Mad Max hordák fogságában

“Hiszem, hogy egyetlen ember sem születik hiába és a társadalmi munkamegosztásban mindenkinek van feladata és felelőssége.”

Gyermekkorom - 1956-ban születtem - a 68-as eszmék kibontakozásának ideje volt. Megmosolyogtuk és tagadtuk a puha diktatúrát, szolidárisan egy emberarcú jövőben hittünk. Ez szivárgott be a gimnáziumokba és az egyetem falain át a generációm fejébe. Az egyetemen már nemcsak vitáztunk az emberi jogokról, a globális világgazdaság káros folyamatairól, de az ökológia tantárgyaiban vizsgaanyag volt a savas eső, az ózonréteg pusztulása, a nyersanyagforrások véges volta, a túlnépesedés, az éhezés és vízhiány, a fajok kihalása és a globális klímaváltozás következményei, a Riói Világkonferencia. Vitáztunk az emberi cselekvés szükségességéről és a hogyanjáról is.

Volt egy hihető és elmondható történetünk a jövőnkről. Hittünk abban, hogy az ENSZ alapokmányában (kelt 1945. június hó 26-án) és egyezményeiben megfogalmazott elvek elégségesek lesznek a szabadság és a jog demokratikus alkalmazásához, egy új államrend felépítéséhez. Hittünk abban, hogy felépíthető az emberi jogokat szolgáló állam, ahol a társadalom megújítása, az emberhez méltó élet védelme az elsődleges cél. Hittük, hogy a 90-es rendszerváltás elhozza az értelmes és tényleges cselekvés lehetőségét. A generációm lassan kifut, és a rendszerváltás mára nem egyéb, mint megélt és apró mértékben általam is alakított történelem.

Az igaz eszmék időközben elveszni látszanak, és a demokrácia cselekvési tere helyére valami formátlan feneketlen sötétség nyomul be. Hitre volna szükség és tiszta gondolatokra, hogy továbblépjünk. Kézzel fogható, hogy a menny kárpitja meghasadt. Ki vallásosan, ki pedig természettudományos hittel, de érzi, bibliai időket élünk. Vajon ezek a végső idők? A jelek nem biztatók.

A tudomány elveszettnek látszik, hiszen az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Nyilatkozata is az atombomba sztratoszférába nyúló ernyőjének árnyékában született. Hiszen a genetika tudományának csodáját legelőször nem gyógyításra, hanem szabadalmaztatott élőlényekre (USA 1980. december 2.) és profit maximalizálásra engedte használni az emberiség. Hiszen a tudomány a gyógyításban is a profitot szolgálja, áru lett a gyógyítás és az egészség. És közben nem látjuk, hogy a mai igehirdetők vajon csak Jónások, akiket cserben hagy az Isten, vagy Jézusok, akiknek megfeszítése után megvilágosodásokkal és küzdelmekkel megszületik egy új világ. És közben csak kérdezünk, pedig cselekednünk kéne, mert a válaszokat réges-régen és sokféleképpen megfogalmaztuk.

A szolidaritás és az emberi jogok eszméje, a személyes és közösségi felelősség helyére benyomult az álságosan szuverenitásnak nevezett felelőtlenség, az egyén önzésének állami szintre emelése. A demokrácia helyére újra benyomult a joggal, törvényhozással való visszaélés. A józan nemzeti összefogás és a nemzetek közös érdek szerinti összefogása helyére belépett a pozitív önmeghatározás nélküli kirekesztés, elzárkózás. Az alapvető közügyekben együtt gondolkodó és egyetértő nemzeti közösség helyett kasztosodás zajlik. A kasztokat állandóan ellenséget kereső, Mad Max filmből kilépni látszó, testet és lelket rabló hordák vezetik, kizsigerelve és állandóan harcra ingerelve az egyre fáradtabb és összezavarodott lelkű nemzetet. Országgyűlési és önkormányzati választások ürügyén ezek a hordák kanyarítanak ki kisebb-nagyobb szeletet a nemzet testének még egészséges részéből.

Roncstársadalomban élünk. A józan társadalmi munkamegosztás építésének lehetősége lassan megszűnik. Generációk tűnnek el nyomtalanul, mert a Ratkó gyerekeknek alig született gyermekük és unokájuk. A megszületettek a kivándorlással fogyatkoznak. 1956-ban közel egymillió fiatal volt, aki lázadhatott, s mert volt jövőképe, lázadt is. Ezt csak egy idegen hatalom volt képes letörni. Most a lázadni képes generáció a félmilliót se éri el. Annak is fele lázadás helyett Nyugat Európa felé kacsingat.

Lesz, ahogy lesz, és küzdjön mindenki a maga igazáért - gondolják a Mad -Max hordák vezetői, miközben évtizedek óta rombolják az állam szolidáris intézményeit. Helyette felépítettek egy profitgyártó hatalmi struktúrát, ami a parlamenti kétharmad birtokában legitimnek nevezi magát. Közben a nép/nemzet mint az együtt élő közösségek közössége magára maradt, mi pedig - ahogy az éppen uralkodó Mad Max horda diktálja - egyenként és kiszolgáltatottan egymást taposva versengünk valami egészen másért, mint amit szívünk szerint szeretnénk elérni.

Pedig a XXI. század sikeres államformája az emberi jogokat tisztelő szolidáris szolgáltató állam lenne, gazdasága pedig nem a profithajszoló, hanem a szolidáris gazdaság, ahol minden munka elsődlegesen nem a profitról, hanem az értékek megőrzéséről, új értékek teremtésről és a fenntartható jövőnkről szól. Az állam feladata pedig a társadalmi munkamegosztás megszervezése, a generációk és a kultúra folytonosságának biztosítása és a jövőbe vetett hit őrzése és védelme lenne.