Ferihegy;publi;

2020-11-13 06:34:50

Ferihegy megszállása

A NER célkeresztjébe került a ferihegyi repülőtér: az elmúlt napokban derült ki, hogy a csődbe ment Malév földi kiszolgálócég helyére már a nyáron benyomult a Pintér Sándor – Tasnádi László féle Civil Biztonság Zrt., a Fidesz őrző-védő cége, a Valton Security, valamint a NER takarítócége által alkotott konzorcium. A vállalkozás minden repülőtéri tapasztalat nélkül kapta meg az ilyen-olyan (biztonsági) engedélyeket, miközben nemzetközi referenciával rendelkező uniós cégeket utasítottak el a hatóságok.  Feltehetőleg a görög pályázók vezetői között nem voltak egykori béemes III/2-es tisztek, illetve egykori államtitkárok.  Ezt csak gyanítjuk, lehet, hogy mást rontottak el a görögök. Például azt, hogy nem születtek NER-magyarnak

A földi kiszolgálás ugyanis csak hab a tortán. A NER-, illetve bocsánat, a politikától teljesen független magyar cégek – például a 24 százalékos állami tulajdonban lévő Mol Nyrt. – közölte a Budapest Airport (BA) kanadai tulajdonosaival, hogy megvennék a reptérüzemeltető vállalatot. Nagyon illedelmesen rúgták rá az ajtót a magyar menedzserek a kanadai nyugdíjalapra, mert mondhatták volna azt is, hogy mától ők a tulajdonosok, miközben pufajkájukat az asztalukra dobják.

A repülőtér üzemeltetése óriási üzlet normál időkben: a BA Zrt. csak tavaly 30 milliárd forintos nyereséget termelt, ez olyan összeg, amit még Mészáros Lőrinc sem látott egyben. A kormányfő épp ezért szeretné NER-tulajdonban látni a céget.

Sokan mondhatják azt is, hogy kit érdekel Ferihegy ellopása, akkor amikor a kormány éppen a választási törvényt és az alaptörvényt írja át. Orbánnék egyszer menni fognak, és a saját képükre formált alaptörvényüket is viszik magukkal, ám itt marad az állami pénzekből összelopott gazdasági birodalom, amely évtizedekre fojthatja meg a magyar gazdaságot. Orbánék már a bukás utáni időszakra készülnek: tesznek róla, hogy főként a NER-magánalapítványoknak adott vagyon és juttatás mielőbb elveszítse közpénz jellegét.