Sebastian Kurz, osztrák kancellár szerint nem lehet egykönnyen feloldani a költségvetés, illetve a gazdasági mentőterv blokádját, súlyos holtpont állt be. Kurz azonban bizakodik, hogy a végén modus vivendire jutnak, bár nem szabad feladni, hogy a tagállamok csak akkor vehessék fel az uniós szubvenciókat, ha eleget tesznek a jogállami normáknak. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az EU ragaszkodjon az olyan alapértékekhez, mint a jogállam és a sajtószabadság. Ugyanakkor az uniónak cselekvőképesnek kell maradnia, hogy közösen dönthessen a két pénzügyi csomagról – tette hozzá.
A francia delegátus arra figyelmeztetett Brüsszelben az állandó EU-képviselők szokásos egyeztetésén, hogy potenciálisan az unió belebukhat a magyar-lengyel obstrukcióba. Ezért sürgette, hogy a két ország haladéktalanul mondjon le a vétóról. Ám a két érintett kormány erre semmiféle hajlandóságot nem tanúsít, jóllehet a járvány miatt óriásiak a gazdasági bajok, és nagyon kellene már a koronaalapban előirányzott 750 milliárd eurós anyagi mankó.
A két oldal most azt játssza, hogy melyikük rántja félre előbb a kormányt, miközben kocsijuk teljes sebességgel robog egymás felé. Az ellentétek ideológiaiak. A magyar vezetés már 10 éve folyamatosan kérdőjelezi meg a jogállami elveket, de hogy összeszövetkezett a lengyelekkel, az felveti, hogy meddig maradnak bent az unióban. Függetlenül attól, hogy igencsak jól jön nekik minden évben a milliárdos brüsszeli apanázs. Ám ettől még a szuverenitás megsértésének veszik, hogy a pénz fejében a jogállami szabályok betartására kényszerítenék őket.
Mindenesetre most ott tartunk, hogy ez lesz a legfőbb napirendi pont az állam- és kormányfők december 11-i konferenciáján. Angela Merkel azon van – és ebben kulcsszerep jut neki –, hogy a magyarok és a lengyelek arcvesztés nélkül dobhassák be a törülközőt, miután képtelenség, amit el akarnak érni. De számukra annyi pénz forog a kockán, hogy sokan biztosak abban: csak idő kérdése és feladják ellenállásukat.
Magyarország és Lengyelország nem teszi le a fegyvert a pénzügyi vitában, így félő, hogy elhúzódik a viszály Brüsszellel. A lengyel miniszterelnök azonban a német kancellárral folytatott videó beszélgetésben is megerősítette hajthatatlanságát. Egyben újabb levelet küldött Ursula von der Leyennek, hogy ne kapcsolják össze a támogatások, illetve a jogállami mechanizmust. Azonban a Bizottság szóvivője azt közölte válaszul: továbbra is úgy gondolják, hogy a jogállam ügyében tető alá hozott javaslat megfelel a nyári uniós csúcstalálkozó határozatának.
Szemtanúk azt jelentették, hogy az állandó EU-képviselők pénteki ülésén senki sem áll a magyarok és a lengyelek mögé, nem kívántak változtatni a jogállami feltételrendszeren. Egyes nagykövetek aggodalmukat fejezték ki, mert ha nem sikerül túllépni a holtponton, akkor el kell hagyni a megszokott uniós csatornákat és más utat-módot kell találni, hogy hatályba léphessen a gazdasági ösztönző terv.
Lengyelország és Magyarország összefogott, ám egyedül maradt, miközben továbbra is azt bizonygatja, hogy jogállam-ügyben ők továbbra is jó fiúk, a rosszak a másik oldalon vannak. De ennél fontosabb, hogy megfogadták: fenntartás nélkül fedezik egymás hátát. Úgyhogy nem igazolódtak be a remények, miszerint Varsót jobb belátásra lehet bírni, hiszen számukra anyagilag sokkal nagyobb a tét, mint Orbán esetében. Viszont nem az a magyar-lengyel törekvés sem, hogy éket verjenek Észak- és Dél-Európa közé.
