Előfizetés

Fény, vírus, gépkarabély

Forgács Iván
Publikálás dátuma
2020.11.22. 14:00

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A jelek szerint nem sok pragmatikus oka van annak, hogy a kijárási tilalmat biztosító katonák és terrorelhárítók a „megszokott munkaruhájukban” lépnek színre – azaz talpig fegyverben mászkálnak a köztereken. Inkább arról van szó, hogy a kormány „szendvicsemberei”, csak nem feliratos táblákkal üzennek.
Annak idején a tévéközvetítésekben felfigyeltem arra, és nagyra értékeltem, hogy a szovjet sporteseményeken milyen nyugodt a hangulat. A himnuszok után taps, nem hallani pfújolást, fütyülést, szitkozódó rigmusokat. Időnként felhangzik a „Sajbu! Sajbu!” (Lőjetek gólt!) vagy a „Szovjetszkij Szojuz!” biztatás, a győzelem kapujában jött a „Molodci!” (Szép volt, fiúk!). Ennyi. Tetszett a sportszerűség, ebben tényleg példát mutatnak – gondolhatta az ember. Aztán egyszer kijutottam a Luzsnyiki stadionba egy szovjet–török meccsre. És azt láthattam, hogy mikor egy helyzet vagy gól felperzseli a szurkolókat, kiskatonák állnak fel körben a tribünök első sorában, és némán a nézők felé fordulnak. Megvárják a mordulás végét, és aztán szépen mindenki visszaül a helyére. A szovjet viszonyok ismeretében felvethető, hogy ezúttal is félelemkeltéssel tartották fenn a rendet, demonstráltak sportszerűséget. De az eljárás értelmezhető a közrend kontrolljának eszközeként is: ne veszítsétek el a fejeteket! Úgy tűnt, az emberekben már kialakult, mi a „helyes” magatartás a lelátókon. Természetesen, feszengés nélkül viselkedtek, senki sem figyelt a kiskatonákra.

A polgárok nem félik

Nemrég a magyar kormány estétől reggelig tartó kijárási tilalmat rendelt el. A miniszterelnök bejelentette, hogy a rendőrök mellett a katonaság is részt vesz a járványelőírások betartatásában. Majd megjelentek a Terrorelhárítási Központ emberei is. Utóbbiak és a katonák fegyvert viseltek. Néhol harci jármű is feltűnt. A demokra­tikus ellenzék felmordult. Budapest főpolgármestere értetlenségének adott kifejezést a járőrözők harci felszerelése miatt. Véleménye szerint ez fölösleges félelemkeltés, fenyegetés, amely nem segít elérni az emberek együttműködését. Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is túlzónak, értelmetlennek ítélte az intézkedést a Klubrádiónak adott nyilatkozatában. A korlátozásokkal kapcsolatban a közbizalmat kéne erősíteni, az efféle félelemkeltés viszont ellentétes hatású. Ám a társadalom részéről félelemnek, bizalmatlanságnak nemigen volt jele. A polgárok higgadtan tudomásul vették a fegyveres járőrözést. 

Amikor a rendőrség a hadsereg, és fordítva

Az állami erőszakszervezetek funkció­jának meghatározása, eszköztáruk szabályozása, a társadalommal való viszonyuk alakulása komoly rendészeti, jogi, szociológiai kérdések sorát veti fel. Miközben az Alaptörvény látszólag világosan fogalmaz: „A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. A rendőrség részt vesz a jogellenes bevándorlás megakadályozásában.” Ami pedig a Magyar Honvédséget illeti: „Alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint a nemzetközi jog szabályaival összhangban humanitárius tevékenység végzése. A Magyar Honvédség közreműködik a katasztrófák megelőzésében, következményeik elhárításában és felszámolásában.” Ám a mindennapi működés szabályozásához még pontosabb, részletekbe menő értelmezések szükségesek. Hogy ezek szövevényében ne vesszünk el, Buzás Gábor véleménye szerint, amelyet Rendészet – katonai rendészet című írásában is kifejt, alapvető a rendészet és a honvédelem szigorú megkülönböztetése, már csak azért is, mert tevékenységük bizonyos esetekben – és a járványhelyzet is ilyen – összekapcsolódhat. Ennek hiánya igen veszélyes lehet a polgári demokráciára, hiszen, Finszter Gézát idézve, „a korlátozást nem tűrő önkény kedvelt megoldása az, amikor a hadsereget rendőrségként, a rendőrséget hadseregként működteti”. 

