A födémen akadálytalanul szökik ki a meleg – Eltüzelnek rongyot, gazt és palackot is

A rossz energiahatékonyságú, szigetelés nélküli, összetákolt házakban telente háromszor, négyszer annyi tüzelőanyagra van szükség, mint máshol.

Országosan a háztartások több mint negyven százaléka használ szilárd tüzelőanyagot: a falvakban a lakások nyolcvan százalékát – körülbelül 820 ezer háztartást – fűtik így, míg Budapesten ez az arány 4 százalék, ami 32 ezer otthont jelent. Az alacsony jövedelmű háztartások körében a fa, a szén, és a brikett a legelterjedtebb, a rendelkezésükre álló korszerűtlen kályhák és az épületek rossz hőszigetelése miatt pedig ez a fűtési mód az egyik legfőbb oka a hazai légszennyezettségnek – állapította meg az energiaszegénységgel foglalkozó, öt civil szervezet összefogásával működő Elosztó Projekt.

Felmérésük szerint a legszegényebb térségekben a barna és feketekőszénnél jóval rosszabb minőségű, magas káros-anyag kibocsátású, olcsóbb lignit is elérhető a szélesebb tömegek számára. Ez 50-80 ezer család fűtését biztosítja, s közvetve 60 milliárd forint kárt okoz az egészség- és a környezetkárosítás szempontjából: a lignit égetésekor ugyanis rákkeltő, szív- és érrendszeri károsodást, légúti megbetegedéseket okozó, agresszív anyagok sora keletkezik.

A szilárd tüzelőanyagok évente 13 ezer ember idő előtti halálát okozzák Magyarországon, de a gyermekek életesélyeit is 6-8 hónappal csökkenthetik – erre a megállapításra jutott nemrégiben F. Nagy Zsuzsanna miskolci környezeti tanácsadó és csapata. Ők elsősorban az ország ilyen szempontból legszennyezettebb, észak-magyarországi, Sajó-völgyi területeit vizsgálták, s ebből vonták le a következtetéseiket.

Megállapították, hogy a rossz energiahatékonyságú, szigetelés nélküli, így-úgy összetákolt házakban telente háromszor, négyszer annyi tüzelőanyagra van szükség, mint máshol, mert a nyílászárók résein, a falakon, a födémen csaknem akadálytalanul szökik ki a meleg. Számításaik szerint egy átlagos család a fűtési szezon alatt 300-500 ezer forintot költ a 10-15 köbméter tűzifára, amelynek ára öt év alatt 25 százalékkal emelkedett, így sokak számára elérhetetlenné vált – sokan ezért hulladékkal, használt gumival, műanyag palackokkal, rossz ruhákkal fűtenek. A szociális tűzifa program számos sebből vérzik, gyakori, hogy száraz tüzelő helyett csak a közmunkások által az árokpartról kivágott cserjék vizes ágai, gallyai jutnak el a legszegényebbekhez. Ha jó minőségű a fa, akkor is gondot jelent, hogy a legtöbb család rossz hatékonyságú tüzelőberendezésekkel fűt.

A lakások minősége és energetikai jellemzői eleve jelentősen meghatározzák a háztartások életét, s jelenleg nincs olyan átfogó állami program, amely a lakásminőségi és energiaszegénységi problémákat szociálisan érzékenyen célozná, azaz figyelembe venné, hogy a szegénységi csapdában élő százezrek életét sokkal jobban megnehezítik ezek a problémák, mint a módosabb háztartásokét – ezt már a Habitat for Humanitynek a lakásminőség és energiaszegénység összefüggését vizsgáló elemzése állapította meg. A rosszabb anyagi helyzetű háztartások jellemzően rosszabb energiahatékonyságú lakásokban élnek, a jövedelmükhöz és a lakásuk méretéhez képest emiatt így különösen magas a rezsiköltségük. Vagyis mivel a magyarországi energiafelhasználás nagy részét a fűtés teszi ki, ezért a leginkább rászoruló háztartások felújításával lehetne arányaiban a legtöbb energiát megtakarítani.

