Előfizetés

Történelem és eszkatológia

Az emberi nem történetét, a világtörténelmet Kant a természet rejtett tervének megvalósulásaként értelmezi Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből (1784) című, a múlt héten már idézett esszéjében. E rejtett terv a tökéletes államforma, az általánosan jogszerű polgári társadalom létrejöttére irányul. És Kant itt hozzáteszi: „A filozófia tartalmazhat bizonyos chiliasmust, de csupán olyat, amelynek megvalósításához – ha csak távolról is – maga a megvalósulás eszméje is hozzásegíthet”. Mit jelent ez, mi az a chiliasmus, vagy khiliazmus? A fogalom a görög „ezer év” kifejezésből származik, a Magyar Katolikus Lexikon definíciója szerint a khiliazmus „eszkatologikus eretnekség Krisztus ezeréves uralmáról, amelyet még a világ vége előtt megvalósít a földön azokkal, akiket már föltámasztott az örök életre”. Az eszkatológia ugyancsak görög eredetű kifejezés, a teológiának az emberiség végső sorsát tárgyaló része, a keresztény eszkatológia a halál utáni léttel, a feltámadással foglalkozik. De hogy jön ide a (történelem)filozófia? Konteó-hívők figyelem! A világtörténelem újkori filozófiai eszméje biblikus eredetű, a zsidó-keresztény teológiából származik, annak szekularizált változata. Legalábbis erre utal Kant, és ez a fő tézise Karl Löwith Világtörténelem és üdvtörténet – A történelemfilozófia teológiai gyökerei (1949) című művének. (Az Atlantisz Kiadó jóvoltából 1996-ban magyarul is megjelent kötetnek Miklós Tamás, a kiadó vezetője nemcsak egyik fordítója, de ő írta a könyv bevezető tanulmányát is.) Löwith tézise szerint a „történelem filozófiája” kifejezés „a történelem olyan szisztematikus értelmezését jelöli, melynek princípiuma összefüggést teremt a történeti események és következmények között, és egy végső értelemre vonatkoztatja őket. Ha így értelmezzük, minden történelemfilozófia teljességgel a teológiából táplálkozik, azaz a történelemnek üdvtörténetként való teológiai értelmezéséből.” Löwith Heidegger zsidó származású tanítványa volt, aki első világháborús érdemei miatt csak 1934-ben hagyta el a náci Németországot, hogy előbb a fasiszta Olaszországba, majd Japánba (1936), végül pedig az Egyesült Államokba (1941) emigráljon. Itt jelent meg eredetileg angolul, Meaning in History címmel a már említett műve, amelyben – leegyszerűsítve – megkülönbözteti egymástól a történelem zsidó-keresztény és antik-görög felfogását. Míg előbbi az eszkatológiai szemléletnek megfelelően lineáris, az utóbbi a természetet – a keletkezést és a pusztulást – mintának tekintve: ciklikus. Löwith az utóbbi típusba sorolja Spengler (A Nyugat alkonya) vagy Toynbee modern történelemfilozófiáit is, akik a civilizációk felemelkedését és hanyatlását teszik témájukká. Az eszkatologikus történelemfilozófiára pedig Marx az egyik par excellence példája. Mint Löwith írja: „A történelmi materializmus a nemzetgazdaság nyelvén megfogalmazott üdvtörténet. (…) A proletariátus messianisztikus elhivatottságát nem lehet tudományosan bebizonyítani, és lehetetlen követők millióit tények puszta megállapításával lelkesíteni.”     