Nincs rá szükség

Hogyan kapcsolható össze mindez a jelenlegi kijárási tilalom optimális biztosításának feladatával? A felmerülő gyakorlati kérdésekről Végh József klinikai szakpszichológust, kriminálpszichológust kérdeztük, aki az évek során – többek között túsztárgyalóként – személyes tapasztalatokat is szerzett eljárási ügyekben. Véleménye szerint a konszenzus itt is meghatározó mozzanat: „Az emberek többsége megértette, hogy ez a járvány nem tréfa, szeretné minél nagyobb biztonságban érezni magát, és elfogadta a korlátozásokat, az esti kijárási tilalmat. Innentől kezdve a rendfenntartók feladata nem a kényszerítés, hanem az előírások betartásának kontrollja. A szabálysértők fegyelmezése. Ehhez fegyverhasználatra aligha van szükség. Más kérdés, hogy aki fegyveres, az fegyverrel jár szolgálatba, ha nincs más utasítás. Figyelembe kell venni azt is, hogy az éjszakai járőrözés közben nem csupán aszociális, hanem esetleg antiszociális normaszegőkkel is találkozhatnak. Hiszen lehet, hogy azért van valaki az utcán, mert bűncselekményre készül vagy lopott holmival tér hazafelé. A katonák bevonásáról is lehet vitatkozni. Hiszen intézkedési jogosultságuk nincs. De ha úgy adódik, segíthetik a rendőröket az eljárások során. Nem gondolnám, hogy adott esetben a fegyverviselés nem esetleges önvédelmet, hanem félelemkeltést szolgál.” „Akár tetszik, akár nem – folytatja Végh –, a rendfenntartóknak sokszor erőt kell demonstrálniuk, méghozzá épp azért, hogy ne kelljen erőszakhoz folyamodniuk. És ehhez nem kell előkapniuk a fegyvert. Focimeccsen is elég, ha néhány rendőr fegyelmezetten áll egymás mellett. Az ultrák megérzik, hogy nem ellenük vonultak ki, nem agresszívek, csak rendet akarnak. Hasonló a helyzet – csak persze ezerszer nehezebb –, amikor egy fegyveres bűnözővel vagy terroristával tárgyalunk a megadásról. Többségük pszichésen sérült, van, aki öngyilkosság céljából provokál. Ilyenkor sem kell azonnal tüzelni. Megpróbálunk belehelyezkedni a világról alkotott mentális térképébe, és azon haladva elvezetni a fegyverletételhez. Ha jól használjuk az erőt, nem kell erőszak.” 

Az a bizonyos fény

A kriminálpszichológus szerint egy válsághelyzet rendészeti kezelésénél a legfontosabb, hogy hagyjunk kiutat, gyújtsunk fényt az alagút végén. „Ennek hiányában biztos kitör a pánik, nincs az a rendőrség, katonaság, amely gátat szab neki. Ha szükséges, a mostaninál szigorúbb korlátozásokat is el lehet fogadtatni, ha nem ingatjuk meg a meggyőződést, hogy a járványnak vége lesz.” Úgy tűnik tehát, ha nem ragadnak el politikai indulatok, a fentiek alapján is könnyen belátható, hogy a fegyverviselésnek a jelenlegi kijárási tilalom betartatása során nincs félelemkeltési funkciója. Ha belegondolunk, a kormány nem alkalmaz fizikai kényszert, erőszakot hatalmának maximális kiterjesztése érdekében. Nem az erőszakszervezetekkel érvényesíti akaratát, hanem jogi kiskapukkal, szavazóinak kedves propagandával. Amelynek egyik fontos pillére a militáns retorika. 

Üzenet és tárgyiasítás

A mostani fegyverviselet is ebbe illeszkedik. A vírussal is harcolunk, védelmezzük tőle az országot. Ahogy a migránsoktól, Sorostól, a nemzet­áruló ellenzéktől. És a küzdelmek komolyságát, az elszántságot hitelesítés céljából tárgyszerűen is mindig megjelenítik. Ha valaki kételkedne a bevándorlók elleni fellépésben, ott van neki a szögesdrótos kerítés. Az országra veszélyt jelentő politikai erők elleni védekezést törvények jelképezik. A járvánnyal is keményen küzdünk, hiszen akik fenntartják a szükséges korlátozások rendjét, fegyvert viselnek. De ettől még az utóbbi veszedelem, sajnos, valóságos.

