Mikre képes az emberi agy! Óriási felfedezések, lenyűgöző művészi teljesítmények, de ugyanakkor törékeny, könnyen elborulhat, a bohém bolondostól a teljes elmezavarig.
Egy film kapcsán beszélgettünk az ötvenes évek hétköznapjairól, az állandó feszültségről - habár nem mindenki szenvedett egyformán -, ami időnként nem is volt annyira lappangó. Apámat a munkahelyéről vitték el '49-ben. Este nem jött haza, másnap anyám ment a munkahelyére érdeklődni és hallotta, mi történt. Aztán jött az értesítés, hogy vasárnap lehet látogatni a kistarcsai gyűjtőtáborban. Vittünk váltás fehérneműt és élelmet. Ez csak néhány hétig tartott, mivel az egyik vasárnap sehol senki, ávósok helyett csak néhány rendőr volt a kapunál, akik közölték, hogy "nincs itt", de "az ételcsomagot tessék itt hagyni". (Ez önmagában is érdekes kis infó volt.)
Egy éjjel - mint később megtudtuk - az egész budai utca lakói felriadtak, mikor egy autó megállt házunk előtt és egymás után csapódtak a Pobjeda ajtói. Nem gyújtottunk fényt a lakásban (más se), de lenéztünk az utcára. Aztán beindult a lift és siettünk az előszobába fülelni, hol áll meg. Hamarosan megint ajtócsapkodás és elhajtottak. Kihez jöttek? Miért? Ment a találgatás a sötét szobában, amikor megszólalt a csengőnk. Mindenki (társbérlőink is voltak) összerezzent. Akkoriban volt egy új szó: csengőfrász. A lenti szomszéd volt, reggel 8-ig el kell hagyniuk otthonukat, vihetnek amit bírnak, minden más marad. Bőröndöt, táskát kértek, hogy minél több holmit tudjanak magukkal vinni. Egy alföldi faluba telepítették ki őket.
Még aznap megjöttek az új lakók, egy nő két gyerekkel és egy kis furgon a holmikkal. A házmester szerint valami falusiak. Amúgy senki se beszélt a nővel, nem tudtuk, kicsodák. Kora este egy autó állt meg a ház előtt, kiszállt egy férfi a hátsó ülésről, bejött a házba. A családfő volt, ávós egyenruhában. A házmesteréket leszámítva, az összes lakó régi középosztálybeli volt. Évek múlva, 1956. október 23-án délután egy autó jött a családért, az apa haza se ment.
Mostanában egyre gyakrabban hallok panaszokat vásárlás közben: ilyen-olyan idegesség, szorongás, nem lehet a családdal, barátokkal összejönni, COVID-betegek köreikben. Most az új ÁVH - állandó vírus hírek - szedi áldozatait, sok a lelki beteg. Mi lesz velem? Családommal? Meddig tart? Eszembe jut, hogy ugyanezek voltak a kérdések '56-os disszidálásunk előtt is. Nem lehetett tudni kit visz el az ÁVÓ, most meg kit visz el a vírus. Habár most nem kell suttogni, a félelem jelen van és káros hatású. Allergiámnak köszönhetően gyakran tüsszentek és az emberek ijedten néznek rám - hapcifrász.
Rejtélyesen működik az agyunk. Álmomban összefolyt a sok feszkó. Mentem egy számomra ismeretlen utcán és szembe jött egy egyenruhás férfi. Közelebbről már a fejét is láttam: egy kövér, piros-zöld COVID-vírus. Felriadtam.