Közben a Néppárton belül alaposan felborzolta a kedélyeket, hogy Deutsch a Gestapo módszereit emlegette, miután Manfred Weber megismételte, hogy ha minden rendben van a magyar demokrácia közül, akkor az Orbán-kormánynak semmi félnivalója a jogállami feltételektől. A szakítás hívei azonnal jelentkeztek. Az osztrák Karas, az EP konzervatív alelnöke felszólította a magyar képviselőcsoport vezetőjét, hogy vagy kérjen bocsánatot, vagy menjen isten hírével. A CDU egyik EP-képviselője úgy foglalt állást, hogy mielőbb le kell zárni a Fidesz-féle fejezetet a pártcsaládban. Mert a kereszténydemokrácia különféle, de önkéntes.
A szakítás persze még messze van. Az EPP arra vár, hogy a nagyobbik német kormánypárt végre döntsön. A németek nélkül nincs meg a kellő többség az elváláshoz.
Manfred Weber, az Európai Néppárt strasbourgi frakcióvezetője egy interjúban arról beszélt, hogy a Parlament egy jottányit sem hajlandó engedni. A politikus amellett van, hogy ki kell tenni a Fidesz szűrét a pártcsaládból. A Deutsch-incindensről a német kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy a szidalmak nem szülnek jó vért egyik oldal számára sem Európában.
Brüsszelben ugyanakkor sokan gondolják úgy, hogy Orbán a másfél év múlva esedékes választásokig sok uniós pénzt hív le, mert így akarja bebiztosítani hatalmát. Az EP-ben ugyanakkor széleskörű az a nézet, hogy nem szabad újratárgyalni a jogállami kikötéseket. A liberális frakció vezetője, a román Ciolos kijelentette: a magyar és a lengyel kormányfő despotaként viselkedik.
Magyarország és Lengyelország makacskodása folytán szinte lehetetlen feladat hárul a német elnöksége: kompromisszumot kell találnia. A berlini kormányszóvivő csupán annyit árult el Morawiecki és Merkel egyeztetése után, hogy a vita továbbra is nyitott. Egyidejűleg ismertté vált, hogy levélben szólította fel Wolfgang Schäublét, a Bundestag elnökét, hogy akadályozza meg a jogállami mechanizmus elfogadását.
Hogy kerüljék meg a két ellenkező kormányt és uniós kereteken kívül állapodjanak meg a 750 milliárd eurós újjáépítési tervről, azt támogatják a német zöldek és szociáldemokraták is. Utóbbiak nevében Martin Schulz, az EP korábbi elnöke kijelentette, hogy Berlinnek keménységet kell tanúsítania. Mert ha magyarok és lengyelek látják, hogy kimaradnak, akkor gyorsan beadják a derekukat.
A nacionalista nyomulás miatt Európa a tekintélyelvűség csapdájába került, írja a vezető francia lap kommentárja. Mivel az EU vezetői az elmúlt években elmulasztották, hogy a jogállam kapcsán szembeszálljanak Budapesttel és Varsóval, most súlyos válság kellős közepén találják magukat, éppen akkor amikor döntő pillanatokat él át az Unió.
Júliusban az állam- és kormányfők annyira homályban hagyták a jogállami feltételeket, hogy Orbán és Morawiecki saját győzelmét jelenthette be. Csak az EP közbeavatkozására tisztázódott a későbbiekben, hogy igenis lesz új mechanizmus, amely az igazságszolgáltatás, a sajtó, valamint a civil szféra függetlenségétől teszi függővé a brüsszeli támogatásokat.
Jelenleg Európa megrekedt és megosztott. A kialkudott kompromisszumos formulát újra kell tárgyalni, mert legalább két vezető nem hajlandó azt elfogadni. Világos, hogy fel akarják vizezni a szabályozást. A két kormány az évek során visszatérően elítélte a Bizottság „trükkjeit” és „cselszövéseit”, amikor Brüsszel megpróbálta őket visszaterelni a demokratikus útra. Összeálltak és ezzel meghiúsították az EU hatékony fellépését magukkal szemben. Sőt, szép sikert is elkönyvelhettek, amikor meggátolták, hogy a szociáldemokrata Frans Timmermans legyen Jean-Claude Juncker utódja a Bizottság élén.
