Előfizetés

Éjfélkor lekapcsolnák a közvilágítást Gyöngyösön

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.11.21. 07:30
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az iparűzési adóelvonás miatt ebben az évben 400 millió forintot buknak el – mondta a mátraaljai település polgármestere.
– A Covid-19 miatti elvonások már eddig is 600 millió forinttal rövidítették meg Gyöngyös büdzséjét, ha Parragh László „elvadult ötletei” alapján bármilyen további adóbefagyasztás vagy elvonás történik, az már komoly létszámleépítéssel, egyes szolgáltatások megszűnésével vagy korlátozásával fog járni, s leginkább egyfajta vegetáció lesz jellemző a 29 ezres város életére – mondta lapunknak Hiesz György, a mátraaljai település független – korábban szocialista – polgármestere. A hiányt részletezve közölte: az iparűzési adóelvonás miatt ebben az évben 400 millió forintot buknak el, ezt a város 50 legnagyobb adóbefizetőjének visszajelzései alapján számították ki. A parkolás kormányzati szinten elrendelt ingyenessé tétele és az idegenforgalmi adóbevételek elmaradása 50-50, vagyis együttesen százmillió forintos veszteség, s hasonló nagyságrend az elvont gépjárműadó. Emiatt idén minden önkormányzati cégnél „megvágták” a költségvetést egységesen 3 százalékkal, hogy csökkentsék valamelyest a veszteségeket. Jövőre már alaphangon nagyobb hiánnyal számolnak, hisz a cégek megcsappant idei árbevétele alapján számolják ki a következő esztendőben fizetendő iparűzési adót, így a polgármester szerint a bevételkiesés 2021-ben meghaladhatja az egymilliárd forintot, ami egy 13 milliárd forintos éves városi büdzsében már jelentős tétel. Hiesz elképesztőnek nevezte, hogy egy kamarai elnök ajánlást tehet a települési adónemek befagyasztására, ez ugyanis egyértelműen önkormányzati hatáskör, így annak megnyirbálása jogsértő. Ha elméleti síkon mégis foglalkoznia kellene Parragh felvetésének következményeivel, sötét jövőt vetítene előre. A városháza alkalmazottainak felét, több mint hatvan embert el kellene bocsátani, de hasonló irányelv lenne érvényes a közszolgáltató cégekre is. Az iparűzési adóból a korábbi évek kormányzati elvonásai miatt már eddig sem az eredeti célra, vagyis a fejlesztésekre költöttek, hanem például óvodák, bölcsődék működtetésére, ezekre is kevesebb pénz jutna. Ha csökken az adóbevétel, a városgondozási cég ritkábban fog utcát, járdát takarítani, nem ültetnek virágot a parkba, s lehet, hogy az utcai lámpák is csak éjfélig világítanak – mondta a polgármester. A negyvenmilliárd forintos költségvetésből működő Miskolcot különösen érzékenyen érinti a helyi iparűzési adóbevételek csökkenése, a tervezett 12,5 milliárdhoz képest már most 1,7 milliárd forinttal kevesebbel számolnak. Ehhez hozzájön, hogy az idei évre várt 450 millió forintos gépjármű-adóbevételből egy fillért sem látnak a jogszabályváltozás miatt, a reklámhordozók utáni építményadó megszűnése időarányosan több mint 32 millió forint bevételkiesést eredményezett, s idegenforgalmi adóból is ötvenmillió forinttal kevesebb folyt be a tervezett 180 milliónál. Mindezek ellenére nem volt elbocsátás a miskolci önkormányzat cégeinél vagy a városházán, s ilyet továbbra sem terveznek, inkább a működést próbálják tovább észszerűsíteni, már amennyire ez egyáltalán lehetséges – tudtuk meg a városházán.   