Vendégszeretet

Az átlagos magyar szavazó, aki a statisztikák szerint 2018-ban a Fideszre szavazott, valahogy úgy gondolkodik: „rendben, nem tökéletesek, a kezük sem tiszta, a legtöbbjükre nemhogy a kutyámat, még a cserepes muskátlimat sem bíznám – de legalább a migráció elutasításában következetesek”. Vannak meggyőző kutatások erről a választói attitűdről, és vannak személyes tapasztalataik is mindazoknak, akik rokoni, baráti, munkahelyi kapcsolatok révén érintkeznek az említett állampolgári réteggel. Az én tágabb famíliámban például, ha nem is az abszolút, de a relatív többség így érvel. (És ez, mint tudjuk, az egész társadalomra kivetítve a jelen választási szisztémában akár a parlamenti helyek kétharmadához is épp elég.)  Nem kitérve a fenti gondolatmenet racionális vagy irracionális voltára – t. i. arra, praktikus-e ez a megközelítés például annak tükrében, hogy tíz nagykorú magyar közül legfeljebb három nevezi meg az ország legfontosabb sorskérdései között a bevándorlást, de egyik sem az első helyen; hogy aztán mégis aszerint szavazzanak –, azt a kérdést szeretném csupán föltenni, hogy legalább a kiinduló feltételezés igaz-e. Azaz: tényleg következetesek? És ha igen, beletartozik-e a „megvédésbe” az a mintegy 75 ezer ázsiai, illetve több mint 10 ezer afrikai polgár, aki 2010 óta különböző jogcímeken Magyarországra költözött? Továbbá: hogyan értelmezendő – szintén a megvédés vonatkozásában – az a tény, hogy 1000 lakosra vetítve csaknem annyian települnek be hozzánk évente, mint az idegenek inváziója előtt köztudottan behódolt Németországba, és közel kétszer annyian, mint a már elesett Franciaországba? Avagy nem lehetséges-e, hogy „Brüsszelnek” esetleg mégsem a bevándorlási számainkkal, hanem az orbáni elit által végrehajtott szisztematikus jogfosztással és fosztogatással van problémája?  

Erőszak

A múlt héten egy pillanatra tényleg megnyugodtam, amikor kiderült, hogy végre van egy akciótervünk, ami a nők „szerepét” akarja „erősíteni” a családban és a társadalomban. Ilyeneket akkor szokás mondani, ha valami egészen új szemléletmóddal közelítenek egy kérdéshez, tehát lelkesen kezdtem olvasni az EU számára kötelezően készített szöveget. Mire a végére jutottam, a lelkesedésem utolsó morzsája is odalett. Nemhogy új szemléletről nincs szó, de még újracsomagolt ígéretek is csak elvétve bukkannak fel benne, szó nincs például arról, hogy a nők ingyen vehessenek részt egy emelt szintű KRESZ tanfolyamon. Erre pedig nagy szükség lenne, hiszen családügyi miniszterünk – aki amúgy ezt a csodás akciótervet is a nevére vette – szerint a nők történelmi erénye, hogy képesek folyton újratervezni. Akkor is, ha lázas lesz a gyerekük, meg akkor is, ha „nem megfelelő helyen hajtanak le az autópályáról”, magyarán, ha szerencsétlenkedő ügyefogyottak. Ezt a veretes gondolatot Novák Katalin októberben tárta a világ elé, a Nők Magyarországért díj átadásán, el lehet olvasni a koronavirus.gov.hu oldalon. De ha már itt tartunk: a női akciótervből mindenestől kimaradt az erőszak kérdése, hiszen azzal mégsem lehet dicsekedni az EU előtt, hogy a magyar kormánypártok kétharmada májusban örökre elutasította a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezményt. Akkor a politikai nyilatkozatot a Férfihang Civil Társaság a saját munkája sikereként üdvözölte, mint ami jelentős lépés ahhoz, hogy „Magyarországot megóvja a feminista, férfigyűlölő sztereotípiákra épített, nemi alapon súlyosan diszkriminatív” egyezménytől. Ugyanez a szervezet pár napja nyílt levélben tiltakozott a családon belüli erőszak áldozatait támogató IKEA kampány ellen, mert a „Legyen minden otthon biztonságos hely” reklámfilmjében egy nő jelenik meg áldozatként. Joguk van hozzá, tegyék, beszéljünk a kérdésről minél többet, tisztuljon a kép! Csak ne tegyünk úgy, mintha erőszak nem létezne. Mert ez nem szimpla szerencsétlenkedés, hanem erőszakkal felérő bűn.