Premier League;labdarúgás;angol bajnokság;

2020-11-09 17:50:00

Túlterhelési válság az angol bajnokságban

Az angol labdarúgócsapatok túlterheltségére panaszkodott Jürgen Klopp, a Liverpool és Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője a két sztárcsapat egymás elleni rangadója után, amely 1-1-es döntetlennel zárult.

"Újra beszélnünk kell egymással - üzente Klopp a Premier League ügyvezetőjének, Richard Mastersnek. - Vezetői válság van a ligában. Ha a húsz csapatból tizennégy egyetért azzal, hogy mérkőzésenként három helyett ötöt lehessen cserélni, akkor ezt be kell vezetni. Vagy legalább a legjobb hat csapatnak biztosítsanak erre lehetőséget, amelyek az európai kupákban is szerepelnek."

"Mindig azt hallom, hogy a Premier League más akar lenni, mint a többi - hangsúlyozta Guardiola. - Az nem világos számomra, ezt hogyan értik az illetékesek. Azt gondoltam, ez azt jelenti, hogy jobbak akarunk lenni a többieknél. Az amerikai profi kosaras, LeBron James az NBA megnyerése után két hónapig pihent, nekünk nyolc napig tartott a nyári szünet. Azóta három naponta kell meccseket játszanunk, mert ezt akarják a televíziók."

A két szakvezető abban is egyetértett, hogy csapataikat azért sújtja sok sérülés, mert a futballistáknak nem marad elég idejük a pihenésre, regenerálódásra. A liverpooliak még hónapokig nem számíthatnak a keresztszalag-szakadás miatt hiányzó Virgil van Dijkre, másik védőjüknek, Trent Aexander-Arnoldnak a vádlija húzódott meg. A Manchester Cityből a két támadó, Sergio Agüero és Gabriel Jesus dőlt ki hetekre.

Szót emelt túlfeszített versenynaptár miatt Ole Gunnar Solksjaer, a Manchester United trénere is, miután együttesének Bajnokok Ligája-mérkőzése szerdán este 11-kor ért véget Törökországban, de szombaton 13:30-kor már bajnoki meccsen lépett pályára a csapata. Hasonló helyzetbe került a Tottenham is: José Mourinho játékosai csütörtökön Bulgáriában szerepeltek a Ludogorec vendégeként, vasárnap 13 órakor pedig a bajnokságban volt jelenésük.