„A magyar oktatás irányítóinak beszűkült a látókörük” – Interjú Radó Péterrel

Juhász Dániel
Publikálás dátuma
2020.11.21. 07:00
Radó Péter
Fotó: Huszár Dávid / Népszava
A kormánynak nincs hosszútávú oktatási stratégiája, a pillanatnyi politikai szempontok mindent felülírnak – állítja Radó Péter. A kutató szerint bár voltak jó irányba mutató intézkedések, ezek kivétel nélkül félresiklottak.
Súlyos erőforráshiány van a közoktatásban – írta egy nemrég megjelent cikkében. Ugyanakkor az Európai Bizottság friss jelentésében az áll, Magyarországon az oktatásra fordított közkiadások a GDP arányában 5,1 százalékot tettek ki 2019-ben, míg az uniós átlag „csak” 4,6 százalék. Úgy tűnhet, a finanszírozás tekintetében jól állunk, de valójában nem így van. Mégpedig azért, mert a meglévő forrásokat nagyon alacsony hatékonysággal használják fel. Magyarán elpazarolják. Az állam olyan sok pénzt költ az elaprózódott iskolahálózat működtetésére, hogy pont a valódi erőforráshiánnyal kapcsolatos problémák orvoslására nem jut elegendő. Például a pedagógusbérek még mindig jócskán elmaradnak a diplomás átlagbérektől, a tanárhiány drámai mértékben növekszik. Rengeteg pénzt áldoztak a tanári életpályamodell beindítására, bérfelzárkóztatásra, és mi történt? A pályájuk végén járó pedagógusok fizetése valóban jelentősen nőtt, a pályakezdő, illetve a fiatal tanárok bére viszont alig. Az ő fizetésük mára teljesen elértéktelenedett. Pedig pont ennek ellenkezőjére lett volna szükség. Drámai a helyzet, a szakadék felé sodródunk vagy már bele is zuhantunk, az oktatási rendszer össze fog omlani – lassan tíz éve visszatérő figyelmeztetések ezek. A rendszer mégis áll. Egy ilyen nagy, tehetetlen rendszer nem omolhat össze. Ahhoz, hogy összeomoljon, egy háború kellene, ahol lebombázzák az iskolák egy jelentős részét. Nem ettől kell tartani. Az alapvető probléma az, hogy a 2010 utáni rendszerátalakítás egy elképesztően gyors minőségromlási pályára állította az oktatást. Bár a gyermekmegőrző funkcióját ennek ellenére is biztosítani tudja a rendszer, tanulási, oktatási értelemben már egyre kevésbé képes arra, hogy bármilyen más elvárásnak – például készségfejlesztés, kompetenciák erősítése – megfeleljen. A rendszer intézményezesen elműködget, de a minősége, eredményessége folyamatosan romlik. A 2018-as PISA-tesztek tavaly publikált eredményei mégis azt mutatják, hogy enyhén, de javultak a magyar diákok alapkészségei. Ez a „javulás” nem létezik. A 2012-es és a 2015-ös méréseken olyan elképesztő mértékű teljesítményromlás történt, hogy ezekhez képest az a néhány pontos, a statisztikai hibahatáron belüli emelkedés nagy jóindulattal sem javulás. A 2018-as mérés azt mutatta, hogy megállt a gyors teljesítményromlás és egy nagyon alacsony szinten stabilizálódott a közoktatás teljesítménye. Esetleg ezt lehet eredményként értelmezni, bár én nem lennék rá büszke. Arra számítok, hogy a következő mérés eredményei, hacsak nem történik valamilyen oktatáspolitikai fordulat, szintén ezt az alacsony szinten rögzült teljesítményt, vagy egy nagyon enyhe mértékű, de további hanyatlást fog mutatni. A felsőoktatás tekintetében viszont reménykeltőnek tűnik, hogy tíz év alatt majdnem tíz százalékkal nőtt a diplomás 30-34 évesek aránya. Ki kell, hogy ábrándítsam. Nézzük, mi történt: a 30-34 éves korosztályban a diplomások arányának növekedése mintegy tíz év késéssel jelenik meg a statisztikában. A mostani jelentésekben megjelenő 30-34 évesek még 2010 előtt jártak egyetemre, 2011 után viszont elkezdődött a felsőoktatás átszervezése, a forráskivonás, a belépési lehetőségek szűkítése. Ezeknek a hatása csak a most következő években jelenik majd meg, s ha a trendeket nézzük, én csak romlást látok. Az uniós cél az, hogy minden tagállamban 40 százalék felett legyen a diplomások aránya az említett korosztályban, de mi ettől messze vagyunk. És azt kell mondjam, egyre messzebb leszünk. A közelmúltban több állami egyetem alapítványi fenntartásba került. A kormány egy vonzóbb és versenyképesebb felsőoktatást vár ettől. Azt még nem látjuk, a privatizálás milyen hatással lesz például a hallgatói létszámokra, de pozitív hatásban én nem reménykedem. A fizetőképes kereslet a felsőoktatás iránt szerintem elérte a határait, nem hiszem, hogy a magánegyetemek több tandíjas hallgatót vonzanak majd. Persze az sem várható, hogy ezek miatt majd csökkennek a hallgatói létszámok. A modellváltás értelmét én nem abban látom, hogy befolyást akarnának