Mentőcsónak

Képzeljük magunk elé a jelenetet: valaki fuldoklik a vízben, az úszómester pedig nyugodtan üldögél a parton, és miközben azt kiabálja, „jövök, megmentelek!”, előbb még bekeni magát napolajjal, elolvassa a Nemzeti Sportot, kényelmesen elszív egy cigarettát, és még utána is a fenekén marad, ahelyett, hogy segítene. Valahogy így fest a mi aktuális megmentésünk is. A miniszterelnök ugyan bejelentette, hogy itt a baj, legfeljebb annyi esélyünk van rá, hogy az egészségügy bírni fogja, mint a „fej vagy írás?” játékban, és még a nyílt utcán is maszkot kell viselni, ám tanulságos megnézni, mi mindenre ju(ott) még ideje neki, a kormányának és a kormánypártjának, mielőtt – ha már a nyarat tücsök módjára átmulatták – netán hozzákezdenének a bajba jutottak kimentéshez. Belefért egy alkotmánymódosítás – nyilván nincs sürgősebb feladat most a nemzet életében, mint hogy az állam megakadályozza a nemi helyreállító műtéteket. (Ezúton jelezném Semjén Zsoltnak és a többi szektatagnak: évente sok tucatnyi ilyen műtétet végeznek a magasságos Karmelita udvar jóváhagyása nélkül a magyar kórházakban olyan csecsemőkön, akik egyértelmű nemi jegyek nélkül születtek, de mégis az a szokás, hogy így vagy úgy, de eldöntik, melyik nemhez kell tartozniuk. Nem foglalnék abban állást, hogy ez helyes-e, csak arra próbáltam utalni: az élet valamivel bonyolultabb, mint ahogyan azt a vészhelyzet bevezetésének éjszakáján törvényfaragással bíbelődő idős kereszténydemokraták elképzelik.)

Belefért a választási törvény átszabása azzal az álságos indokkal, hogy most majd jól föllépnek a kamupártok ellen, miközben maga a kormányoldal segíti hozzá az induláshoz, a médiaszerepléshez és az elszámoltathatatlansághoz a szóban forgó politikai kalandorokat (aki nem hiszi, számolja össze, hányszor hívta meg baráti csevejre a pártállami média jelöltként az amúgy ismét készülődőben lévő Berki Krisztiánt, és hányszor főpolgármesterként Karácsony Gergelyt). És belefért a bányászati törvény módosításának keretében egy kis ajándék a közösből az Orbán-papának, Mészáros Lőrincnek meg a bányászati ágazatban szorgoskodó többi rokonnak/komának. Belefért egy gyors energiahatékonysági jogszabály-igazítás: az állam megint vagyonokat költhet a TEK-székház és a minisztériumok fűtéskorszerűsítésére és klimatizálására, és megint nem költ semmit a lakások energetikai felújítására, pedig ott vagyunk igazán lemaradva az európai sztenderdektől (pedig amúgy remek gazdaságélénkítő, munkahelymentő program lehetett volna egy országos hőszigetelési kampány: a rendszerváltás óta az első olyan válságenyhítő projekt, amelyik minden településre elér).

Egyszóval nem egyszerűen arról van szó, hogy az úszómester, akinek ilyen helyzetben egyértelmű lenne a feladata, azzal van elfoglalva, hogy elég barnára sült-e már. Hanem arról, hogy a csónakot, amellyel életeket kellene menteni, épp most szerelik szét és viszik haza deszkánként ugyanazok, akiknek a rossz döntései és szemérmetlen síbolásai miatt már a járvány előtt is nyakig voltunk a vízben.