Sok családi történetet megidéz a könyvében. Hogyan sikerült ezeket megőrizni?
Mindig nagyon érdekelt ez a forrásvidék. Ameddig módom volt, a szüleimtől próbáltam begyűjteni a történeteket, néhány családi szóbeszéd is volt. Később is kutattam mind a feleségem, mind a saját családom történetét. Ami abból a szempontból is érdekes, hogy a feleségemmel a polgárságnak két különböző rétegéből származunk: ő nagypolgári családból érkezett – ami még akkor is fontos, ha az ötvenes-hatvanas évek társadalmi rendszerváltása ezt részben kiküszöbölte –, én pedig kispolgári családból származom. A tudás tisztelete mindkettőnk polgári öröksége.
A polgárság fogalmán sok mindent értettek már: volt idea, cél, politikai termék és bélyeg is. Önnek mit jelent?
Magyarországon az utóbbi évtizedekben valóban kalandos volt polgárnak lenni. A hetvenes évek második felében a kispolgárság ellen indult vita, amit én már akkor erősen kritizáltam. A polgárság nekem akkor is pozitív kategória, eszmény volt, ma is az: a lényege a függetlenség, elsősorban a politikától való függetlenség. Ennek két forrása van: a tulajdonon, a vállalkozáson alapuló függetlenség, illetve a tudáson alapuló függetlenség, az értelmiségi lét. A XIX. század végén a német szellemtörténetben ez úgy fogalmazódott meg: van a tulajdonon alapuló polgárság, a Besitzbürgertum, és van a képzettségen alapuló, a Bildungsbürgertum. A XX. században e fogalompár kiment a divatból, de a rendszerváltás óta újra fontossá vált a társadalmi folyamatok megértéséhez. Ebben időnként én is szerepet játszottam: a polgárság fogalmának előtérbe kerülését magam is szorgalmaztam a rendszerváltás idején. Tény, e fogalomnak minden korban volt politikai konnotációja is.
A kispolgársággal mi „baj” volt a hetvenes években? Egyáltalán, az Oszd meg és uralkodj elv érvényesítésén túl milyen politikai „haszna” lehet egyes társadalmi csoportok kipécézésének?
Az akkori vitával az alapvető ideológiai értékekről való lemondást akarta sugallni a politika. Nem gondolom, hogy bármilyen társadalmi csoportot meg lehet bélyegezni, bár a politikában mindig akad erre példa, különösen itt, Közép-Kelet-Európában. Igaz, ma már nincs a „kispolgárizás”, ám helyette másfajta megbélyegző mondatok figyelhetők meg a politikai életben a „panelprolizástól” a „luxusban fürdő dúsgazdagokig”. A pártok időnként ezen keresztül akarják kifejezni a saját társadalmi kötődésüket, de nem hiszem, hogy a társadalmi csoportok megbélyegzésének bármilyen politikai hozadéka volna.
Polgárnak lenni életforma is. Ön a feleségével heti rendszerességgel jár színházba, koncertre, nagy társasági életet él. A koronavírus-járvány idején mindez hogyan megvalósítható?
Nagyon nehezen, a járványnak nekünk ez a legnehezebben elviselhető része. A barátainkkal meglehetős óvatossággal ¬– távolságtartással, az egyéb szabályokat betartva – időnként találkozunk, de maximum csak két házaspárral. A kiterjedtebb társasági élet nagyon hiányzik. Ahogyan a színház is: a feleségem színházán, a Rózsavölgyi Szalonon kívül március óta nem jártunk színházban. A Rózsavölgyi is most zárva, reméljük, talán decembertől, vagy januártól újra működhet majd, amint javul a járványhelyzet a vakcinák megérkezése után. A Magvető Café most könyvesboltként, könyvfutár-szolgáltatás központjaként működik. A könyvkiadásban, könyvkereskedelemben nagyon nagy izgalommal várjuk, mi lesz a karácsonyi szezonnal: a könyvszakma döntő hónapja mindig a december. Eddig úgy néz ki, hogy a bolti forgalom csökkenését az online könyvrendelés nagyjából kompenzálni tudta.
Egy hónapja az okozott kisebb izgalmat, hogy a Líra csoport konkurensének, a Librinek egy kormányközeli alapítvány lett az új kisebbségi tulajdonosa. A Líra kapott befektetői ajánlatot?
