Joe Biden;hatalomváltás;amerikai elnökválasztás;Janet Yellen;

2020-11-24 21:30:00

Fehér zászló a Fehér Házon

Washingtonban megkezdődött az ügyek és a kijelölt új vezetők átvilágítása. Egyszerre azonban csak egy elnök lehet és az január 20-ig még Trump.

Három héttel az elnökválasztás után Donald Trump engedélyezte a kormányváltás előkészületeinek megkezdését. A bukott elnök továbbra sem ismeri el vereségét, folytatja az eredmény megfordítására irányuló jogi küzdelmet, internetes bejegyzéseiben még mindig azt hangoztatja, hogy választási csalás áldozata. Mindez azonban már csak a kapituláció elleplezését szolgálja. Valójában végleg elveszítette a háborút, amikor a négytagú felülvizsgálati testület magyar idő szerint kedden hajnalban véglegesítette a michigani végeredményt. Csupán az egyik republikánus tartózkodott, a másik megszavazta, hogy Joe Bidené az állam 16 elektora. Ezzel és a pennsylvaniai bíróságoknak a Trump-kampány beadványait sorra elutasító ítéleteivel már semmilyen lehetőség sem maradt, hogy az elnök megtartsa a hatalmat.   

A három hetes késés önmagában nem példátlan, 2000-ben csupán 36 nappal a választás után derült ki, hogy George W. Bush győzött. Ugyanakkor Joe Biden országosan mintegy 80 millió szavazatot kapott, több mint hatmillióval többet, mint Donald Trump. A 3.8 százalékos különbség fényében különösen visszatetsző, hogy a vesztes még most sem hajlandó elismerni a realitást. A megválasztott elnök azonban megőrizte hidegvérét, nem bonyolódott szópárbajba és három hét után elkezdte megnevezni kormánya leendő tagjait. A lapunk tegnapi számában ismertetett listára pénzügyminiszter-jelöltként Janet Yellen neve is felkerült. A központi bank szerepét is betöltő Federal Reserve korábbi elnöke jól illeszkedik az eddigi modellbe: Biden sorra ismert, kormányzati tapasztalattal rendelkező, mérsékelt és kompromisszumkész személyeket jelölt.

A hatalom átvételét előkészítő csoportok mostantól megkapják a munkájukhoz szükséges pénzügyi, infrastrukturális és információs segítséget, például a hétezer betöltendő kormányzati pozíció leírását tartalmazó „Szilvakék könyvet”. Az új adminisztráció képviselői beléphetnek a minisztériumok épületébe és nekiláthatnak a folyamatban lévő ügyek átvilágításának. Egyidejűleg egy másik átvilágítás is megkezdődik: az új tisztségviselők mindenre kiterjedő titkosszolgálati ellenőrzése.

Joe Biden maga figyelmeztetett arra, hogy az Egyesült Államoknak egyszerre csak egy elnöke lehet, az pedig január 20-án délig Donald Trump. Biden azt mondta, maga is tartózkodik attól, hogy a külföldi vezetőkkel való telefonbeszélgetések során konkrét politikai kérdésekben nyilvánítson véleményt. Trump szemlátomást arra akarja felhasználni az elnökségéből hátralévő szűk két hónapot, hogy megnehezítse saját politikájának visszafordítását. Kína esetében például új szigorításokat akar bevezetni a gazdasági kapcsolatokban azzal, hogy több tucat kínai céget tervez kitiltani az amerikai piacról.

Az amerikai gazdasági élet szereplői ezzel együtt derűlátók, a New York-i tőzsde indexe, a DOW a történelemben először törte át a 30 ezer pontos határt. Ebben nagy szerepe van a koronavírus elleni vakcinákról érkező kedvező híreknek, de Yellen jelölésének és annak is, hogy Biden részéről nem számítanak váratlan húzásokra. A nagyvállalatok szinte azonnal alkalmazkodnak az új helyzethez, a General Motors például bejelentette, hogy kiszáll a Trump-kormányzat által a kaliforniai környezetvédelmi előírások ellen indított perből és elfogadja, hogy szigorodnak az autók fogyasztásával kapcsolatos szabályok.

A járványügyi szakértők teljes erejükkel kongatják a vészharangot a csütörtöki hálaadás előtt. Az amerikaiak legnagyobb családi ünnepe előtt túl sokan kelnek útra, már az előző hétvégén hárommillió ember ült repülőgépre, hogy rokonaival költse el a szokásos pulykavacsorát. A már most kapacitásuk határán lévő kórházak attól tartanak, hogy két héten belül megugrik a hozzájuk kerülő betegek száma. Jelenleg több mint 85 ezer embert ápolnak kórházban.