gyakorolni a diplomások arányára. A privatizáció inkább egy újabb lépés az egyetemi autonómia felszámolása felé. A Színház- és Filmművészeti Egyetem példája is azt mutatja, ha egy kiszervezett állami egyetemen megjelenik egy politikai helytartó, akkor azt csinál, amit csak akar, ha az egyetemi polgárok ezt hagyják. Mintha ön és a kormányzat, illetve az oktatásirányítás teljesen más mozit néznének. Ez egyrészt azért van, mert az oktatási rendszer jelenlegi irányítóinak meglehetősen beszűkült a látóköre. Ez alatt azt értem, hogy ebben az agyoncentralizált, politikai kontroll alatt működő, bürokratikusan irányított rendszerben megszűnt minden hosszútávú tervezés, a pillanatnyi politikai szempontok minden mást felülírnak. Kérdésként nem az merül fel az oktatásirányítókban, hogy például 2030-ban vagy 2040-ben hol tart majd a magyar oktatás, milyen kihívásokra tud majd az ország értelmes válaszokat adni, hanem az, hogy ha előkerül valamilyen adat például a pedagógushiányról vagy a korai iskolaelhagyásról, amik rossz fényben tüntetik fel a kormányzatot, akkor a következő két hétben mit kell tenni annak érdekében, hogy ezt a „politikai kommunikációs problémát” kezeljék. Néhány héten vagy hónapon túlra semmilyen komoly szakmai terv nincs. Nyáron elkészült a 2021-2030 közötti időszakra vonatkozó köznevelési stratégia. Aminek a címében benne van, hogy az Európai Unió számára készült. Egy ilyen dokumentumot minden kormánynak minden uniós költségvetési ciklus elején le kell tennie az asztalra, hogy kiderüljön, milyen céllal és hogyan akarják felhasználni az uniós forrásokat. Elemeztem ezt a stratégiát, és ha röviden kell összefoglalnom, miről szól, azt tudom mondani: „kérjük a pénzt, mindegy, hogy mire”. Nincs benne semmilyen tényeken alapuló reflexió az elmúlt évtizedről, az alapvető problémákról, az eddig felhasznált uniós források eredményeiről. Célként jelenik meg a korai iskolaelhagyók vagy az alulteljesítő diákok arányának csökkentése, de ezeket a problémákat az EU évről évre beazonosítja, a magyar kormány pedig alibifocit játszik: minden alkalommal benyújtja az igényt a támogatásokra, de azt már nem mondja meg, mit akar csinálni. Szóval stratégia nincs. Csak egy stratégiának látszó papír. Az utóbbi hónapokban kiderült, hogy a 2016-ban elfogadott digitális oktatási stratégia sem volt több ennél. Az iskolák nagy része ennek ellenére állta a sarat. Ön hogy látja? Sok iskola – többnyire gimnáziumok – már a koronavírus miatt elrendelt tavaszi digitális munkarend előtt csináltak kisebb-nagyobb fejlesztéseket, ők lényegében gond nélkül átálltak távoktatásra, amikor erre szükség volt. Az iskolák többsége viszont kezdetben teljesen szétesett. A járvány láthatóvá tette, ami eddig jórészt rejtve volt: hogy milyen döbbenetes mértékben szét van szakadva a közoktatási rendszer és milyen hatalmas különbségek vannak az iskolák között. Az oktatásirányítás részéről szinte semmilyen érdemi segítség nem érkezett, minden a pedagógusokra volt bízva, hogy oldják meg, ahogy tudják. Ez arra is rávilágított, milyen elképesztő kompetencia- és infrastrukturális hiányok vannak. Az egyik iskolában valamilyen közösen kiválasztott digitális platformon tartották a kapcsolatot a diákokkal, a másikban e-mailben küldték a tananyagot, a vidéki kis falvak egy részében pedig személyesen hordták szét a kinyomtatott leckét. Tényleg döbbenetesek a különbségek. Most talán majd felgyorsul a digitális oktatás fejlesztése, de ilyen rövid idő alatt nem lehet pótolni, ami az elmúlt 15-20 évben elmaradt. Történt olyan oktatásügyi intézkedés 2010 óta, amit jónak tart? Több ilyet tudnék mondani, de utána minden esetben hozzá kellene tennem: végül elszúrták. Például az oktatásirányítási rendszer olyan mértékben töredezett volt 2010 előtt, hogy szinte teljesen megbénította a helyi iskolahálózatok menedzselését is. Minden egyes kis falu teljes felhatalmazással működő iskolafenntartó volt, ami súlyos szerkezeti problémákat eredményezett. Ezt fel kellett oldani, de ami jött, végül még rosszabb lett: az iskolákat teljesen elszakították az önkormányzatoktól és beolvasztották őket egy hatalmas, bürokratikus apparátusba, a KLIK-be. Ezzel egy probléma megszűnt, de harminc másik lépett a helyébe. A decentralizált rendszer sem működött tökéletesen, de még mindig jobb volt, mint a mostani beteg, politikai kontroll alatt működő centralizáció. Már nem is arról van szó, hogy „túltolták a biciklit”: szinte teljesen szétzúzták azt.  

