Színház- és Filmművészeti Egyetem;Palkovics László;SZFE;

2020-11-02 12:01:24

Palkovicsot várják a tüntető színművészetisek

A kuratórium által kezdeményezett egyeztetésre ugyanakkor nem mennek el.

Sem indoka, sem lehetősége nincsen az "illegitim" kuratóriumnak, hogy felfüggessze az oktatást a színművészetin - derült ki a tiltakozók hétfői sajtótájékoztatójából. Szerintük a lépés jogilag értelmezhetetlen is, mivel jogszabályi kötelessége a fenntartónak az egyetem működtetése. Így a kuratórium ezt veszi semmibe. Megítélésük szerint a vis maior helyzet megszüntetésére kizárólag az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képes. Az eseményen hangsúlyozták, a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) törvényesen működik, "a szenátus és a vezetőség nem jókedvükben mondtak le augusztus 31-én, hanem mert a kuratórium megfosztotta az egyetemet az önrendelkezéstől."

Értékesük szerint hamis az az állítás, hogy az egyetemen folyó oktatási tevékenység nem nyomonkövethető.

Egyúttal jelezték, nem mennek el arra a tárgyalásra, amelyre a kuratórium invitálta meg a tiltakozókat hétfőn 11 órára. Továbbá visszautasítják, hogy Csernai Mihályt és Upor Lászlót nevezzék meg, mint bűnbakokat. Az SZFE oktatóit a kuratórium által leírt vis maior helyzet nem gátolja az oktatásban, a létesítményekben megfelelőek a körülmények, a mintatanterv teljesülését nem akadályozza elháríthatatlan akadály, a hallgatók és az oktatók a szerződésükben vállalt kötelezettségeiket végzik. 

Jelezték, a fertőtlenítési és karbantartási munkák az épületben megtörténtek. Egy vasárnapi munkabiztonsági jelentésre is hivatkoztak, amely szerint az egyetemi polgárok nem szegték mg a tűz-és balesetvédelmi szabályokat, valamint biztosították a nemdohányzók védelmét is. A pandémiás helyzet kezelését és a higiéniát pedig példamutatónak nevezte a vizsgálatot végző szakember. "Az Oktatási Hivatal számára összeállított, bizonyító erejű dokumentáció benyújtását az újonnan kinevezett kancellár hetek óta óta jogszerűtlen akadályoztatja."

Utóbbit pedig személyesen viszik el az Oktatási Hivatalnak.

Korábban a Népszava is beszámolt arról, hogy a kuratórium péntekben felfüggesztette az oktatást az egyetemen, mondván, cigiznek és piálnak a tüntetők által elfoglalt épületrészeken, valamint nem tartják be a balesetvédelmi szabályokat. 

Kerestük az ITM-et is, hogy megtudjuk, elfogadja-e a tiltakozói meghívást Palkovics László. Amint érkezik válasz, beszámolunk róla.