A vírussal háborúzunk, nem egymással – mondta az amerikaiakhoz intézett tévébeszédében Joe Biden. A külsőségeiben és hangvételében is „elnöki” üzenet lényege az volt, hogy a járványt csak összefogva lehet legyőzni, s bár ez a küzdelem áldozatokat követel, az Egyesült Államok – és a világ – végül sikeres lesz.
A megválasztott elnök utalt rá, hogy a hálaadás ünnepe idén komoly veszélyeket rejt, s mindenki jobban tenné, ha a következő napokat otthon, a lehető legszűkebb családi körben töltené. Az intelmet sokan megfogadják, mégis milliók keltek útra, tavasz óta most volt a legnagyobb a repülőterek forgalma. Az Egyesült Államokban közel 90 ezer embert ápolnak kórházban, szerdán 2313 ember halt meg és 180 ezer új esetet regisztráltak.
Mindeközben a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek ítélte New York állam kormányzójának a csoportos egyházi tevékenységet tiltó rendeletét. Az 5:4 arányú döntésnél a testület George W. Bush által jelölt elnöke, John Roberts is a liberális kisebbséggel szavazott. A pert a brooklyni katolikus érsekség és két ortodox zsidó gyülekezet indította és ez volt az első eset, amikor megmutatkozott a legfelsőbb bíróság új, erősen jobbra dőlő egyensúlya.
A konzervatív bírákat ugyanúgy nem hatotta meg, hogy a modellszámítások szerint március elejéig további kétszázezer amerikai fog meghalni, ha nem szigorítják a járványügyi előírásokat, mint Trumpot és a Republikánus Párt legtöbb politikusát. A pennsylvaniai republikánusok által az állítólagos választási csalásokról szervezett „meghallgatáson” a bukott elnök egy kihangosított mobiltelefonon keresztül tíz percen át hajtogatta, hogy meg kell fordítani a választások eredményét. Szerinte Pennsylvaniában és a többi „ingadozó” államban is „sokkal” nyert. Ez nyilvánvalóan nem igaz, ellenben az tény, hogy Franklin Delanoe Roosevelt 1932-es győzelme óta egyetlen kihívónak sem sikerült ilyen nagy, négy százalékos különbséggel verni a hivatalban lévő elnököt, mint most Bidennek.
Trumpnak kevesebb, mint két hónapja maradt a fehér Házban. Az addig tőle várható húzásokra jó példa a Michael Flynnek nyújtott teljes körű kegyelem. A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó kétszer is elismerte, hogy hazudott a washingtoni orosz nagykövettel 2016 decemberében folytatott telefonbeszélgetéseiről. Az elnök azonban mindenképpen el akarta kerülni. hogy Flynn kitálaljon a kampánystáb moszkvai kapcsolatairól, ezért inkább nyíltan beavatkozott az eljárásba – végül pedig megmentette a börtöntől.