaság mikéntje inspirálta, Czakó Juliannára és a rendező Székely Krisztára maradt a varázslat kiteljesítése. Ló, párduc, pingvin, strucc, papagáj, kutya, szarvas – szinte képtelenség felsorolni, mennyiféle állat látható id. Jan Brueghel Paradicsomi táj bűnbeeséssel című festményén. Keresztes Tamás magát szórakoztató úriember teremőre mindezt „szinkronizálva” bemutatta. A komédia „természetesen” itt is egy sokkal megrázóbb – filozofikus – szöveg felvezetése volt: Lövétei Lázár László Majomszózatának hőse a megváltozó világra, a szavak jelentésére és önmagára eszmél. A sejtés, és végül a felismerés, hogy „valami fojtogatja a kertet”, a Paradicsom elveszíthető –, nem örömteli.
Keresztes Tamáséhoz hasonlóan Dankó István szövegmondása is kiemelkedően erős. Neki szerencséje is volt azzal, hogy Spillenberger Sámuel lőcsei orvos XVII. századi – első látásra nem különösebben izgalmas – arcképéhez Száraz Miklós György írhatott klasszikus novellát, ami kis remekmű lett. A szárnyaló, komoly mesét tökéletesen lehetett ellenpontozni a takarító földön járó, vicces figurájával, aki a takarítóeszközöket is a történet hasznos, szellemes részévé tudta tenni.
Az ellentétes minőségek összeházasítása minden jelenetben érvényesült, és ez működött is. (Feltehetően ez így lesz Háy János Találkozás Vénusszal című jeleneténél is, ami a főpróbán nem volt látható.) Így volt ez még akkor (és úgy) is, amikor a prózához zene társult. Miután a vaksötétben bejárta a Román Csarnokot, Vizi Dávid éjjeliőre egzisztencialista gondolatokat is idéző dalra fakadt. (Terék Anna: Zuhanás). Tasnádi Bence is énekelt, jelenetében a –„minden eleven és mai” – élménye kelt életre egy ókori görög mellszobornál. (Balla Zsófia: Szakállas férfi portréja) Még a múlt is jelen idejű lehet: ez nem csak múzeumi tapasztalat.
Péterfy Borit is hallhattuk énekelni. Amikor beimbolygott egy borospohárral a kezében az egyiptomi tárlók között, keresve a büfét, abban nem az volt az öröm, hogy tudtam, ezúttal „nem ver át”. Az okkal vagy ok nélkül féltékeny karaktere csak első látásra tűnt komikusnak: Harag Anita Back to Cairójával Péterfy Bori a lélek örvényeibe vitte a közönséget – egyszerre késztetve mosolyra és sírásra. Beleszédülhettünk a jelenetbe, miként részegítő élmény volt az egész este.
Infó:
Textúra 2020 / 6. előadás
Szépművészeti Múzeum
Rendező: Székely Kriszta
Premier: november 3.
