Előfizetés

Több mint négyszáz ember halt meg egy nap alatt a koronavírus miatt Németországban, már a folyosón kezelik a betegeket egy bukaresti kórházban

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.11.25. 16:27

Fotó: WALTRAUD GRUBITZSCH / AFP
Ukrajnában szerdára megint csaknem 14 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, a halálos áldozatok száma pedig már megközelítette a 11 500-at.
Minden korábbinál magasabbra emelkedett, és első alkalommal haladta meg a négyszázat a koronavírus-járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint. Az utóbbi 24 órában 410 haláleset történt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben. Az eddigi rekord 315 volt, az első fertőzéshullám legsúlyosabb időszakában, április 16-án jegyezték fel. Az újakkal együtt 14 771 halálos áldozata van a járványnak Németországban. Az RKI-hoz az utóbbi 24 órában 18 633 pozitív vírustesztről érkezett jelentés. Ez csaknem ezerrel több az egy héttel korábbi 17 561-nél. Az új esetekkel együtt 961 320 ember szervezetében mutatták ki a vírust, amelyet nagyjából kétharmaduk, 961 320 fertőzött már legyőzött. A fertőzések nyár végén kibontakozott második nagy hulláma miatt novemberre új korlátozásokat vezettek be. A fertőződések számának robbanásszerű növekedése így megállt, de a várt trendforduló nem következett be. Ezért várhatóan december 20-ig meghosszabbítják a korlátozásokat. Erről szerdán tárgyalnak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői.

34 ezer egészségügyi dolgozó mondott fel a járvány kezdete óta Ukrajnában

Változatlanul gyors a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, szerdára megint csaknem 14 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, a halálos áldozatok száma pedig már megközelítette a 11 500-at. A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napon 13 882-vel 661 858-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 229 áldozattal 11 492-re. Eddig 307 778-an gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 342 588-ra emelkedett. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban 980 új beteget jegyeztek fel előző nap, velük az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben elérte a 61 640-et, az elhunytaké pedig 23 újabb áldozattal 1173-ra nőtt. Az elmúlt napon kimagaslóan sok, 1818 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. A Worldometer statisztikai honlap november 24-i adatai alapján Ukrajna az új koronavírusos betegek számát tekintve már a harmadik helyre került az európai országok és a nyolcadik helyre a világ országai között - hozta nyilvánosságra szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szerdán egy tévéműsorban közölte, hogy előzetes adatok szerint mintegy 34 ezer egészségügyi dolgozó mondott fel a járvány kezdete óta Ukrajnában. Napi tájékoztatóján pedig arról számolt be, hogy az elmúlt négy nap alatt több mint kétezer embert bírságoltak meg az országban, amiért nem viseltek védőmaszkot zárt nyilvános helyen. Kormányzati körökben eközben folyamatosan felvetődik a tavaszihoz hasonló teljes zárlat bevezetésének szükségessége az országban, amit a szakorvosok közül is sokan támogatnak. Legutóbb Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter közölte kedden a Telegram üzenetküldő portálon, hogy javasolni fogja egy kéthetes teljes zárlat bevezetését a kormánynak az újévi ünnepek idejére. 