Névjegy

 Radó Péter oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző. 2003-2007 között az Oktatáspolitikai Elemzések Központját vezette, majd 2008-2019 között az Expanzió Humán Tanácsadó vezető tanácsadója volt. Jelenleg a CEU Demokrácia Intézetének kutatója. Több nyelven jelentek meg könyvei, tanulmányai. Szakterülete az oktatási rendszerek kormányzása és az oktatási egyenlőtlenségek kérdése.  

Milliókat érő parancsnokok: tömeges lehet a pályaelhagyás, amikor újra beindul a gazdaság

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2020.11.21. 06:40

Fotó: Béres Márton / Népszava
A rendvédelmi szervek átlagbérét javítja a felső vezetők fizetésének megduplázása, de a beosztottakon ez nem segít.
A határvadász képzésre jelentkezők a tanfolyam ideje alatt bruttó 195 ezer forintot kapnak, amikor belépnek a rendőrség kötelékébe, bruttó 220 300 forintra emelkedik az alapbérük – olvasható a hivatalos rendőrségi oldalon. Korábban nyilvánosságra került adatok szerint a kezdő tiszthelyettesek nettó alapfizetése egy városi szervnél 153 ezer, egy megyeinél 222 ezer forint körül alakul, amire nyelvpótlék, éjszakai, készenléti pótlék és túlórapénz rakódik, ami helyett elvben szabadság is kérhető. Ezeket a béreket érdemes összevetni azzal a gyakorlatilag titokban parlament elé vitt javaslattal, hogy a rendészeti szervek országos vezetői jövő januártól minimum másfél millió forintos bruttó bért kapjanak, de ha nagyszerű munkát végeznek, ez felmehessen 1,9 millió forintra is. Ez forrásaink szerint sok vezető számára azt jelenti, hogy majdnem megduplázódik a bére. Helyetteseik 1,3 millió és 1 millió 650 ezer forint közötti alapbért kaphatnak és emelkedik a megyei parancsnokok fizetése is. A béremelés nemcsak a rendőrség vezetőit illeti meg, ha a parlament elfogadja a javaslatot, hanem a pénzügyőrök, terrorelhárítók, az idegenrendészetben, katasztrófavédelemben és büntetés-végrehajtásban dolgozók parancsnokait, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és az országgyűlési őrség legmagasabb beosztású tagjait is. Máskor a leghangosabban a rendőri állomány alulfizetett és túlhajszolt tagjai tiltakoznak a bérüket változatlanul hagyó módosítások ellen, most azonban nagy a csend a november 10-én éjszaka benyújtott javaslat körül. A Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) munkavállalói oldalának vezetője szerint azért, mert a hivatalosan „a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról” címet viselő törvénytervezetbe négy valóban honvédelmi törvény közé csempészték be a bérduplázást, így a rendészeti területen dolgozók el sem kezdték tanulmányozni a szöveget. Powell Pál lapunknak úgy értékelte a tervet, hogy semmi baj nem lenne vele, ha végre az alacsonyabb beosztású egyenruhások és igazgatási munkát végző alkalmazottak bérét is legalább egy tisztes megélhetést biztosító szintre emelnék. Ezzel szemben azonban a januártól bevezetett tíz százalékos illetménykiegészítést az ígéretekkel szemben nem építették be az alapbérbe, a cafetéria keret kormány által elfogadott megemelésének lehetőségével – szintén az ígéretek ellenére – nem élt a belügyi tárca (ez évi kétszázezer forint pluszt jelentett volna), s a 38 650 forintos illetményalap 2008 januárja óta változatlan. Ilyen körülmények között nagy lesz a felháborodás a kétmillióhoz közelítő vezetői fizetések miatt – véli Powell Pál, aki állítja, a járvány miatt beszűkült elhelyezkedési lehetőségek miatt most az átlagosnál talán kevesebben lépnek ki erről a területről, de a járvány végén, amikor újra beindul a gazdaság, tömeges lehet a pályaelhagyás.

Leszerelők

A tavaszi veszélyhelyzet idején meghozott intézkedésekből néhány azóta is megmaradt, így nem tették ismét lehetővé, hogy valaki azonnal leszerelhessen a rendőrségtől, ha visszavonja a kifogástalan életvitele ellenőrzéséhez való hozzájárulást. Simán leszerelni pedig nem egyszerű. A zsaruellátó Facebook oldalára például tegnap délelőtt tette ki bejegyzését egy 28 év után, megkopott egészséggel távozó egyenruhás, akinek „a rendőrség ennyi leszolgált év után nem tudott, vagy nem is akart egy elfogadható opciót felajánlani. A bruttó 150 000 forintos riaszos (rendvédelmi igazgatási dolgozó – a szerk.) beosztást kicsit megalázónak értékeltem” – írta.