Előfizetés

Varga Judit szerint Brüsszel embercsempészetet vár el hazánktól

Árpási Bence
Publikálás dátuma
2020.11.23. 18:05

Fotó: Népszava
A jogász végzettségű igazságügyi tárcavezető összekeverte a Büntető Törvénykönyv passzusait.
Dühös posztot osztott meg Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter. Varga Judit azon háborgott egy sort, hogy az Európai Unió Bírósága a hétfőn tárgyalta a „Stop Soros” törvénycsomag egyes elemeit, egy 2018-as kötelezettségszegési eljárás nyomán. Bejegyzésében a politikusnak sikerült meredeken fogalmaznia. 
"Brüsszel többek között kifogásolja a Büntető Törvénykönyv új tényállását, amely bűncselekménynek minősíti a jogellenes bevándorlás elősegítését és támogatását. Vagyis az Európai Bizottság gyakorlatilag az embercsempészet támogatását várja el Magyarországtól!"

– írta Varga Judit, akit alighanem itt megcsalhatta az ismerete és sikerült több dolgot is összemosnia. Ugyanis az általa hivatkozott jogellenes bevándorlás elősegítése és támogatása, valamint az embercsempészés két külön fogalom. Előbbit a Fidesz 2018-ban fogadta el és jóval alacsonyabb büntetései tételei vannak, mint az embercsempészetnek. Utóbbi bűncselekményt már jóval a bevándorlási válság előtt üldözte a magyar büntetőjog. Hab a tortán, hogy az embercsempészés büntetési tételeit a kormány 2015-ben megszigorította, így akár már húsz év is adható bizonyos esetekben, azoknak, akiket bűnösnek találnak ebben a deliktumban. Az Európai Bizottság bizonyára nem is emelt kifogást a drasztikusabb szankciók ellen, csak a Stop Sorossal akadtak gondjaik, ami eleve egy más törvényi tényállás.  A bejegyzést egyébként jó ízű brüsszelezéssel és migránsozással zárja a magyar igazságügyi miniszter. 
Nem először fordul elő, hogy Varga Judit bizonytalan egyes jogi kérdésekben: korábban a Népszava is beszámolt arról az interjúról, amelyet a tárcavezető a BBC-nek adott. Itt ebben a jogállamiság definiálásával akadtak gondjai - holott a jogirodalomban és a gyakorlatban is nagyon valóságos sarokkövei vannak ennek a kifejezésnek. 

Távozik az Index főszerkesztője

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.23. 16:36

Fotó: Bődey János / Index
Végleg lenyelte a NER az Indexet.
A kormányhoz közel álló üzletemberek tegnap felszámolták az Index.hu Zrt. maradék, formális önállóságát: az online lapot beolvasztották a mögötte álló hatalmas konglomerátumba. Ezzel egyidőben megváltak az augusztusban kinevezett főszerkesztőtől és vezető szerkesztőtől, Szombathy Páltól és Sztankóczy Andrástól. Mi több, távozott a portál átalakítását a nyáron elvégző – az Index függetlenségét féltő, ezért a cégvezetéssel konfliktusokat felvállaló Dull Szabolcs korábbi főszerkesztőt kirúgó – igazgatósági elnök, Bodolai László is. Az újabb átalakulást hétfőn az Index hirdetési felületeit értékesítő Indamedia Network Zrt. jelentette be. Ennek a cégnek lett a tavaszi járvány idején az egyik tulajdonosa Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, a kormányzati befolyás alatt álló közmédia korábbi vezetője. Bár az Indamedia gazdasági okokkal magyarázta az Index.hu Zrt. bedarálását, a Népszava értesülései szerint közrejátszott, hogy a Fideszben még az új iránnyal sem voltak elégedettek, pedig a lap időnként igyekezett a kormánypárt kedvében járni. Mint emlékezetes, Bodolai az elmúlt hónapokban mindvégig tagadta, hogy a lap átalakítását a Fidesz erőltette volna ki, sőt Dullról azt állította, az ellenzéki DK-val egyeztetve bírta rá júliusban a teljes szerkesztőséget, hogy adják be felmondásukat, hogy aztán megalapítsák a Telexet. Pedig Vaszily Indamediában történt feltűnését követően nehezedett nyomás a korábbi szerkesztőségre, hogy vezessenek be megszorításokat, építsenek le újságírókat, majd miután a stáb átállította a lap függetlenségét jelző barométert, kirúgták Dullt és egy teljesen új csapatot verbuváltak. Most az Indamedia megszerezte az Index.hu Zrt. részvényeit, és beolvasztotta a lapot a birtokába lévő médiacsoportba. Ezzel kiiktatták azt a szervezetet, a Magyar Fejlődésért Alapítványt (MFA), amire a kuratórium elnöke, az Index.hu igazgatóságának elnöke, Bodolai mindig úgy hivatkozott, hogy garantálni képes a portál függetlenségét, hiszen be van ékelve a szerkesztőség és a Vaszily-féle cég közé. Az Indamedia hétfőn ugyanolyan érvekkel indokolta a lapvezetés leváltását, a portál beolvasztását, amikre Bodolai is hivatkozott, amikor a nyáron a szerkesztőség átalakítását szorgalmazta Dullnál: nem látszott a most elcsapott vezetőség által kidolgozott „üzleti tervben, hogyan lehetne működőképesebb az Index”, „az eredményes gazdálkodás feltételeit az elmúlt hónapokban nem sikerült kialakítani”. Ez azért is furcsa, mert információink szerint augusztus-szeptemberben pénzt nem kímélve toboroztak új embereket, hogy a korábbi stáb távozásával ne álljon le a portál. Ráadásul az utóbbi időben a cégcsoport több alkalommal is azzal dicsekedett, hogy az Index látogatottsága ismét a régi, visszaszerezték piacvezető pozíciójukat. Mi több, nagyszabású – vélhetően igen sokba kerülő – reklámkampányt indítottak „ugyanott, ugyanúgy” szlogennel. Bár a tegnapi közlemény azt sugallta, hogy Bodolaiék és az Indamedia között hónapok óta tart a szkander, az új szerkesztőség több tagja is azt állította a Népszavának, Szombathy és Sztankóczy leváltása derült égből villámcsapásként érte őket, többek szerint nem zárható ki, hogy újabb felmondási hullám indul. Bár augusztus óta számos olyan írás is megjelent a portálon, amelyek arra utaltak, a lapvezetés igyekszik a kormánypárt kedvében járni, a Fideszben több cikk is kiverte a biztosítékot. A kormányzati kommunikáció például hazugsággal vádolta a múlt héten az Indexet, mert egy zavaros, a jogászok által is nehezen értelmezhető rendeletről azt állította, hogy a kabinet februárig meghosszabbított a korlátozásokat. Kovács Zoltán vasárnap pedig azon akadt ki a Facebookon, hogy az Index megírta: Müller Cecília tiszti főorvosnak nincs érvényes praxisengedélye – a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár ugyanakkor a lap tényállítását nem cáfolta. Úgy tudjuk, a kormányból informális csatornákon is jelezték a lapvezetés felé, nincs ínyükre ez „a hangütés”. Más források szerint Szombathy és Sztankóczy maga állt fel, mert nem értettek egyet a cégjogi átszervezéssel. Az Indamedia közleménye szerint hétfőn nem nevezte ki új főszerkesztőt, „átmenetileg a főszerkesztő-helyetteseket kérik fel a közös vezetésre, egyfajta szerkesztőbizottsági formában való működésre”. A cég indoklása szerint Bodolai nem vállalta, hogy továbbra is a kiadóvállalat, az Index.hu Zrt. vezetője maradjon, a lap médiajogászaként folytatja. Hívtuk a távozó elnököt, hogy a részletekről érdeklődjünk, de Bodolai lapzártánkig nem reagált a megkeresésünkre. 

