A „takarékos négyek” érdeke

A Brexit óta megváltozott a hatalmi dinamika az EU-ban. Már régóta szó van a „francia-német motorról,” a „Club Medről” és a „Visegrádi négyekről,” de 2020-ben újabb szövetség jött létre, amely Európa néhány legvirágzóbb tagállamát foglalja magában. A csoport, amelyet olyan ambiciózus államfők vezetnek, mint az osztrák Sebastian Kurz, a dán Mette Frederiksen, a holland Mark Rutte és a svéd Stefan Löfven, nagy feltűnést keltett a régió költségvetéséről a Covid-19 világjárvány nyomán folytatott tárgyalások során, mivel nem volt hajlandó megalkudni a további finanszírozásról. Ők a „takarékos négyes” megnevezés alatt tömörültek, s a helyreállítási csomagról folytatott tárgyalások során Finnország informális tagként csatlakozott a csoporthoz.

A címke azonban épp olyan megtévesztő, mint amennyire leíró, és olyan csapdát jelenthet, amely rövid időn belül lehetetlen helyzetbe hozza az országokat: megakadályozza őket abban, hogy megvalósítsák azt, amit polgáraik valóban szeretnének. A Covid-19 kapcsán ezeknek a vezetőknek Európa fellendítése élére kell állniuk, hogy megőrizhessék polgáraik biztonságát és jólétét - ahelyett, hogy idegenkednének az EU kiadásainak növelésétől.

A Külkapcsolatok Európai Tanácsa megbízásából készült friss közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a „garasoskodó” sztereotípiával ellentétben ezen országok polgárainak valójában nem okoz gondot, hogy költsenek Európára. Tíz válaszadóból majdnem nyolc elutasította, hogy „az EU túl sok pénzt költ”. A többség úgy érezte, hogy az EU-hoz való tartozás fontos előnyökkel jár, mint például az emberek és az áruk szabad mozgása, az együttműködés a biztonság, az igazságszolgáltatás és a terrorizmus terén, a kollektív fellépés olyan területeken, mint a védekezés és a klímavédelem, amelyek mind országuk uniós tagságának legfőbb előnyei közé tartoznak.

Ez megkérdőjelezi a túlzott takarékosság vagy a meggyökeresedett euroszkepticizmus vádját, és azt sugallja, hogy a polgárok egészen más miatt aggódnak az uniós finanszírozással kapcsolatban. Közvélemény-kutató munkám eredményei az elmúlt évek során arra engednek következtetni, hogy a takarékos országok közvéleménye létfontosságú tényezőnek tekinti Európát a veszélyesebb világra való felkészülés során. Ehhez azonban az uniós intézményeknek és tagállamoknak meg kell próbálni bemutatni, miként lehet jobban összehangolni a kollektív európai fellépést a XXI. század kihívásai kapcsán.

Kutatásunk két olyan aggályt jelez, amellyel foglalkozni kell. Először is, a polgárokat meg kell győzni arról, hogy az EU komolyan veszi a korrupciót és a jogállamiság megsértését. A Külkapcsolatok Európai Tanácsának felmérése szerint az úgynevezett „takarékos államokban” a félelem egyik fő kiváltó oka a „pazarlás” lehetősége – és ez az EU helyreállítási csomagjával kapcsolatban mintegy 40 százalék szerint ad okot aggodalomra. A takarékos államok vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a globális recesszió elkerülése érdekében nem sietik el az EU kiadásainak jogállamisághoz és a korrupció elleni fellépéshez kapcsolásáról szóló vitákat. Az EU német elnöksége döntő szerepet játszhat abban, hogy az európai polgárok az Európai Parlamenttel megkötött kompromisszumon túlra is lássanak.

A második fő aggály az, hogy a megkérdezettek szerint országuk befolyása csökken az európai döntéshozatal terén. Az úgynevezett takarékos tagállamokban 10-ből több mint 4 állampolgár véli úgy, hogy az elmúlt években gyengült országuk helyzete az EU-n belül. Ez a vélemény fokozottan jelen van Finnországban, ahol a megkérdezettek csaknem fele érezte úgy, hogy országa befolyása csökkent az elmúlt 2-3 évben, s hasonló a helyzet Hollandiában (43 százalék) és Svédországban (43 százalék) is. A politikai jobboldalon ezek az adatok még meredekebben emelkednek – a finn Igazi Finnek párt, a dán Új Jobboldal és a svéd Svéd Demokraták támogatói között pedig kiugróan magas.

Ha a takarékos országok vezetői képesek egyértelművé tenni, hogy nem egyszerűen mások rossz ötleteinek megakadályozása a céljuk, hanem az, hogy megpróbálják felkészíteni az EU-t a XXI. századra, akkor képesek lesznek megfordítani ezt a felfogást. Ahelyett, hogy a helyreállítási alapot a lehető legkisebb mértékre szorítanák vissza, meg kell győződniük arról, hogy azt olyan módon költik el, amely egyértelműen Európa modernizálását segíti elő, lehetővé teszi a zöld átállást, valamint versenyképes vállalatokat teremt a digitális innováció retorikájából. Ez lehetővé tenné az érintett országok számára, hogy „takarékos négyes” helyett „transzformatív ötös” váljék belőlük.

Brüsszelben, Párizsban és Berlinben – valamint Madridban és Rómában – az EU vezetőinek elő kell segíteniük, hogy takarékoskodás helyett átalakításról legyen szó. Ezt úgy lehet elérni, hogy kibővítik a vezetői kört a francia-német motoron túl; hogy a főbb kérdésekbe -, mint például az éghajlatváltozás és az adózás - profitálhassanak a tagállamok nagyobb csoportjának hozzájárulásából és támogatásából.

A takarékosság a Covid idején nem ugyanolyan, mint az euroválság korában volt. A kérdés ma nem az, hogy költsünk-e pénzt Európára, hanem inkább az, hogy hogyan. Amint azt a Külkapcsolatok Európai Tanácsának közvélemény-kutatása is megmutatja: Ausztriában, Dániában, Finnországban, Hollandiában és Svédországban az állampolgárok sok mindben egyetértenek, ha politikáról van szó, és ezek az álláspontok Franciaországban és Németországban sem különböznek sokban. A legyőzendő akadályt az jelenti, hogy az állampolgároknak meg kell mutatni, az uniós kiadásokat nem fogják elpazarolni korrupt kormányokra vagy a múltba tekintő prioritásokra. Ha ezen virágzó államok polgárai úgy érzik, hogy őket mindenki eleve adottnak veszi, akkor ismét a takarékossághoz fognak fordulni.

Ám ha úgy érzik, hogy az európai helyreállítási terv segíti megvédeni az egészségüket, munkájukat és szuverenitásukat egy veszélyes világban, akkor ők biztosíthatják, hogy a válság idején Európa inkább előre, sem mint hátra lépjen. Ezért a kihívást az jelenti, hogy Európa néhány legvirágzóbb országának vezetőiből „takarékos négyes” helyett „transzformatív ötös” váljon.