Nyílt puccskísérletig jutott Donald Trump kapálózása választási vereségének elfogadása ellen; megpróbálta rávenni a kulcsállamok republikánus törvényhozóit a szavazási eredmény elutasítására, s vele saját elektori lista állítására. Ezzel páratlan alkotmányos válságba sodorta volna országát, ám nem ő az első és utolsó nacionalista vezér, aki reggeltől estig a nemzeti érdekről papol, miközben csakis a saját érdekével törődik. Trump ráadásul e puccskísérletét is kétbalkezesen, bohócként viselkedő embereivel adta elő. Ekként nemcsak a választásokat vesztette el, hanem sikerült magát tökéletesen lejáratnia, szinte naponta elszenvedve újabb jogi és politikai kudarcokat. Az önmagát örök győztesnek képzelő és a vesztes jelzőtől rettegő Trump halmozta fiaskóit. Az egész politikáját a fake news-ra, a hamis hírekre építő – és az igaziakat hamisnak minősítő – Trump stílszerűen a legnagyobb kacsával, a választások csalásnak nyilvánításával próbált vesztes csatája győztesévé válni.
Pedig már tavasz óta készült a puccsra, hiszen mi másnak nevezhetnénk próbálkozást az elektorok elorzására: azok minden államban az ott szavazattöbbséget szerző elnökjelöltnek járnak. S a helyi törvényhozás csak akkor állíthat más elektori listát, ha a polgárok szavazása „kudarcot” vall. Mivel a koronavírus-járvány elhatalmasodásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Trump képtelen kezelni azt, és ekként nőni kezdett demokrata kihívójának előnye, a helyzet és hajlama egyaránt ennek a – soha elő nem fordult – „kudarcnak” a kreálására ösztönözte. Elkezdett beszélni a „biztosra vett” demokrata csalásról. Hiszen a magát örök győztesnek képzelő Trump mindig csalásról lamentált, ha vesztett. Amikor a 2016-os republikánus vetélkedésben Iowában váratlanul lemaradt Cruz szenátor mögött, tüstént „csalást” kiáltott. Aztán ősszel azt emlegette, hogy Hillary Clinton csak csalással győzheti őt le, s ezért sem volt hajlandó előre elfogadni az elnökválasztás eredményét. S amikor azon váratlanul elektori győzelmet aratott (történetesen pont 306-232 arányban, ahogyan most vele szemben Joe Biden), képtelen volt belenyugodni Clinton hárommilliós szavazattöbbségébe, s elnökként vizsgálatot indított, persze hiába. Ám ezúttal többről van szó, mint alaptalan vádaskodásról.
Trump meglátta a lehetőséget, különösen amikor észlelte, hogy a demokraták a járvány (és a tavaszi előválasztási hosszú sorok) miatt a biztonságosabb levélszavazásra biztatták híveiket, ő épp az ellenkezőjére a republikánusokat. Kész volt a terv: jó előre – és szüntelenül ismételgetve – csalásnak minősíteni a levélszavazatokat. E forma ugyan a polgárháború óta létezik Amerikában, a külvilágban lévő polgárok és katonák milliói mindig is éltek vele, bizonyítottan nagyon ellenőrzött és biztonságos, de mint tudjuk, csak elhatározás kérdése, mit minősítünk gyanúsnak. Egy szeptemberi kampánygyűlésén Trump már nyílt lapokkal játszott: vagy ő nyer a voksokkal, vagy a Legfelsőbb Bíróság és a képviselőház segíti újraválasztását. Tehát a kritikus államok eredményét perelve eljut a főbíróságig, amelynek konzervatív többségét a választások előestéjén bebiztosította. Vagy legalább „kudarcossá” tesz annyi helyi választást, amennyi ahhoz kell, hogy egyik félnek se lehessen meg a szükséges 270 elektora. Ekkor a képviselőház dönt, ám nem a demokrata többség, mert ilyenkor minden államnak csak egy szavazata van, s ez 26-24-es előnyt biztosítana a republikánusoknak (sok kisállami lúd nagyállami disznókat győz le). 1824-ben így vették el – négyjelöltes szavazáskor – az elnökséget az élen végző Andrew Jacksontól, aki négy évre rá nagy revansot vett. Nem lévén komoly harmadik-párti jelölt, ez pont azt jelentené, amit a választások óta a trumpisták hirdetnek: az elnökség ellopását, csak éppen Bidentől.
