Fidesz;vita;főváros;strand;Cinkota;

2020-11-18 07:30:00

Csatatérré vált a lerobbant budapesti strand

Különös állóháború bontakozik ki a leromlott állapotú, posztapokaliptikus képet nyújtó cinkotai strand körül. Az ellenzéki vezetésű, zöld-párti fővárosnak nem lenne ellenére a terület beépítése. A kormánypárti vezetésű kerületi önkormányzat formálisan ugyan a parkot védené, de azért még inkább aggódik, hogy mi lesz az ide tervezett nagyszabású infrastrukturális fejlesztésekkel.

A korábban állami kézben lévő területet 2014-ben árverésen vásárolta meg a NYC Property Kft. Többször is nekifutott a hasznosításnak, de a XVI. kerületi önkormányzat nem támogatta a beépítést. „Több mint öt évig ellenálltam (és most is ellenállok) az innen-onnan érkező, ilyen-olyan nyomásoknak, nem hagytam a terület átminősítését, s most jön egy új főpolgármester és megkerüli a kerületet” – dühöngött közösségi oldalán Kovács Péter XVI. kerület fideszes polgármester, aki szerint a tulajdonos Sugár méretű bevásárlóközpontot építene a területre, bár a látványterveken inkább „lakóparki házakhoz és szállodákhoz” hasonlító épületek láthatók. 

A befektető kezét az is erősen megkötötte, hogy a hatályos rendezési tervekben szabadidős területként szerepel az egykori strand, ahol csak sporthoz, rekreációhoz kapcsolódó létesítmények építhetőek. A terület tulajdonosa kihasználva a településszerkezeti terv időközben megkezdett felülvizsgálatát, a terület átminősítését kezdeményezte a a fővárosnál. Az új intézményi, illetve vegyes felhasználású minősítés ugyanis sokkal több lehetőséget kínálna a hasznosításra. A főváros támogatta a kérést, mondván a rekreációs tevékenység felélesztésére nem sok remény van, miközben a Cinkota történelmi magjának, a gödöllői HÉV és távolsági buszmegállók közelségének, illetve a jelentős gyalogosforgalomnak köszönhetően jó eséllyel válhatna városi mellékközponttá a jelenleg kihasználatlan terület. 

Kovács Péter, a kerület országgyűlési képviselőjével Szathmáry Kristóffal közös sajtótájékoztatón tiltakozott a parkfelszámolás, a vállalkozói érdekek kiszolgálása ellen. Azt állították, hogy egy ide épülő üzletház, illetve a többemeletes lakóépületek jelentős forgalmat vonzanának a családi házas övezetbe. A testületi ülésre készített előterjesztésben már azt is megemlíti, hogy a gazdasági célú hasznosítás akadályozná az M2 és a gödöllői HÉV összekötését, az Ostoros úti felüljáró megépítését, illetve az 1000 autót befogadó P+R parkoló kialakítását. Ráadásul szerinte az átminősítéssel jelentősen nő az ingatlan értéke, így az államnak sokkal többet kell fizetni majd a kisajátításkor. A metró-HÉV összekötés valóban szerepel azon hat fővárosi projekt között, amelyeket az állam átvenne. Hivatalos döntés még nincs az ügyben, de ha így is lesz, a beruházás valószínűleg a projektlista aljára kerül, megjósolhatatlan, mikor valósulhat meg. 

„Kovács szemérmesen nem említette a posztjában, hogy új építési jogokat csak a Kerületi Építési Szabályzatban lehet megállapítani. Az új fővárosi településszerkezeti terv alapján a kerületnek nem muszáj módosítania sem a funkciók körét, sem az építési paramétereket” – veti ellen Nemes Gábor (DK) kerületi képviselő. A polgármester szerinte rosszul spekulál az ingatlan értékének változását érintően is, mivel azt szintén a kerületi szabályzat változása emelheti meg. Ez pedig az általa vezetett testület hatásköre. Nemes úgy véli, ha az M2-es metró-HÉV vonal végállomása valamikor valóban Cinkota lesz, akkor szükség lesz különböző szolgáltatásokra is. Egy biztos: a felüljáró semmivel sem zöldebb, mint egy lakópark.