Heti abszurd – A magyar éhség

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:30

Fotó: Miljan Zivkovic
„Ha az unió sorosista, liberális és marxista képződményei figyelmeznének a magyar miniszterelnök bölcs szavaira, sokkal kevésbé feszülnének rá piti ügyekre. A pálinka – Orbán Viktor szíves közlése szerint – alapélelmiszer.”
Az igazságügy-miniszter megéhezett a kora délutánban. Kínzóan, halasztást nem tűrően. Úgy szorította ökölbe gyomrát a sürgető éhség, hogy azt hitte, a könnye is kicsordul. Az ételrendelést követő várakozás soha véget nem érő tortúrának tűnt, ahogy azt is biztosra vette: éhen hal, ha el kell autóznia egy étteremig, és hosszú percekig malmoznia az asztalnál, mire szervírozzák ebédjét. Ugyan átfutott az agyán, hogy kinyittatja a 14 órakor bezárt minisztériumi menzát, de belátta, bármilyen készségesen donganák körül a közalkalmazott szakácsnők, ez sem jelent azonnali táplálkozást. Már majdnem átvette az irányítást a kajahiszti, amikor bevillant a járdán reggel átlépett szórólap képe: családias kifőzde ajánlotta magát mindössze kétépületnyire a tárca épületétől. Mint a reménybeli magyar rakéta, úgy startolt a miniszter, és máris töltött káposztát (jó csomborosat) rendelt. – Na még, – motiválta közvetlen stílusban a korpulens ételosztó szakembert, aki elértette az idők szavát, és húszcentis tölteléktornyot épített a miniszter tányérjára. – Kenyér négy, az egyik feltétlen sercli, – kommandírozott a tárcavezető, és dúsra pakolt tálcájával elsuhant a kassza mellett. – Majd utána – vetette oda, így jelezvén, hogy van benne valamiféle fizetési hajlandóság, akkor is, ha megtöri az eljárásrendet, és nem fogyasztás előtt fizet. Öt perc múltán az utolsó zsírcseppeket itatta fel a sercli kiszakított belével (és talán a blézer is megfeszült leheletnyit), érzékszervei kiszabadultak az éhség béklyójából, és már azt is tudta értékelni, milyen klassz az ószeresnél turkált paraszttányér rajzolata, milyen meghitten kopottak a XX. század elejéről származó alpakka evőeszközök. Körbenézett, a nagy pocakos szakember épp a kasszírnőnek csapta a szelet, az eszcájg észrevétlenül süllyedt el az aktaretikülben, amely azonban a tányér elnyelésére nem bizonyult teljesen alkalmasnak. – Sebaj, ha kivillan a pereme, hát kivillan, legyintett a tárcavezető, és elkurjantotta magát, miszerint: máglyarakást! A személyzet alázatosan jelezte, hogy a kívánt édesség nincs, és rétest kommendált, de a tárcavezető megkötötte magát, hogy neki márpedig más nem kell, máglyarakás viszont nagyon. A pénztárosnő a helyzet feloldhatatlanságából azt a következtetést vonta le, hogy a vendég kiegyenlíti a számlát és távozik, de tévedett. A miniszter megtagadta a fizetést, mondván: nem kapta meg, ami jár neki, és amikor a vita hevében felszólítani merészelték, hogy legalább az általa használt evőeszközt és tányért visszaszolgáltatni szíveskedjék, egyenesen személyi szabadságának korlátozását emlegette, és rögvest tárcsázta kollégáját (nevezetesen a belügyminisztert), hogy azonnal érkezzenek rendőrök, és regulázzák meg a szemtelen alkalmazottakat. Pont ennyire abszurd, hogy Varga Judit arról beszél, az EU kiéhezteti (vagy legalábbis ez a szándéka) Magyarországot. A közösség feltételezett „kiszárítási technikája” mindenesetre nagyon sajátos, úgy próbálja elsorvasztani hazánkat, hogy évi mintegy 2000 milliárd forintot biztosít, illetve a tervezett gazdaságmentő csomagból is körülbelül 2500 milliárdot csoportosítana át – csak azt nem akarja, hogyha „ingyenebédet” ad fel, akkor az asztaltársaságból bárki eltüntesse a szerviz egyes darabjait. Márpedig a „kössük a pénzosztást a jogállami működéshez” elv ellen prüszkölő magyar kormány épp ezt akarja: az eszcájglopás jogát szentesíttetni. Persze lehet, hogy mindössze arról van szó: a hatalom visszatalálna egy szép nemzeti hagyományhoz, miután sikerült helyesen értelmeznie az évszázadok óta rosszul tolmácsolt mondást. A kormányzati interpretációban ugyanis az, hogy lovas nemzet vagyunk, nem azt jelenti, amire minden épeszű ember gondol, hanem azt, hogy mindent meglovasítunk, ami nincs odahegesztve. Pontosabban azt is, csak az időigényesebb. Ebben a logikai sorban pedig teljesen természetes, hogy az igazságügy-miniszter a kvázi lopásügyi miniszter, és mivel a tárcavezetők munkaköri leírásának kidolgozása nemzeti hatáskör, az EU részéről így egyértelmű orcátlanság nem engedni, hogy Varga Judit tegye a dolgát, és – a lenyúlási hatékonyság javítása érdekében – visszareszelje a jogállamot. Persze ha az unió sorosista, liberális és marxista képződményei figyelmeznének a magyar miniszterelnök bölcs szavaira, sokkal kevésbé feszülnének rá piti ügyekre. A pálinka – Orbán Viktor szíves közlése szerint – alapélelmiszer. Így hát ajánlott minden étkezésnél bevenni mondjuk egy deci 60 fokos, selymes szabolcsi almát, és máris derűs kuncogással lehet tudomásul venni, hogy „már megint mit is csinál ez a Viktor”. Ha úgy tetszik, a pálinka egyfajta szellemi önvédelmi eszköz – hiszen a szociológiában alapvetés, hogy kell egy kis mákony a nehézségek (legyen szó szükségről vagy autoriter rendszerről) elviseléséhez/túléléséhez. Valószínűleg nem véletlen, hogy mifelénk szabadon lehet gyümölcsszeszt főzni – a kormányfő kegyelméből.