A folyosón kezelik a betegeket egy bukaresti kórházban

A bukaresti Matei Bals kórház folyosóján és várótermében oxigénnel kezelt betegekről közölt szerdán felvételeket a Digi24 hírtelevízió. A képeken a kórház sürgősségi osztályának a folyosóján és várótermében székeken ülő koronavírusos betegek mellett oxigénpalackok láthatók, amelyekből csövek vezetnek a betegek arcára helyezett maszkokhoz. A hírtelevízió műsorvezetője elmondta: három héttel ezelőtt ő maga is ugyanebbe a kórházba került koronavírus-fertőzéssel, és kilenc órát kellett várakoznia, míg szabaddá vált egy ágy, és beutalhatták. A kórház fertőző osztályának az orvosa a hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: valamennyi bukaresti kórházban hasonló a helyzet. A koronavírusos betegeknek esetenként akár 24 órát is várniuk kell, míg találnak számukra helyet valamelyik bukaresti vagy környékbeli kórházban. És mivel a betegség a tüdőt támadja meg, és a betegek a legtöbb esetben oxigénhiányra, légszomjra panaszkodnak, már a beutalásuk előtt is oxigénmaszkkal próbálják segíteni a légzésüket. A hírtelevízió egy olyan beteget is megszólaltatott, akit egy másik bukaresti kórház előtt felállított sátorban kezeltek közel két héten át. Elmondta, hogy az első két napban csak egy hordágy jutott neki fekvőhelyül, később került egy matrac is. Elismerte: azért maradt olyan hosszú ideig a fűtött sátorban, mert elutasította, hogy más megye kórházába vigyék kezelésre, és Bukarestben nem találtak helyet számára. A szerdán kora délután közzétett hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta soha nem kezeltek annyi súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget a romániai kórházak intenzív osztályain, mint jelenleg. A kórházakban kezelt 13 402 beteg közül 1205-en vannak intenzív terápiás osztályon, sokan közülük lélegeztetőgépen. Az elmúlt 24 órában ismét az utóbbi két hét átlagát (8308) meghaladó számú új fertőzöttet (9739) diagnosztizáltak, és a halottak száma (168) is meghaladta a napi elhalálozások kéthetes átlagát (156). Az utóbbi két napban azonban több mint négyezerrel csökkent, és jelenleg 44 ezer alatti azoknak a száma, akik lakhelyi elkülönítésben várják a gyógyulásukat. A közölt adatok szerint Bukarestben nőtt, Szeben és Kolozs megyében csökkent az elmúlt 14 napban regisztrált új fertőzések száma. A székelyföldi megyék az ország kevésbé fertőzött megyéi közé tartoznak, Hargita megye az utolsó előtti a fertőzöttségi sorban.

Horvátországban és Szlovéniában is megugrott a napi új fertőzöttek száma

Ismét megugrott az új típusú koronavírus-járványban fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbiben nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből. Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 3603 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 111 617-et. Az elmúlt napon 56 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi áldozatainak száma ezzel 1501-re emelkedett. Kórházban 2136 beteget ápolnak, közülük 240-en vannak lélegeztetőgépre kapcsolva. A horvát kormány újabb korlátozások bevezetését tervezi, amiről csütörtökön tesz bejelentést. Az intézkedések karácsonyig lesznek érvényben. Sajtóértesülések szerint bezárják a mozikat és a kávézókat, a középiskolák pedig távoktatásra állnak át. A tervek szerint a szállodák és az üzletek nyitva maradnak. Horvátországban a jelenlegi intézkedések szerint a nyilvános összejöveteleken legfeljebb 25-en, esküvőkön legfeljebb 15-en, temetéseken legfeljebb 25-en, más magánjellegű rendezvényeken pedig legfeljebb tízen vehetnek részt. A sportesemények nézők nélkül rendezhetők meg. Este tíz órától reggel hat óráig tilos szeszes italt árulni. Zárva vannak az éjszakai szórakozóhelyek, a kávézók és éttermek pedig csak 22 óráig tarthatnak nyitva. A szomszédos Szlovéniában a szigorú intézkedések ellenére sem lassul az új koronavírus-járvány terjedése. A kormány által szerdán közzétett adatok szerint az elmúlt 24 órában 2226-tal 69 306-ra nőtt a fertőzöttek száma. Negyvenhárom beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 1199-re emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1297-en vannak kórházban, közülük 202-öt ápolnak intenzív osztályon. Az országban már egy hónapja szinte teljesen leállt az élet. Minden összejövetel tilos. Éjszakai kijárási és napközbeni lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, és továbbra is kötelező a maszk viselése mindenütt. Zárva tartanak az óvodák és az oktatási intézmények, a tanítás távoktatás formájában folyik. Leállt a közösségi közlekedés, valamint bezárt minden üzlet az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a posták kivételével. 

