felfüggesztés;Videoton;Parragh László;iparűzési adó;

2020-11-19 15:46:33

Váratlan helyről kapott bírálatot Parragh iparűzési javaslata

Sinkó Ottó nem támogatja az iparűzési adó átmeneti felfüggesztését, mert nem rászorultsági alapon történne. A Videoton társ-vezérigazgatója szerint azokat kell segíteni különböző eszközökkel, akik megsínylik a járványt, akik viszont nem szenvednek, azoknak nincs szükségük erre

Ne csak a járványügyi intézkedéseket, hanem a gazdaságiakat is másoljuk le Ausztriáról – nyilatkozta a cégvezető a Portfolio.hu-nak. Sinkó Ottó, aki szerint a bajba került magyar cégek az előző évi adóbefizetéseik alapján kaphatnának támogatást, hogy túléljék a válságot. Már nem veszik a bizonytalan jövőbe, hogy mikor lesz vége a válságnak, hiszen belátható távolságon belül van a vakcina, így most kellene célzott támogatás a cégeknek.

Tudom, hogy magunk ellen beszélek, de nem az exportra termelő vállalatok vannak leginkább bajban, akik sokat profitálnának az adófizetés felfüggesztéséből, hanem például a szolgálató szektor, az idegenforgalom, a vendéglátás – mondja Sinkó Ottó, aki szerint a kamara feladata az lenne, hogy beazonosítsa azokat a vállalatokat, szektorokat, amelyek gondban vannak, és olyan javaslatokat fogalmazzon meg, amely ezeket támogatja, ugyanis helyzeténél fogva sokkal több ismerete van erről a Kamarának, mint másoknak. Furcsállom, hogy miért a kamara tesz egy ilyen javaslatot, mert nem gondolom, hogy ez lenne az elsődleges feladata - folytatta. Az adózási rendszer alakítása, átalakítása a kormányzat feladata, azaz, hogy átgondolja, miként rendezné át a központi és az önkormányzati bevételeket, illetve ehhez kapcsolódóan a feladatokat, kiadásokat. Sinkó szerint ez nem járványügyi kérdés, és szokatlan, hogy a Kamara javasol ilyen lépést.

A menedzser elmondta, hogy az iparűzési adó rendszerét már régóta bírálja – mint ahogy szinte minden cégvezető - ebbe a rendszerbe nem a járvány ürügyén kell belenyúlni, hanem átgondoltan, a teljes adórendszer, ezen belül az önkormányzati működés felülvizsgálatával kell változtatni rajta. 

Mint arról többször írtunk, Parragh László válság kapcsán az iparűzési adó egy éves felfüggesztést javasolta a kormányfőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy a javaslat "meredek", de "fel lehet kapaszkodni rajta". A javaslat teljesen ellehetetlenítené az önkormányzatok működését – ezzel évi több száz milliárdos hiányt okozva. A javaslatot bírálta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere is, mondván "a Kamara és Parragh úr porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort..."

Bejegyzésének végén a fideszes polgármester arra kérte a kamarai tagokat és a gazdasági szereplőket, gondolják meg alaposan, milyen javaslatot tesznek. Ezzel a kihívással is megbirkózunk még, de csengjen ismerősen a mondás: “ne tetézd, ne tetézd!”- írta Cser-Palkovics András.