Történetünk során kaptunk már több ajánlatot, de nem a kormány, vagy a NER közeléből. Pillanatnyilag nem tartom olyan fontos momentumnak, hogy a Matthias Corvinus Collegium alapítványához került a legjelentősebb versenytársunk 25,5 százalékos tulajdoni hányada. Nem lehet még tudni, hogy ez a lépés csak pénzügyi befektetés volt-e, vagy van-e mögötte állami befolyásolási törekvés. Remélem, nem az utóbbiról van szó. Nem is nagyon tudom elképzelni, mi értelme volna az állami beavatkozásnak egy olyan szakmában, amely minden szempontból a piacon létezik, amelynek a működési módját alapvetően az olvasói és a szerzői határozzák meg. Az elmúlt harminc évben a kulturális területek közül a könyvpiac bizonyította be a leginkább, hogy piaci körülmények között tud működni.
Állami beavatkozás, pontosabban segítség nélkül ugyanakkor most a gazdaság, a kulturális terület számos szereplője elvérezhet. A pandémia gazdasági és társadalmi hatásait hogyan látja?
A Tárki 1990 óta minden második évben publikálja a Társadalmi Riportot, a legújabb tanulmánykötet, a tizenhatodik november elején jelent meg. Egy nagyon gazdag összeállítása az elmúlt két év empirikus kutatásainak. Ebben egy külön részben foglalkozunk a járványhelyzettel, szerepel benne Merkely Béla professzor országos pandémiavizsgálata is. A most publikált vizsgálatok még a járvány tavaszi, első hullámára reflektálnak, amelynek a gazdasági hatásai nagyobbak voltak, mint az egészségügyi hatásai. A járvány szerencsére tavasszal nem volt olyan súlyos Magyarországon, mint néhány más országban, és mint amire számítani lehetett. Akkor azt jeleztük előre: ha nem lesz a járványnak őszi hulláma, akkor öt százalék körüli gazdasági visszaesés várható, amit a magyar gazdaság, a társadalom viszonylag rövid időn belül, egy év alatt kompenzálni tud, ha viszont lesz második hullám, akkor több mint tíz százalékos gazdasági visszaeséssel lehet kalkulálni. Sajnos azt látjuk, hogy itt a járvány második hulláma, ami nagyon sok szempontból sokkal súlyosabb, mint a tavaszi volt, és ennek még nem látjuk végét sem, ezért nagyon nehéz a hatásait is megjósolni, nem lehet tudni, mikorra tud visszaállni az a helyzet, ami a járvány előtt volt Magyarországon. Az biztosnak tűnik, hogy a leglassúbb visszaállás a külföldi turizmusban várható. Az optimista és a pesszimista forgatókönyvek mindenesetre ma nagyon erősen eltérnek.
Ön melyikre hajlik inkább?
Optimista alkat vagyok, nagyon bízom abban, hogy most vagyunk a járvány csúcspontja környékén és javulni fog a helyzet. Remélem azt is, ha a vakcinák itt könnyebben elérhetők lesznek, akkor talán már jövő tavaszra túl leszünk a nehezén.
Korábban a Németh-kormány, majd az első Orbán-kormány tanácsadói testületének a munkájában is részt vett. Ez nem veszélyeztette a politikától való szellemi függetlenségét?
Más politikusoknak is adtam tanácsokat, ám amikor politikaközeli szereppel megkínáltak, azokat mindig kapásból visszautasítottam. Sosem akartam politikus lenni, de ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy egy adott kormányzat, egy politikai erő olyan intellektuális háttérrel rendelkezzen, mint amiben annak idején én magam is szívesen vettem részt. Ma azonban elsősorban a politikai kommunikációt tartják a hatalom megszerzése, illetve megtartása döntő eszközének, ez pedig nem egy olyan világ, amiben én tanácsadóként, háttéremberként részt tudnék, vagy részt kívánnék venni. Bíztató jel, hogy a Társadalmi Riportra kötetet a kormány finanszírozta, és úgy tudom, több kormányközeli ember is érdeklődéssel olvassa. Nagyon bízom abban, hogy előbb-utóbb ez a kommunikációra épülő politizálás – aminek a háttere meglehetősen kérdéses – le fog csengeni.
Mit tanácsol azoknak, akiknek fontos a szellemi függetlenség?
Nagyon nehéz bárkinek is tanácsot adni. Mást nem tudok mondani, mint amit a beszélgetésünk elején: a politikától – a kormánypártoktól, az ellenzéktől – való szellemi függetlenség részben anyagi, részben szellemi sikerekkel teremthető meg, ez a polgári lét alapja.
