Levetetnék a nézőkről az áltolerancia maszkját

A Császi Ádám rendezte Cigány magyar című színházi előadás berlini sikere annyira megihlette az alkotókat, hogy egészestés filmben szeretnének tükröt mutatni az embereknek. A Háromezer számozott darab forgatásán jártunk.

Beugrottam minap a Corinthiába. Persze, egy ilyen ártatlanul jelentéktelen mondaton is felkaphatja manapság az ember a fejét, mondván, mégis hogyan, hiszen a legtöbb szálloda Budapesten – jelesül a Corinthia is – zárva van a nemzetközi turizmus megszűnése miatt. Elképesztően bizarr látvány a patinás épületet ilyen kihaltnak látni, de az egyik hátsó terében mégiscsak van egy kis élet. Egy filmes stáb játssza el, mintha a világ normális lenne. Vagy mégsem? Négy fiatal roma fiatalember (Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Varga Norbert és Oláh Edmond) wellnessbe öltözve – értsd: fürdőköpenyben és eldobható papucsban – bugizik a márványon. És még énekelnek is hozzá.

Császi Ádám rendező épp leforgott, Háromezer számozott darab című, második nagyjátékfilmje az alkotók ígérete szerint tele lesz csupa nem várt szituációkkal. Céljuk pedig, hogy tükröt mutassanak: nem csak azoknak, akikről tudjuk, hogy alapkonfigurációban szélsőséges gondolatokkal élő polgárok, hanem a magukat világszerte toleránsnak gondolóknak is. Mi tagadás, ez nem kicsi és nem kicsit izgalmas vállalás.

A Háromezer számozott darab a Császi Ádám rendezte, Cigány magyar című, 2018-as színházi előadásának továbbfejlesztése, mely egy edukációs program részeként valósult meg. A színpadi produkció nagy kritikai és közönségsikert aratott, a mai napig fut. Nem mellékesen az előadást korábban meghívták a berlini Deutsches Theater független színházi fesztiváljára, amely volt annyira katartikus élmény, hogy a rendező és a szereplők úgy döntöttek: filmben gondolkodnak tovább.

– Önállóan fog működni – mondja Bodzsár István producer arra a kérdésemre, előfeltétel lesz-e a filmhez a színházi előadás ismerete. Hangsúlyozva: mind a színházi produkció, mind a mozgóképes verzió a szereplők élettöredékei alapján áll össze. Azaz: amit a szereplők a színpadon és kamera előtt elmondanak, megtörtént velük, nem kitaláció. A saját múltbéli alteregóikat alakítják, így – ha úgy tetszik – mindenki szövegíró.

Farkas Franciska, aki szereplő és társalkotó a színházi és a mozgóképes verzióban egyaránt, úgy pontosít: amit látunk és hallunk, az részben irodalmasított, és pont azzal a kérdéssel szeretnek játszani, hogy a néző ne tudja eldönteni, amit lát, az igaz-e vagy sem. Ahogy a színésznő fogalmaz: a színházi előadás élményéből nem vesz el, de nem is ad hozzá semmit, hogy valóság-e vagy fikció, amivel szembesülünk. Ez áll majd a filmre is, amely garantáltan sokkal több és más lesz, mint az alapját adó előadás. Hangsúlyozva: az együttélés, a másság, a rasszizmus, a különböző identitások témakörében filmtörténeti mérföldkő készül, mely nem kifejezetten a romákról és a nem romákról szól, hanem például arról: a művészeti világ hogyan használja ki a szociografikus anyagok készítésekor azokat az embereket, akikből „táplálkozik”.

– Nyilván provokatív lesz a film, és lesz olyan néző, aki úgy érkezik majd a vetítésre, hogy ő nem rasszista, de úgy fog távozni, hogy azzal kell szembesülnie, hogy mégis az. De olyan is lesz, aki azt gondolja magáról, hogy rasszista, és kiderül, hogy mégsem az – hangsúlyozza Farkas Franciska.

A mozis változat a színházi előadáshoz képest annyival is több, illetve más lesz, hogy a berlini fesztiválon töltött egy hét tapasztalatai kerülnek a fókuszpontjába: az ott megélt élmények determinálták Császi Ádámot és Lovas Balázs társírót a forgatókönyv írása során. A producer szerint ezen felül vizuálisan a film nagyon jól kitalált, a képi megfogalmazás, a kameramozgás is különlegesen megkomponált – Balázs István Balázs operatőr munkáját Farkas Franciska is kiemeli. A cél, hogy a néző ne érezze magát a komfortzónában, feszengjen majd a moziszékben, és képletesen vegye le magáról az áltolerancia maszkját, jöjjön rá: mindenkinek van még mit dolgozni önmagán.

– Egy rendezőt látunk majd a vásznon és különböző sorsokat, melyekkel sok emberhez szólunk. Olyanok vagyunk, mint az avatarok: olyan karaktereket alakítunk, akikbe bárki belebújhat – húzza alá Farkas Franciska. Arra a kérdésre, hogy sikerül majd-e átütni a magyar társadalmi dogmákon, a színésznő elmondja: művésztársaival pontosan ezért hozták létre a Tudás Hatalom (T6) közösséget. Elsősorban persze azért, hogy roma gyerekeknek teremtsenek egy olyan fórumot, ahol tanulni és fejlődni tudnak. Többek között azért hozták létre a Cigány magyar előadást is, hogy ők maguk beszéljenek magukról, ne pedig mások mondják meg, milyenek is ők.

A színésznő szavai szerint a Háromezer számozott darab megmutatja majd: hogyan lehet túlélni, erősnek lenni, hogyan lehet pozitívan hozzáállni ahhoz, ha önhibánkon kívül, teljesen függetlenül önmagunktól a sorsunk egyszerűen tragikus.