12 óra munka, 5 óra utazás, mínusz 100 ezer forint – ápolók járvány idején

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:00

Fotó: Vladimir Pesnya / AFP - Sputnik
Akár bruttó 60 ezer forint eltérés is lehet a koronavírussal fertőzött betegeket ellátó, a frontvonalban küzdő ápolók pluszpénze között. Az összeg nagysága attól függ, ki melyik kórházban dolgozik. A rosszabbul fizető intézmények így szakdolgozók nélkül maradhatnak, mert a jelenlegi bérek mellett akár 20-30 ezer forintért is hajlandók váltani a dolgozók – erről Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke beszélt lapunknak.
A koronavírus-járvány miatt rengeteg ápolót vezényeltek át az „anyaintézményből” egy másikba. Ez ­automatikusan többletterhelést jelent, vagy csak a munkavégzés helyszíne változik? Az átvezényelt egészségügyi szakdolgozók közül sokan hivatásuk nagyságai, akik anyaintézményeiktől most akár 40–100 km-rel távolabb található kórházba járnak nap mint nap. Ez komoly megterhelés, hiszen ha valaki arra kényszerül, hogy a megszokotthoz képest egy órával hamarabb legyen a jóval messzebb lévő munkahelyén, akkor akár napi 4-5 órát is kell utaznia – ráadásul extrém időpontokban. Tudunk olyan átvezényelt szakdolgozóról, aki 4.15-kor indul és 22.00 órára ér haza. Azaz miután végre ágyba kerül 12 óra munka után, szinte azonnal kelhet is. Óriási szervezést igényel ez a megfeszített életforma, hiszen nekik is kell, vagy legalábbis kellene bevásárolni, gyermeket nevelni, a családjukkal együtt lenni. Egy új helyszínen történő beteg­ellátás önmagában stressz, hiszen nincs mindenki birtokában a szükséges szakismereteknek. Ezt a nyomást növeli a bizonytalanság, hogy azt sem tudni, mikor fizetik ki azt a juttatást, ami azért jár, ha valaki egy másik intézményben lát el beteget. A kórházak közötti elszámolás csúszása ­miatt ugyanis az utóbbi hetekben sokan csak az alapilletményt kapták, a változó illetményeket nem – pedig nem aprópénzről beszélünk, ez a tétel 30–100 ezer forint is lehet. Azaz sok ápolónak jelentős a bevételkiesése. Nem ez az első eset, hogy nincs rendben az elszámolás. A koronavírus-fertőzés miatt táppénzre kényszerülők közül sokan csak 60 százalékos bért kaptak, bár az ígéret 100 százalékról szólt. Mit tehet a kamara? Borzasztó csúszásokkal szembesülünk. Tudunk olyan szakdolgozóról, aki 3-4 hónappal később kapta meg a különbözetet: májusban volt beteg, novemberben jutott hozzá az akkor elmaradt táppénzösszeghez. Nem szabadna, hogy anyagi hátrány érje azokat, akik a frontvonalban dolgoznak és munka közben fertőződnek meg. Így a kamara már márciusban kérte, hogy rendezzék ezt a helyzetet, ahogy azt is, hogy legyen egységes, országos szinten szabályozott pótlékrendszer a Covid-ellátás különböző szintjein dolgozó kollégáknak. Hiszen az elfogadhatatlan, hogy más összegű pluszpénzt kapnak azok, akik egymástól néhány tíz kilométeres távolságtól küzdenek a vírussal. A különbségek pedig nem elhanyagolhatók: a kamarához érkező