– Doros Judit

„Senki se ellenőrzi, hogy ki, mivel tüzel”

– Hol él maga, hogy ilyeneket kérdez? – néz rám játszott felháborodással egy, a háza előtt járdát söprő, hatvanas asszony a Baranya megyei Gyöngyfán, amikor arról faggatom, előfordul-e, hogy a falubeliek olyan szeméttel tüzelnek, amit tilos volna tűzre rakni. Az asszony lemondóan legyint: „Ha tudná, hányszor száll a kéményből a fekete füst, és olyan a levegő, hogy köhögnöm kell tőle”.

Az előbbieket hallgatva az asszony barátnője is ráerősít: „senki se ellenőrzi, hogy ki, mivel tüzel. Pedig egyszerű lenne. Hetente egyszer viszik el a faluból a szemetet, jöjjön el, és nézze meg, hogy olyankor hány ház elé ki se teszik a kukát. Mert nincs mit elvinni, eltüzelnek mindent: gazt, műanyag palackot, reklámújságot, rongyot meg ami van. Azt se ellenőrzik, hogy egy háznál hányszor szippantják ki a pöcegödröt. Van, aki évekig nem hív autót, pedig 2-3 köbméteres a derítője. A víz bent van a házban, de alig használják, mert a kútról hordják be a javát. Így a vízszámlán nem buknak le”.

A két asszony nem adja nevét, tartanak a tilosban járó falubelijeiktől, száz méterrel odébb, a 69 esztendős Németh István viszont névvel vállalja szavait. – Meg kell érteni a falusi embereket, nagy itt a nyomorúság – érvel a három marhát tartó és azok tejéből sajtot készítő férfi. – Akinek nincs pénze tüzelőre, persze hogy kályhába dob mindent, ami meleget ad. A rászorulók kapnak egy köbméter fát, de az 4-5 hétre elég. Egy 60-80 négyzetméteres ház befűtéséhez telente 6-8 köbméter fa szükséges, az pedig kiszállítással, kuglira vágással 130-180 ezer forint. Nem telik erre a közmunkabérből.

A 130 lelkes Gyöngyfán az aktív korúak többsége ma is köz- és alkalmi munkából él, a nyugdíjasok átlagos havi járandósága pedig jó, ha eléri a 100 ezer forintot. Tizenöt kilométerrel odébb, a 150 lelkes Okorágon, egy ápolt kockaház előtti, házilag fabrikált, levert lábú padon 68 esztendős asszony ül, s miközben elhajtja a fellegekben támadó szúnyogokat, így beszél: „a férjem a téeszben dolgozott, az ő nyugdíja 98 ezer, engem a tejcsarnok alkalmazott, de mivel hamar lerokkantottak, 12 év munkaviszonyom van, a nyugdíjam 35 ezer forint. Hát ebből nehezen telik tüzelőre. De megvesszük valahogy, a gyerekeink már rég önállóak, nekünk nincsenek nagy költségeink, a kertben megtermelünk ezt-azt. Viszont van, a miénknél is kevesebből él. Hát ők eltüzelnek mindent”.

Az egyik az utcán hazafelé tartó, középkorú okorági férfi – mikor leszólítom – simán el is ismeri, hogy ő bizony a műanyagpalackot eltüzeli.

– Tán nem szabad? – áll meg hirtelen.

– Nem – bólintok rá.

– … Akkor le ne írja a nevem, mert még megbüntetnek – mondja ő, de azért közben nevet a szeme. – Igaza van, nem szabadna, büdös, mikor ég. Tavaly elégettem egy felaprított bútort, az is k---a büdös volt.

– A lakkozott, festett és vegyi anyagokkal kezelt fát se lehet eltüzelni – jegyzem meg.

– Az ember keze rájár, hogy ami ég, azt dobjuk be a kályhába – ismeri el. – Nem a pénz miatt van, a 8 ezer forintos napszámból jutna tüzelőre. De mit csináljak azzal a sok szeméttel?

A 280 lelkes Szentdénes főutcáján a bolt előtt többen beszélgetnek. Egyikük, a még szüleivel lakó, 28 esztendős Horváth József állítja, hogy soha nem dob a kályhába bútorlapot, műanyagot, hungarocellt vagy nehezen égő, fényes papírt.

– Környezetvédő vagyok – állítja a tíz éve Szentlőrincen, egy gabonaforgalmazással foglalkozó cégnél dolgozó, agrárvégzettségű férfi. – De azt tudom, hogy sokan még megteszik. Főleg az idősek. Megszokták, és azt tanulták, hogy ami ég, azt el kell tüzelni.

– Ungár Tamás