Btk.;bevont jogosítvány;

Elvett jogsi, elvett életek

Bűncselekménnyé minősítené egy törvényjavaslat az engedély nélküli járművezetést. Ha valakinek bevonnák a jogosítványát, és mégis autót vezetne, akár három évre is leültethetnék.

Molnár Zsolt (MSZP) parlamenti képviselő két héttel ezelőtt tette a T. Ház asztalára a Büntető törvénykönyvet szigorító javaslatot. „Még mindig sok a gyorshajtásból, ittas vezetésből eredő baleset – magyarázta kérdésünkre a képviselő. – Azt vettük észre, hogy a balesetokozók számos esetben jogosítvány nélkül vagy eltiltás alatt vesznek részt járművükkel a közúti forgalomban.”

M. Richárd sajtót megjárt esete csak a jéghegy csúcsa: a 43 éves férfit a Dózsa György úti, két ember halálát okozó 2017-es baleset miatt első fokon örökre eltiltották a járművezetéstől és a jogerős ítéletig bevonták a jogosítványát, nemrég mégis egy autó volánjánál bukott le. Emiatt csak szabálysértési eljárás indulhatott ellene. „Azt gondoljuk, az engedély nélküli vezetés veszélyt jelent az emberek biztonságára, és így a társadalomra nézve, az pedig különösen veszélyes, ha valaki bírósági ítélet ellenére, eltiltás idején, a törvény betűjével tudatosan szembehelyezkedve szegi meg a szabályokat” – érvelt a képviselő a javaslat mellett.

„A Büntető törvénykönyvben azokat a jogellenes magatartásokat büntetik, amelyeknek a veszélyessége a társadalomra olyan szintű, hogy más jogterületen nem szankcionálhatók hatékonyan. A büntetőjog – ahogy az Alkotmánybíróság fogalmaz – a jogrendszer szankciós zárköve” – mondta lapunknak Bárándy Gergely ügyvéd, aki egyetért a törvényjavaslattal. Szerinte az, hogy a jogrend mit kezel bűncselekménynek, nem statikus, hanem az élettel, a társadalmi változásokkal alakul, változik.

„Egy másfél-két tonnás jármű vezetése komoly felelősség. Nem véletlen, hogy nem csak elméleti és gyakorlati tudás, hanem az alkalmasság is feltétele a jogosítvány megszerzésének és megtartásának. Amikor a bíróság szankcióként eltiltást alkalmaz, sokszor azért is teszi, mert a járművezető mentálisan vagy például alkoholista életmódja miatt alkalmatlan a jármű vezetésére” – mondta az ügyvéd. Szerinte az elmúlt időszak azt mutatja, elszaporodtak az engedély nélküli járművezetések, és ezek gyakran súlyos következményekkel járnak. A rendőrök nem ritkán előállítják és bíróság elé állítják azokat, akiket eltiltás hatálya alatti vezetésen érnek. Azaz – mint mondta, nagyon helyesen – egészen másként állnak hozzá, mint más szabálysértésekhez, sokkal komolyabban veszik. A jogalkalmazók régóta szembesülnek ezzel, s ilyenkor a jogalkotónak szintén dolga az, hogy monitorozza az élet változásait, amikor pedig indokolt, a társadalom védelme érdekében enyhítsen vagy szigorítson a jogi szabályozáson.

„Nagyon ellene vagyok annak, amikor a képviselők, miniszterek egy felháborító bűncselekmény miatt keletkezett társadalmi hangulatra rezonálva, átgondolatlanul, népszerűségi és pr-szempontoktól motiváltan kezdeményezik a Btk. szigorítását. De ez esetben nem erről van szó: itt az élet igazolja évek óta – s szakmai szempontból sem kifogásolható –, hogy a szabálysértés bűncselekménnyé emelésére a társadalom védelme érdekében valóban szükség van” – tette hozzá Bárándy Gergely.

Az ellenzéki képviselők támogatják az indítványt, és Molnár Zsolt bízik abban, hogy a kormánypárti honatyák is így tesznek majd, és a törvényjavaslat a szakbizottság, majd a T. Ház elé kerülhet. Miután egy létező jogszabályt szigorít, szerinte különösebb előkészítést nem kíván, és elfogadása után akár 8 vagy 15 napon belül – jó esetben akár még az idén – hatályba léphet.

Halálos visszaesésBódult állapotban okozott balesetet egy 28 éves győri férfi tavaly az M1-esen. Két utasa életét vesztette. A férfi jogosítvány nélkül ült a volánnál, és nem először: korábban öt évre tiltották el. Összesen ötször indítottak eljárást ellene engedély nélküli vezetés miatt, de miután ez a cselekmény szabálysértés, csak pénzbírság torolhatja meg: ez 45-90 ezer forint lehet.