egészségügy;koronavírus;

2020-11-07 07:00:00

Nem árulják el az intenzív ágyak és az azokon kezelt Covid-betegek számát, de van olyan adat, amiből következtetni lehet

A miniszterelnök bejelentésében figyelemre méltó az is, hogy míg a kabinet – és maga a kormányfő is – korábban a lélegeztetőgépen lévő Covid-betegek számát adta meg, most már az intenzív ágyak számáról beszélt Orbán Viktor. A különbség nagy.

– Az elemzések szerint november 21-én 2240 intenzív kórházi ágyra lesz szükség, december 10-én pedig már 4480-ra. Itt van nagyjából a teljesítőképességünk határa, mert a 4480 intenzív ágyon fekvő beteg összesen 30-32 ezer olyan koronavírusos beteget jelent, aki kórházban van – jelentette be Orbán Viktor kormányfő péntek reggel a közrádióban. Szavaiból ráadásul kiderült, korántsem biztosak abban, hogy ez a pont lesz a járvány csúcsa. Hozzátette ugyanis azt is: hoztak döntéseket, hogy ha túlmegy a fertőzés ezen a határon, akkor legyenek olyan kijelölt helyek, ahol képesek megfelelő orvosi ellátást adni, ha kell, a kórházakon kívül is. Noha azt jelentette be, hogy december közepén – bő egy hónap múlva – megtelhetnek a kórházak, úgy vélekedett: „Az esélyeink jók, képesek vagyunk kezelni a helyzetet.”

A közelgő kritikus helyzet ellenére a kormányfő nem tett említést olyan döntésekről, amelyek a járvány terjedését lassíthatnák. A jelek szerint ilyen kormányzati szándék nincs is: épp tegnap számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség arról, hogy minden jegy elkelt a jövő csütörtöki Magyarország-Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőre, így a Puskás Arénában 22 ezer ember szurkolhat majd.

A miniszterelnök bejelentésében figyelemre méltó az is, hogy míg a kabinet – és maga a kormányfő is – korábban a lélegeztetőgépen lévő Covid-betegek számát adta meg, most már az intenzív ágyak számáról beszélt Orbán Viktor. A különbség nagy: sok olyan beteg van ugyanis, aki intenzív ellátásra szorul, de nincs lélegeztetőgépen. Noha a szaktárca és az operatív törzs sem árulta el lapunknak az intenzív ágyak és az azokon kezelt Covid-betegek számát, van olyan elejtett adat, amiből következtetni lehet. Orbán mai nyilatkozatából az derül ki, hogy a kormány úgy számol: az összes Covid-beteg mintegy 14-15 százaléka kerül intenzív osztályra. Érdemes felidézni, hogy a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója október elején azt közölte, 760 koronavírusos beteg közül 120-at kezeltek intenzív osztályon, ami 15,7 százalékos arány. Ezeket az arányokat alapul véve a tegnap kórházban ápolt 5489 koronavírusos beteg közül 768-823-an lehettek intenzíven. A kormány tegnap is csak annyit közölt: 391-en vannak lélegeztetőgépen. A szakértők szerint a járvány előtt 1800-2000 intenzív ágy állt rendelkezésre. A kormány közlése szerint azóta növelték az intenzív ágyak számát. Csakhogy a bővítés sem megoldás mindenre: az összesen 2000 intenzíves orvos és 2300 intenzíves nővér jelenti ugyanis a korlátot. A szakmai normák szerint egy orvos egyszerre legfeljebb négy beteget képes megfelelően ellátni intenzív osztályon.

Lapunk kereste a humántárcát, az operatív törzset és Belügyminisztériumot is, hogy megtudjuk a pontos adatokat, de nem kaptunk választ. Ez annyiban nem meglepő, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az utóbbi két hétben közérdekű adatigénylések sorát küldte el hiába a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Többek között a Covid-betegeknek fenntartott „sima” és intenzív ágyak számára voltak kíváncsiak. Ahogy a TASZ legtöbb kérdésére, erre is azt felelte a Müller Cecília országos tiszti főorvos aláírásával ellátott válaszlevelében a hivatal: „Az igényelt bontásban nem állnak rendelkezésünkre az adatok.” A TASZ úgy értékelte ezt: „Vagy fogalma sincs a magyar járványügynek arról, hogyan áll a vírushelyzet, vagy nagyon is tudják, hogy milyen tragikus kép tárulna elénk, ha megismerhetnénk az adatokat.”