visszajelzések alapján bruttó 60 ezer forint eltérés is lehet a frontvonalban dolgozó ápolók pluszdíjazásai között! Ez azért is aggasztó, mert a szakemberek szerint már így is erősen kompromisszumos a rendszer működése – azaz a dolgozókat rosszabbul fizető kórházak könnyen bajba kerülhetnek, ha a pótlékok ­miatt elmennek az ápolók. Így igaz. A Covid-ellátás már az orvosok szerint is az ápolókon múlik, a gyógyítás minősége ugyanis jelentősen függ attól, hogy hány és milyen képzettségű ápoló érhető el. Csakhogy egy szakdolgozó a jelenlegi, meglehetősen alacsony bérek miatt akár 20-30 ezer forintért is hajlandó intézményt váltani, még úgy is, hogy egy teljesen új teamhez kell alkalmazkodnia, és szinte műszakról műszakra szerveznek újra mindent. És igen: az ápolóvándorlás valóban megnehezíti a kórházak működését. Nem csak az intézményváltás omlaszthatja a rendszert. A nemrégiben több mint 30 ezer szakdolgozó részvételével készült felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezettek mindössze 6 százaléka tervezi aláírni az új egészségügyi törvény ­miatt módosított szerződését. 3701-en a magánegészségügy felé húztak, közel 3 ezren külföldre mennének, 8758-an pedig végleg elhagynák a pályát. Ez kifejezetten riasztó egy járványhelyzet közepén, ráadásul a válaszadók fele fekvőbeteg-ellátásban dolgozik. Mi a legnagyobb probléma a törvénnyel? A jogszabálynak valamennyi pontja különösen hátrányos és méltánytalan a szakdolgozókra nézve. Tömegek jelezték: nem akarják aláírni az új egészségügyi törvény miatt módosítandó szerződésüket. Önmagában hiba, hogy egy olyan időszakban, amikor a betegellátásra, a túlélésre kellene koncentrálni, a jogállással kapcsolatos vitákkal foglalkozik a kormány. A kirendelés a szakdolgozókra is vonatkozik, így ők is bármikor elszakíthatók a családjuktól 44 nap helyett akár 2 évre! Viszont az ő fizetésemelésük kimaradt a törvényből… Ugyan 2016-ban elindult a bérfelzárkóztatás, de üteme messze elmarad attól, ami az orvosi bérrendezést figyelembe véve a szakdolgozók esetében is megoldható lett volna. Egy 2018-as kormányhatározat alapján 2022. januárban jön egy, a mostani besoroláshoz viszonyított 21 százalékos béremelés (a kormányzati kommunikációban ez 30 százalék), így egy kezdő ápoló bruttó 330 ezer forint körüli összeget kap nagyjából egy év múlva. De Ausztriában vagy Németországban egy ilyen végzettségű szakember már most 2000-2400 euró kezdő bérrel indul, ami nagyon is csábító a fiatalok számára.
Az elvándorlásnak most különösen súlyos következményei lehetnek, hiszen a szakdolgozók végzik az intenzív osztályon fekvő koronavírusos betegek monitorizálását, az infúziós pumpák és a lélegeztetőgépek kezelését, az alapápolási tevékenységet, nélkülük mindez már most lehetetlen volna. A helyzet a diplomás ápolók esetében sem sokkal jobb, a bruttó bér esetükben – emelt juttatásokkal – jelenleg 337 ezer forint, ez 2022-ben bruttó 408 ezer forint lesz. Szép összegnek tűnik, de figyelembe