Brüsszel szerint a járvány után a nők jogainak központi szerepet kell kapniuk

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.25. 14:07

Fotó: NILS MEILVANG / AFP
Az Európai Bizottság szerdán cselekvési tervet mutatott be, amelynek lényege, hogy a koronavírus- járvány utáni globális helyreállítás során központi szerepet kell biztosítani a nők jogainak, a nemek közötti egyenlőség jegyében.
A cselekvési tervben arra helyezik a hangsúlyt, hogy az unió külpolitikája elősegítse a nők társadalmi szerepvállalásának növelését a világban – mondta el Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője. Véleménye szerint a nők részvétele és vezetői szerepvállalása alapvető fontosságú a demokrácia, az igazságosság, a béke, a biztonság, a jólét és a zöldebb bolygó szempontjából. A bizottság tanulmányai szerint jelentős előrelépés történt a női jogok előmozdítása terén, de ez nem elég ahhoz, hogy 2030-ra globálisan is kialakuljon a nemek közti egyenlőség. A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság is aránytalanul sújtja a nőket: majdnem kétszer nagyobb arányban veszítik el a munkahelyüket, mint a férfiak, a szegénységi rátájuk az elkövetkező időszakban akár 9 százalékkal is növekedhet. A testület stratégiája a "nemi dimenzió" beépítését írja elő minden unión kívüli finanszírozási programba, kiemelt hangsúlyt helyez az egészségügyi ellátás általános igénybevételének lehetőségére, a szexuális és reprodukciós egészségre és jogokra. Továbbá felszólítja az Európai Uniót, hogy mutasson példát a nemek közötti egyensúlyra épülő vezetéssel. Emellett a cselekvési terv kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élő nőkre, a migráns nőkre, valamint az életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés kérdéskörére. Az EU az eredmények nyomon követése céljából hathatós monitorrendszert fog kialakítani.

Észak-Koreával együtt rendezné meg Dél a 2024-es téli ifjúsági olimpiát

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.11.25. 13:17

Fotó: Zhang Chenlin / AFP/Xinhua
Az elképzelések szerint az észak-koreai Vonszan üdülőhely adhatna otthont az alpesi sí és a hódeszka versenyeinek.
A Koreai Köztársaság hivatalosan indítványozta a Koreai NDK-nak, hogy közösen bonyolítsák le a 2024-es téli ifjúsági olimpiai játékokat. A déli javaslatot Csoj Mun, a játékok központjaként szolgáló, és amúgy a KNDK-val határos Kangvon tartomány kormányzója juttatta el az északi félhez – számolt be a két ország újbóli közeledésének jeleként értékelhető fejleményről az insidethegames.biz. Kangvonban található Phjongcshang, amely 2018-ban téli olimpiának adott otthont, itt a két Korea sportolói együtt vonultak fel a nyitóünnepségen, és közös csapatot indítottak a női jégkorongtornán. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság idén januárban választotta a 2024-es téli ifjúsági olimpia színhelyének Kangvont, és Dél-Korea nem egyszer ajánlotta már fel a KNDK-nak, hogy legyen társszervezője a játékoknak. Az elképzelések szerint a közös házigazdaság részeként az észak-koreai Vonszan üdülőhely adhatna otthont az alpesi sí és a hódeszka versenyeinek.  Vonszan egyébként kormányzati üdülőhely, az észak-koreai diktátor luxusvillája is ott található. A kommunista vezér különleges vasúti szerelvényét is ott szúrták ki műholdas felvételeken, amikor idén tavasszal hetekre eltűnt a nyilvánosság elől Kim Dzsong Un.
Csoj Mun (középen) a a 2024-es téli ifjúsági olimpiai játékokhelyszínének kihirdetésekor
Fotó: FABRICE COFFRINI / AFP