Zaciba csapott részvények

Nem az a különös, hogy az Indexet beolvasztották az Indamediába, hanem az, hogy ezzel mostanáig vártak. Ugyanis a hétfőn felszámolt működési modellt még 2017-ben dolgozták ki, amikor az Orbán Viktorral szembekerült milliárdos, Simicska Lajos átvette a cégcsoportot. Formálisan átengedte az Index részvényeit az MFA-nak, amit Bodolai irányított, akiről a szerkesztőség a régi munkakapcsolat alapján azt gondolta, körömszakadtáig képes védeni a lap függetlenségét. Csakhogy Simicska hitellel terhelte meg a portált, és Bodolai kénytelen volt biztosítékként átengedni az Index.hu Zrt. mögött álló MFA-t alapító Nanga Parbat (NB) nevű cég részvényeit. Márpedig a NB – ahogy Simicska többi cége is a vállalkozó kapitulációja után – 2018-ban kormányközelben kötött ki. A tegnapi közleményből az hámozható ki, hogy az Indamedia most ezen a láncolatot keresztül szerezte meg véglegesen az Indexet. 

Kunetz Zsombor szerint semmi értelme az idősek vásárlási sávjának

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.23. 16:26

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Az egészségügyi szakértő úgy véli, a maszkhasználat és a kötelező távolságtartás többet segít.
"Remek érzékkel kezeli a Kormány ezt a járványt. Teljesen értelmetlenül bevezette a határzárat, hiszen nem ürgebőrben bújik át a vírus, hanem már itt van."

- kezdi legfrissebb bejegyzését Kunetz Zsombor.

A szakértő bejegyzésében bírálta Orbán Viktor legújabb döntését, amelynek értelmében ismét bevezetik az időseknek fenntartott vásárlási idősávot. Szerinte ennek a döntésnek "önmagában így semmi értelme sincs, azonkívül, hogy még többen fogják a Kormányt a megfelelő helyre kívánni." Úgy véli, ezt a korosztályt a maszk és a távolságtartás védi meg a vírustól. Utóbbit pedig nem idősávokkal lehet elérni, hanem azt kellene korlátozni, hogy hányan lehetnek bent egyszerre egy adott üzlethelyiségben. Kunetz Zsombor bejegyzésében megemlítette a német példát, ahol kint a bolt előtt áll egy ember és számolja, hányan léptek be az üzletbe.  Emellett szorgalmazta a kötelező maszkhasználat elrendelését a felső tagozatos iskolásoknak, továbbá a home office munkarendre való áttérést.   
Mint ahogy a Népszava is beszámolt, ismét jön az időseknek szóló bevásárlási sáv a boltokban. Ez azt jelenti, hogy hétköznaponként 9 és 11, hétvégén pedig 8 és 10 óra között csak ők lehetnek bent az üzletekben. Ugyanakkor a fenti időintervallumok nem kötelezők, így nyitvatartási időben bármikor vásárolhatnak.