korlátozás;enyhítés;világjárvány;koronavírus;

2020-11-25 22:33:21

Egy nap, csaknem harmincezer fertőzött Törökországban

Olaszországban lefelé ível a járványgörbe, és már a karácsonyi enyhítéseket várják.

Törökországban az utóbbi nap folyamán 28 351 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda esti ankarai sajtótájékoztatóján.

A török egészségügyi tárca csaknem négy hónapja, július 29. óta nem ismertette a fertőzöttek napi számát. Most azt mondták, hogy az „állampolgárok kérésével összhangban” feltüntetik napi jelentéseikben a tünetmentes pozitív esetek számát is.

Az országban a hétvégéken különböző idősávokban kijárási korlátozás van érvényben, de Ankara az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok.

Korlátozás az ünnepi asztalnál?

Eközben Olaszországban már a korlátozások karácsony előtti enyhítésére készülnek. A kiemelten járványveszélyes Lombardia tartomány kormányzója szerint december első napjaiban enyhíthetik az intézkedéseket, mert húsz hét után először a járványgörbe lefele ível.

Az egy nap alatt végzett több mint 230 ezer teszten kiszűrt fertőzöttek aránya valamivel több mint tizenegy százalék volt, ami október eleje óta a legalacsonyabb a korábbi több mint húsz százalékhoz képest. 

Egy nap alatt harmincnégy új beteg került lélegeztetőgépre a korábbi hathoz képest, de sokkal kevesebben, mint egy héttel ezelőtt, amikor számuk még száz felett volt. A halottak száma szerdán 722 volt a korábbi 853 után, így az elhunytak száma 52 028-re nőtt. A járványban február óta, a gyógyultakat és a halottakat is számolva, több mint 1,4 millión betegedtek meg.

Az olasz kormánynak december 3-ig van ideje az intézkedések módosításának bejelentésére. Sajtóértesülések szerint azonban a karácsony előtti részleges oldás már a hétvégén megkezdődhet a gazdaság, főleg a kereskedelem ünnepek előtti támogatására.

Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a korlátozások enyhítése nem jelenti az intézkedések eltörlését, és ha kell – tette hozzá – azt is megszabják majd, hányan ülhetnek a karácsonyi asztalhoz.