baleset;ittas vezetés;

2020-11-20 18:22:49

Részegen balesetezett Gergely, már a rácsok mögött józanodhat

Átment a szembejövő sávba és ott nekiütközött egy autónak, aminek azonnal meghalt a sofőrje.

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a rendőrök egy csütörtöki baleset miatt, amely a 7-es úton történt Székesfehérvár közelében. A rendőrség közlése szerint itt vezette furgonját K. Gergely 41 éves budapesti lakos, aki felöntött a garatra, mielőtt a volán mögé ült. Ez végzetesnek bizonyult, ugyanis 

A rendőrök természetesen megszondáztatták az autó sofőrjét, és így gyorsan kiderült, hogy ivott. Elfogását követően további mintavételre előállították a férfit, majd – őrizetbe vétele mellett – 2020. november 19-én délután gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.