munkanélküliség;KSH;munkaerőpiac;elbocsátások;foglalkoztatottak;

2020-11-27 17:17:57

Munkanélküliség: játék a számokkal

Kevesebben dolgoztak októberben, a KSH szerint mégis csökkent a munkanélküliség. Eközben az álláskeresők bő negyede egy éve nem talál munkát.

Kezdi elérni a munkaerőpiacot a koronavírus-járvány második hulláma, igaz, a hivatalos statisztika ezt újfent felemás módon tükrözi vissza. A KSH pénteken közölt adatai szerint a foglalkoztatottak száma októberben 4 millió 451 ezer volt, ami azt jelenti, hogy szeptemberhez képest 31 ezerrel, tavaly októberhez képest pedig 72 ezerrel kevesebben dolgoztak. Eközben viszont az előző hónaphoz képest 23 ezer fővel kevesebb, mindössze 199 ezer munkanélkülit talált a KSH. Ezt az ellentmondást a tavaszi járványhullámban immár megszokott módon azzal oldja fel a statisztika, hogy a munkájukat vesztő embereket nem a munkanélküliek, hanem az inaktívak közé sorolja. A gyorsjelentésben az áll: az inaktívak száma 53 ezerrel emelkedett, azaz „azoknak a száma növekedett elsősorban, akik a járvány terjedése és az ismételten bevezetett korlátozások miatt nem kerestek munkát”.

Októberben még nem voltak olyan szigorú korlátozások az országon belül, mint most, hiszen még „csak” a határok voltak lezárva. Emiatt azonban nehezebbé vált a külföldi munkavállalás, miközben a szezonális munkák is véget értek. Augusztus és október között így a közfoglalkoztatottak száma 17 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 25 ezerrel csökkent. A határok ugyanakkor már szeptemberben is zárva voltak. Akkor mégsem az inaktívak számát tornázta fel a KSH, így akkor mind augusztushoz, mind októberhez képest több, összesen 222 ezer munkanélkülit talált. Szeptemberben még a foglalkoztatottak 32 ezer fős csökkenése  a munkanélküliek 37 ezer fős növekedésével járt együtt a hivatalos statisztikában is.

A KSH módszertana szerint egyébként az a munkanélküli, aki a munkaerőfelmérés hetén nem dolgozott, de a megelőző négy hétben aktívan keresett munkát. Az inaktívak pedig a tanulók, a nyugdíjasok, a háztartásbeliek, illetve azok a „passzív munkanélküliek”, akik szeretnének ugyan munkát találni, de kedvezőtlennek ítélve esélyeiket, nem keresnek aktívan munkát. A „passzív munkanélküli” fogalmat azonban nem használja gyorsjelentésében a KSH, egyszerűen csak inaktívnak nevezi ezeket az embereket. A romló járványhelyzet persze valóban sokakat visszatarthat az álláskereséstől, pláne, ha korábban külföldön dolgozott, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az illető elvesztette a munkáját.

A munkanélküliek számáról némileg pontosabb, de a regisztrációs nehézségek miatt így sem teljes körű képet ad a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatsora, amely a munkaügyi kirendeltségeken bejelentkezett álláskeresők számát mutatja. Ez rendre jóval magasabb a KSH által közöltnél. Szeptemberben például a KSH által mértnél 101 ezerrel több, összesen 323 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván, októberben pedig 107 ezerrel többet, összesen 306 ezret.

Ezeket az adatokat a járvány tavaszi hullámában nem is adták ki naprakészen, csak egy hónapos késéssel, pedig akkor naponta ezrek vesztették el munkájukat, és a gyors adatközlés segítette volna a szükséges védelmi lépéseket. Amióta viszont az NFSZ adatai javuló tendenciát mutatnak, rendre megjelennek még az adott hónapban.

Így történt ez most is: a KSH számaival egyidőben közölte adatait az NFSZ is – de már novemberre vonatkozóan. Eszerint a regiszterben 296 ezer álláskereső szerepel, ami több mint 57 ezer fős növekedés tavaly novemberhez képest, októberhez képest viszont 9 600 fős csökkenést jelent. Az NFSZ-nél a statisztikai zárónap ugyanakkor minden hónap 20-án van. Vagyis a fenti adatok csak az eddig a napig regisztrált álláskeresőkről adnak számot. Az erőteljesebb korlátozó intézkedéseket – az éttermek, szállodák, fitnesztermek, szórakozóhelyek, mozik, színházak bezárását – viszont november 11-től rendelte el a kormány. Ennek hatása így valószínűleg a decemberi adatokban látszik majd meg erőteljesebben. Kérdés, milyen gyorsasággal közlik majd azokat.