Botladozó lakáspiac

A tavasz óta több hullámban terjedő járvány nyomán egyértelmű bizonytalanságot lehet tapasztalni honfitársaink jövőképében. És azokról a milliókról ezúttal ne is beszéljünk, akik a gazdasági kényszer által vezettetve híján vannak a perspektivikus gondolkodásnak, és terveikben legfeljebb a holnap, vagy jó esetben a hónap végének zavarmentes megélése szerepel. Ők azok, akik keserűen olvassák Müller Péter sorait: „Az élethez sok minden kell: kaja, lakás, fűtés, világítás, kocsi, na de aztán még jobb kocsi kell, még nagyobb lakás, még szebb villa kell, még drágább és márkásabb ruha kell, és lassan az ember azt látja (...), hogy az élet energiáit lekötik az élet kellékeinek a megszerzésére összpontosított energiák.”

De még ezeket a hedonistákat is elgondolkodtathatta az Magyar Nemzeti Bank stábjának az a megállapítása, amelyet az évente kétszer megjelenő lakáspiaci jelentésükben fogalmaztak meg, miszerint „a bizonytalan gazdasági kilátások az óvatossági motívum megerősödését eredményezték.” Mit tesz ilyen helyzetben a középosztály és a még gazdagabbak? Megtakarít, vagyis úgy viselkedik, ahogy azt a bankok kedvelik, a kormányok már kevésbé. Az egyik a hiteleiben érdekelt, a másik inkább a minél nagyobb, a Müller Péter-i receptet követő fogyasztást ösztönözné, a növekvő adóbevételek reményében.

A válságos időszakokban azonban a megszokottól eltérő, felettébb váratlan lépésekre is sor kerül. A jegybank a járvány első szakaszában kedvezményes kölcsönökkel kecsegtette a vállalkozókat, amire a bankok szigorítottak a lakáscélú hitelek feltételein, olyan időszakban, amikor az MNB sem tagadja: „a foglalkoztatottság mérséklődött, a vállalatok ugyanakkor elsősorban a részmunkaidőben foglalkoztatottak számának emelésével és a munkaidő csökkenésével alkalmazkodtak. A bérdinamika enyhén lassult, és csökkent a lakosság rendelkezésére álló jövedelem.” Ami annyit tesz, hogy nőtt a munkanélküliség, alacsonyabbak lettek a bérek, s ha a családok kölcsönt szerettek volna felvenni, azt csak drágábban tehették meg.

Nem csoda, hogy sokan megpróbáltak megszabadulni a befektetési céllal megvásárolt lakásaiktól, de pechjükre csak az elmúlt évinél alacsonyabb áron tehették meg, amire hét esztendeje nem akadt példa. Legalábbis Budapesten, mert országosan még emelkedtek is az árak. S ha a fővárosban nem akadt úgymond olcsó eladó lakás, akkor – láss csodát – hirtelen élénkülni kezdett az eddig lenézett kistelepülések forgalma. Erre még a legdörzsöltebb ingatlanosok sem számítottak. Budapesten a járvány első hullámának idején viszont a tavalyi felére csökkentek az adásvételek.

A tendencia aligha lesz tartós, de a lakosság egyetlen valamirevaló vagyontárgya, az egyébként sem könnyen mobilizálható ingatlan forgalomképessége a - gazdaságot remélhetően csak átmeneti időszakra megrázó - krízis hatására átmenetileg akár meg is szűnhet. Az MNB mottója ezúttal is Széchenyi Istvánt idézi: „Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” Csak meg ne botoljunk benne.