adakozás;Budapest Bike Maffia;

2020-11-11 12:53:00

Magasabb fokozatba kapcsol a Budapest Bike Maffia

Bár két programot le kell állítaniuk, de ahogy a koronavírus tavaszi hullámában, úgy most is segítenek.

Az új járványügyi korlátozások következtében a jótékonysági szervezetnek ideiglenesen le kell ugyan állítania a +1 Szendvics és a Vitamin Kommandó elnevezésű akcióját, de ahogy a járvány tavaszi hullámában tették, továbbra is segítenek. 

Mint írták, elkülönítettek egymillió forintot, melegételt főzetnek és adnak rászorulóknak. 

A tavasszal indult Vitamin Kommandó az összegyűjtött vitaminokat idősotthonokba, hajléktalanellátó, illetve olyan bentlakásos intézményekbe juttatja el, ahol idős, legyengült immunrendszerű, azaz a koronavírus által leginkább veszélyeztetett emberek élnek.

Mi is írtunk már a +1 Szendvics – diákok a rászorulókért projektről, amely 2016 áprilisa óta iskolásokkal segíti a hajléktalan embereket, illetve az átmeneti, nappali vagy éjjeli szállók munkáját. Arra kérik a szervezők a diákokat, hogy egy héten egyszer eggyel több szendvicset vigyenek magukkal az iskolába. Mint a honlapjukon írják, a „sok kicsi, sokra megy” elv és az összefogás ereje működik: a programnak köszönhetően átlagosan havi 4000 szendvics, 60 kg gyümölcs, 40 kg tartós élelmiszer, illetve alkalmanként üdítők és tisztálkodószerek jutnak hajléktalan emberekhez. Minden évben 35-40 iskola gyűjt rendszeresen adományokat, 2019 óta óvodák, egyetemek és vállalatok is csatlakoztak a programhoz.

A Budapest Bike Maffia 2011-ben ételadományok elkészítésével és gyűjtésével kezdte a munkáját, az adományokat bringával vitték el az utcán és a szociális ellátásban élő hajléktalan embereknek. Az évek során rengeteg önkéntes csatlakozott, aminek köszönhetően új projekteket és akciókat indíthattak, amelyeknek célja a figyelemfelkeltés és a szemléletváltás is. Az iskolai programok az érzékenyítést, a közösségépítést, az önkéntesség népszerűsítését célozzák. Az elmúlt években több vidéki nagyvárosban és külföldön is indult Bike Maffia: Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Szeged és Miskolc után Pereira (Kolumbia) városában is működésbe léptek a bringás segítők.