Ehhez azonban a pár billegő államban szoros, ha úgy tetszik, eséllyel perelhető eredményt kellett volna Trumpnak elérnie, s az elektori mérlegben is csekély különbséget. Az elnök szeme előtt nyilván a 2000-es Bush-Gore párharc és annak főbírói eldöntése lebegett, csakhogy akkor egyetlen államon, Floridán múlott minden, s ott is pár száz voks érvényességén (ahogy 2004-ben a Bush-Kerry harc szintén egy államon, Ohión). Tízezres (hát még százezres!) nagyságrendben csalni csak a szélsőségesek fantáziájában lehet, honlapjaikon dobálóztak is a számokkal, még olyan is akadt, amelyik milliós manipulációt vélt felfedezni. Holott éppen a már a nyár óta erre irányult nagy figyelem, s a járvány miatt is alaposan felkészült – és rutinos, hiszen sok választást lebonyolított – állami gépezetek ezt jószerivel kizárták. Az ötven állam (demokrata és republikánus) kormányzatai deklarálták, hogy éppenséggel példás rendben bonyolították le a választást, s a komputeres feldolgozást felügyelő állami szerv vezetője sem tapasztalt semmilyen visszaélést: Trump rögvest ki is rúgta. Csak azok (többek közt a magyar kormánypárti média) beszélnek továbbra is elrettentő példaként az idei amerikai elnökválasztásról, akik készpénznek vették a trumpista propagandagépezet naponta ontott – gyakran ránézésre is nevetséges – vad vádjait a halottak voksolásáról, a Bidenhez komputerrel tömegesen átirányított szavazatokról, a republikánus megfigyelők távoltartásáról, (és tényleg el is tudják képzelni, hogy a régóta működő kétpártrendszerben ez előfordulhatott). Hogy Trumpéknak e látszathoz érdekük fűződik, az nyilvánvaló, de vajon miért kell továbbra is becsapni egy külföldi ország lakóit?
Így vált többhetes bohózattá Trump jogászcsapatának pereskedése. A volt New York-i polgármester, Trump személyes ügyvédje, Rudy Giuliani által vezetett gárda kinn az utcán a mikrofonok előtt oroszlánként ordított grandiózus választási csalásról, ám odabenn a tárgyalóteremben cincogó egerekké váltak. Ugyanis nem volt kezükben bizonyíték, s egy ügyvéd a jogosítványa elvesztését kockáztatja, ha a bíróságnak hazudik, vagy alaptalan dolgokat állít. Muníció nélkül nehéz harcolni, el is vesztették három tucat keresetüket féltucat államban. A sajtónak, a tévékben viszont lehet „átfogó, soha nem látott csalásról” beszélni, s abba nemcsak Kínát, Kubát, hanem még Venezuelát is bevonni (egyikük annak hét éve halott diktátorát, Chávezt is idesorolta). Vagyis dobálóztak a szélsőjobbos tábor kulcsszavaival, s emlegették mumusait, ki nem hagyva a világért sem Sorost és a Clinton Alapítványt. Egy ügyvédnő képes volt körbejárni a fogadókész trumpista médiát azzal, hogy az elnök nem hatmilliós vereséget szenvedett, hanem valójában hatalmas, sokmilliós győzelmet aratott, s ennek bizonyítékaival mindjárt elő fog állni. Mindjárt. Majd megint mindjárt. Végül egy éltrumpista tévés unta ezt meg, s közölte vele: biztosít neki egy órányi műsort, jöjjön. Mire ügyvédnőnk megharagudott, s az addigi tévés kedvencre áradtak a tábor dühös twitterei. (A végén a hölgy elveszíthette idegeit, mert még a kedvükben járni nem akaró georgiai republikánus kormányzónak is nekirontott, ami már sok volt: Giulianiék kitették a csapatból.) Idővel más trumpista médiasztárok is kezdtek zúgolódni: hol a beígért bizonyíték-bomba? Az elnök emberéből ellenfelévé vált John Bolton, volt nemzetbiztonsági főtanácsadó gúnyosan mondta a tévében: „Fő érvük szerint ez akkora összeesküvés volt és olyannyira sikeres, hogy ezért nincs rá bizonyíték”. Ha ez igaz, tette hozzá, akkor az erre képes embereket a CIA-nak kell alkalmaznia…
Ámde az elnök nem is a bíróságokon akart nyerni, ott csak húzza az időt, hogy az államok „túlfussanak” az elektorállítás határidején, s előálljon a „kudarc”. S ha a pereket elvesztette is Trump, a PR-csatát megnyerte, ahhoz elegendő volt e több hetes látszatkeltés, a fenekedő jogászcsapat látványa és bombasztikus (utcai) állításaik szétkürtölése. A republikánus szavazók háromnegyede hisz abban, hogy Biden csalással vette el az elnökséget Trumptól. S a vádaskodás aljasul célzatos volt: Giuliani arról lamentált, hogy a nagy összeesküvésben „tíz korrupt” metropolisz volt benne, ahol persze sok afroamerikai él. Vagyis rájátszottak a rasszista előítéletekre. A bírósági kereseteket is sorra e – mindig túlnyomóan demokratákra szavazó – nagyvárosok eredményét vitatva adták be. S ezzel egyszerre akartak nyomást gyakorolni táborukra és az állami republikánus politikusokra, akiknek Trump terve szerint el kellett volna utasítaniuk Biden elektori győzelmének megerősítését. S utána párhuzamos elektori listát előterjeszteni. A végén az elnök példátlan módon meghívta a michigani republikánus vezetőket a Fehér Házba, hogy személyesen vegye rá őket e puccskísérletre.
Ez itt és most nem sikerült, ahhoz túl rendben zajlott a szavazás, s ami a fő: Biden nagyon győzött. Ehhez már sok, Trumpnak évek óta falazó republikánusnak sem fűlött a foga (támadják is már őket a hithű trumpisták). De mi lesz egy későbbi és szoros választáson a következő trumpistával – netán a főnixként újjáéledővel?
