A kormány jelenleg egy általános, minden ágazatot segítő, gazdasági-növekedési akcióterv részletein dolgozik – tájékoztatta az MTI-t Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára csupán ennyit árult el az eredetileg szeptember közepére ígért, de azóta is csak készülő gazdaságmentő csomagról.
És mi még mindig bízunk benne, hogy lesz ilyen. Talán azért, mert tudjuk, hogy szükség volna rá. De a kormány tudja-e? Vagy csak beszél róla, és ezzel éltet hamis reményeket? Végigkövetve a márciustól november végéig terjedő időszakot, hajlok rá, hogy ez utóbbiról van szó. Az is lehet, hogy a kormány maga is csatlakozott a csodavárókhoz. Mi mással lehetne magyarázni, hogy a tavaszi teljes zárlatot nyáron a teljes elengedés követte? A második hullám idején az óvatos és megkésett szigorítások, a csak egy hónapra szóló félig bezárások azt sugallják: hamarosan csoda történik.
És a csodavárás közepette a kormány elfeledkezett arról, mindez hogyan csapódik le a társadalomban. A tavaszi lezárások idején a vállalkozók nem csodát, csak segítséget vártak volna. Amit kaptak, az féloldalas volt és megkésett. Ez azt üzente nekik, igazából ne számítsanak támogatásra, oldják meg a gondjukat maguk. Ezt érezték a gyerekkel otthonmaradó szülők és a munkanélkülivé vált tömegek is, akik mindössze három hónapig kaptak némi álláskeresési járadékot. Ha egyáltalán be tudtak kerülni a regisztráltak közé.
Most újabb elbocsátási hullám készül, és egyre több iskola áll át digitális oktatásra – de valódi segítség továbbra sincs. Pedig előre lehetett tudni, hogy az iskolakezdés és a tanítás nem lesz sétagalopp, bármikor beüthet az újabb fertőzéshullám, amikor újra oda kell ülni a számítógépek elé.
És amikor itt van a baj, megint mindenki csak kapkod. Az otthonmaradásra kényszerülő szülőknek pedig főhet a fejük, hogyan tudnak dolgozni, és ha táppénzre, vagy fizetésnélkülire kényszerülnek, miből pótolják a kieső jövedelmet. A szállodaipar és a vendéglátás még kap valamit az egyhónapos zárás idejére, persze csak ha megfelelnek az elvárásoknak. A vállalkozóként működő jógaoktató viszont igyekszik áthelyezni óráit a még nyitva tartó szépségközpontba, a karateedző igazolt versenyzőt csinálna a hobbi tanoncaiból, ahogy az úszótanár is. Mert akkor megtarthatja óráit és pénzhez jut. A kiskaput keresi most mindenki a zárás elől, így hatott a kormány mindenkit megsegítünk „ígérete”.
A kabinet szeme előtt csak az lebeg, hogy a gazdaságot működésben tartsa, és ennek oltárán mindent feláldoz. De milyen áron? Valóban csoda volt-e, hogy a költségvetésnek alig 100 milliárdjába került a tavaszi bértámogatás, miközben az egész évi pluszköltések várhatóan meghaladják majd a 3000 milliárd forintot? És bőven jutott halasztható dolgokra. Az őszi bértámogatás még ennél is kevesebbe kerülhet. De megéri-e így fukarkodni? A potenciális vírushordozó dolgozni jár, mert meg kell élnie, a vállalkozó pedig dolgoztatja, mert neki is. És a kormány változatlanul bízik a csodában: hogy így kibekkelheti 2022-ig.