kell venni, hogy a kollégák 4-6 évet jártak egyetemre, és ők a saját szakterületükön a legmagasabban képzett egészségügyi szakemberek, akik végzésük után teljes kompetenciával hadra foghatók. Egy felsőfokú, OKJ-s szakképzésben részt vevő szakdolgozónak kellene legalább bruttó 400 ezer forintos kezdő bér, míg a felsőoktatásban végzettek esetében 500-550 ezer forint lenne az elfogadható. A pótlékrendszert több mint 12 éve nem változtatták, erre sem ártana figyelmet fordítani, hiszen míg a 2010-es években a bruttó 24-30 ezer forintos pótlék jelentős volt, manapság már nem elég. A kamara honlapján most is számtalan álláshirdetést találni, műtős szakasszisztenst, OKJ-s vagy diplomás ápolót, laborasszisztenst is keresnek az intézmények. Lehet tudni, hogy mekkora a pályaelhagyók létszáma? Arra vonatkozó statisztika, hogy pontosan mennyien esnek ki a rendszerből, nincs. De egy tavalyi felmérésünkből kiderült: átlagosan 15 százalék körül mozog a szakdolgozói létszámhiány – és minél nagyobb várost vizsgáltunk, ez az arány annál nagyobb volt. Budapesten akár a 20-30 százalékot is elérte. Jelenleg a kirendelt és a karanténban lévő egészségügyi szakdolgozók hiánya eléri a 40 százalékot, ezért is kérik vissza a kirendelésről a járványellátásba bekapcsolódott egészségügyi intézmények a dolgozóikat. A pályaelhagyók között vannak fiatal pályakezdők, akik azzal szembesülnek, hogy nem bírják azokat a lelki és fizikai terheket, illetve olyanok, akik 5-10 év után inkább külföldön próbálnak szerencsét a jobb megélhetés reményében. De az is előfordul, hogy nyugdíj előtt pár évvel megy ki valaki kisegítő ápolónak külföldre a krónikus betegellátásba, hogy megfelelő anyagi körülményeket teremtsen magának idős korára. Már most sok intézményben jelen van az ápoló­hiány, egyre kevesebb az utánpótlás, folyamatosan keresik az új munkavállalókat az intézmények. Gyakran az egyik helyről csábítják át a dolgozókat a másikba. A szakmát tanuló fiatalok közül eddig kiket mozgósítottak a járványhelyzet miatt? Jelenleg a végzettség megszerzése előtt akár 2-3 évvel is behívhatják önkéntes munkára most a felsőoktatásban szakápolónak tanuló diákokat, számos orvos- és egészségtudományi egyetem már megkezdte a mozgósítást. Akár másodéves hallgatók kerülhetnek éles helyzetekbe és tapasztalják a frontvonalban, milyen egy járványhelyzet. Hiába van még 2,5 év hátra a képzésükből, sok olyan terület van – betegek kikérdezése, hőmérés, dokumentáció­vezetés, szűrés –, ahol a fiatalok képesek tehermentesíteni tapasztaltabb kollégáikat, ezért óriási szükség van rájuk. Lehet, hogy ez a helyzet motiválja őket, de ha nem olyan képet kapnak az egészségügyről és az ápolók megbecsültségéről, amire számítanak, akkor inkább elhagyják a pályát. A kirendelésről nem is szólva, lesújtó, hogy akár 2 éves áthelyezéssel is számolniuk kell. Ha a kormány nem fogadja meg a szakmai szervezetek tanácsait, számítania kell arra, hogy a szakdolgozóhiány miatti problémák felerősödnek.