Kaposvár;állatkínzás;kecske;

2020-11-18 09:45:00

Már többször meggyűlt a baja a törvénnyel a férfinak, aki a gyanú szerint lefejezte a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

A Kaposvári Járásbíróság 30 napra elrendelte a letartóztatását, de a végzés nem jogerős.

Komoly visszhangot váltott ki a múlt héten egy brutális állatgyilkosság: egy 28 éves kaposvári férfi levágta a helyi állatmenhely, a Kutyatár Egyesület Rozi nevű kecskéjének a fejét. Az ügyészség kezdeményezésére szerdán a Kaposvári Járásbíróság 30 napra elrendelte az állatkínzással gyanúsított férfi letartóztatását. A bírósági portálon olvasható közlemény szerint azonban a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a határozat nem vált véglegessé.

A gyanúsítottnak már többször meggyűlt a baja a törvénnyel, egy hónapja például – ahogyan erről a Népszava is beszámolt – három és fél év börtönre ítélte a kaposvári bíróság a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt.

A férfi és a fiatal párja 2018 októberében ismerkedtek meg, kapcsolatuk hamar komolyra fordult, így a nő egyetemi tanulmányait, munkáját feladva tavaly áprilisában a férfihoz költözött, aki Kaposvár külterületén egy félig földbe vájt kunyhófélében lakott. Mivel a férfi nem dolgozott, a nő spórolt pénzéből éltek, akit ez nem zavart, felnézett a párjára, aki rendszeres drogfogyasztó is volt. Májusban az egyik este a férfi bekattant, az akkor már ágyban fekvő nőt ördögnek nevezte, s közölte vele, addig üti, míg bele nem hal. Megkötözte fiatal áldozatát, ütni-verni kezdte, cigarettacsikket nyomott el a combján, majd az összevert, mezítelen nőt kirángatta az épület elé, megrugdosta és magára hagyta. A nő nagy nehezen kiszabadult, majd napokig a környező erdőkben bujkált félmeztelenül, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és kihívta a rendőröket. Az orvosi vizsgálat során kiderült, a nő nem csak súlyos sérüléseket szenvedett, de a történtek miatt hetekig pszichiátriai kezelésre is szorult. A bíróság elítélte a férfit, akit azonban a különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés vádja alól felmentett, így az ügyészség fellebbezett a verdikt ellen. Tizenkét évvel ezelőtt, még középiskolásként – ahogyan erre a helyi hírportál, a KPSVR felhívta a figyelmet – pedig a kaposvári zsidótemetőt gyalázta meg a férfi egy hasonló korú társával: 24 sírra festettek náci és nyilas jelképeket és feliratokat, áthúzott Dávid-csillagot. A nyomozás kiderítette, hogy korábban a két fiatal firkálta össze hasonlóképpen a somogyi megyeszékhely gettóemlékművét – a megyei lapnak adott akkori interjújában a most 28 éves férfi elismerte, hogy holokauszttagadó, s utálja a zsidókat.

Noha az ügyészség már az októberi ítéletnél kezdeményezte előzetes letartóztatását, a bíróság a másodfokú ítéletig ezt nem tartotta fontosnak, így a férfi szabadlábon maradt. És mészárolta le a múlt héten Rozit, a kecskét, és vitte magával az állat fejét. Az állat megöléséhez ráadásul vélhetően egy félreértés vezetett: a férfinek volt egy szamara, melyet a barátnőjével szembeni erőszak miatt indított eljárás során elvettek tőle, s a csacsit a Kutyatárra bízták. Az állatvédők meggyógyíttatták a rossz állapotban lévő szamarat, melyet aztán gazdája visszalopott tőlük. Az állat azonban gyakran elkóborolt, s a legutóbbi alkalommal a férfi azt hitte, megint a Kutyatárba került, csak az állatvédők letagadják, így bosszúból végzett a kecskével.

A nyomozás során az is kiderült, nem ez az első állatgyilkossága, hiszen két éve egy dárdával leszúrta a saját kutyáját, így most többszörös állatkínzással gyanúsítják.