Novák Katalin;otthonfelújítás;

2020-11-18 21:14:26

Utólag ellenőrzik az otthonfelújításokat

Bár az erről szóló kormányrendelet még nem jelent meg, egy facebook-videóban újabb részleteket árult el a januártól induló otthonfelújítási programról Novák Katalin családügyi miniszter.

Szavai szerint azok igényelhetnek maximum 3 millió forintos támogatást meglévő otthonuk felújításához, akik legalább egy gyermeket nevelnek: már a 12 hetes magzatot is figyelembe lehet venni, de az adott háztartásban élő gyerek legfeljebb 25 éves lehet. A házaspárokon kívül ez esetben az élettársi kapcsolatban élő, és az egyedülálló szülők is élhetnek a lehetőséggel. Ha a szülők elváltak, és a gyereket megosztva nevelik, akkor a támogatást is megosztva vehetik igénybe. Az összeg a felújítási költségek felére rúghat, és csak utólag érkezik. A teljes keret kihasználásához tehát előbb rendelkeznie kell a családnak 6 millió forinttal. Igaz, a 3 milliós keretet nem muszáj teljes egészében igénybe venni, kisebb összegű munkálatokra is jár a pénz, viszont csak egyszer.

A támogatást bármilyen kültéri és beltéri felújításra – szigetelés, konyhafelújítás, festés, mázolás, nyílászárócsere – lehet kérvényezni. Feltéve, ha az igénylőnek nincs köztartozása és rendelkezik legalább egy éves folyamatos tb-jogviszonnyal, azaz olyan felsőoktatási- vagy munkaviszonnyal, amelyet az elmúlt egy évben legfeljebb 30 napra szakított meg. Itt az utolsó 3 hónapra elfogadják az álláskeresési járadékot és a nyugdíj mellett végzet munkát is – mondta Novák Katalin.

A támogatás a 2021. jan 1-jét követően elindult felújításokra jár – fele-fele arányban a munkadíjra és az anyagköltségre. Az igényléshez gyűjteni kell a számlákat, illetve szerződést kell kötni a munkálatokat végző szakemberrel, utóbbihoz adnak is majd egy blankettát. Ezeket kell a munka befejezése utáni 60 napon belül benyújtani a Magyar Államkincstárnak, amely 30 napon belül elbírálja a kérelmet, jóváhagyás esetén pedig 5 napon belül utalja. Ez után fél éven belül jön az ellenőrzés: a kormányhivatalok megvizsgálják, hogy az adott felújítás valóban megtörtént-e. Novák Katalin szavaiból az nem volt egyértelmű, hogy az adott lakásnak a család saját tulajdonában is kell-e lennie, és ott is kell-e élnie, de várhatóan ez feltétel lesz, hiszen a miniszter a „már meglévő otthon” felújításáról beszélt. Így kérdés, a bérelt lakásban élő családok hozzájuthatnak-e majd a támogatáshoz.