Orbán emellett túszul ejtette az Európai Néppártot is. De mivel a német gyárosok kiváló kapcsolatot ápolnak a magyar rendszerrel, ők a CDU-t tartják a kezükben. Ugyanakkor az Európai Tanács és Franciaország soha nem próbálta komolyan megbüntetni a két országot. Nem látták, hogy ennyire súlyos viszály alakul ki belőle. Azt hitték az érintett pártok hiteltelenné válásához elég lesz, ha azok hatalomra kerülnek.
Az illiberális eszmék behatoltak nyugatra is, a legutóbbi európai választások, az EU-párti siker ellenére azt mutatták, hogy zajlik a konzervatív forradalom. Orbánnak és kollégáinak kezére játszott a migráció, a terrorizmus, Brüsszel jogkörének bővítése, miközben az uniónak a szabad kassza szerepét szánják. Azaz hogy Európa nyomja nekik a pénzt, de ne működjön, ha stratégia szerepet akarna magának.
Ezek a nacionalisták lettek az ellenzék fő erői a földrészen. A nemzeti kérdéssel felülírták a szociális feladatokat. Az uniós intézmények vagy óvatosak, vagy rövidlátóak voltak, az alapító nemzetek pedig ragaszkodtak az egység illúziójához, így átengedték a terepet a ultrakonzervatívoknak, akik ma már meg vannak győződve arról, hogy már csak pár lépést kell tenniük az ideológiai csata megnyeréséhez.
Daniel Kelemen, a Rutgers Egyetem politológia professzora a minap megpendítette, hogy az EU beleesik az autokrácia csapdájában, mivel nincs elég eszköze a demokráciaellenes jogsértések megtorlására. Ez pedig aggasztó, figyelembe véve, hogy mi játszódik le a keleti részen. És aggasztó, ha az illiberalizmus meghódítja a nyugatot is, amit már nem lehet kizárni.
Kettős, súlyos, ideológiai alapú válsággal viaskodik Európa: a Brexittel és a jogállami vitával. A helyzet robbanásveszélyes, mert úgy néz ki, hogy ezúttal nem segít a sok pénz és a szóáradat sem. Egyik ügyet sem lehet a jól bevált módon valamelyik EU-csúcson éjszakába nyúló egyeztetéssel tisztába tenni. A nagy kérdés az, mennyire maradhat szuverén egy állam a 27-ek tagjaként? Márpedig ez akár a törésig is elvezethet.
A magyar és lengyel vétó mögött ideológiai megfontolások rejlenek, mert a két jobboldali-nemzeti kormány felfogta, hogy a szuverenitásuk elleni támadás populista-nacionalista hatalmi doktrinájuk végét jelentheti. Ha belemennek a jogállami mechanizmusba, a saját halálos ítéletüket írják alá. Orbán és Morawiecki az ellenállásból nemzeti ügyet, egyfajta hitkérdést csináltak. Innen egyenes út vezet a mártíromsághoz.
Miután Donald Trump felsült, ők ketten most saját túlélésükért és azért küzdenek, hogy milyen legyen Európa. Taszítja őket a nyugati szabadelvűség, társadalomképük nem egyeztethető össze azzal.
Az EU szívkamráját a pénz és a szuverenitás alkotja. A szerkezeti alapok, az egységes piac, az agrárszubvenciók, a koronaalap nélkül nincs Unió. A költségvetés az egyetlen erős fegyver a szervezet kezében. Ha megváltoztatják az egyhangú döntéshozatal elvét, akkor az egész szerkezet meginog. A költségvetés és az ahhoz kapcsolt segélyprogram nélkül minden sarkában berozsdásodik a közösség.
A tagállamok lemondanak szuverenitásuk egy részéről, hogy együtt hatékonyabban tudjanak működni, hogy kölcsönös védelmet kapjanak a nacionalista túlkapások ellen, mert azok csak romlást hoztak a földrészre az eltelt évszázadokban. Az Unió a túlélésért küzd. A populisták és a nacionalisták nagy károkat tudnak okozni az európai gondolatnak. Az együttműködés híveinek el kell dönteniük, hogy még mennyi pimaszságot tűrnek el. A Trump-féle lidércnyomás keserű fináléja volna, ha Európának kellene megfizetnie a populista nacionalizmus árát.
Donald Trump veresége után fogy a levegő a világban a populisták körül. Magyarország és Lengyelország vabankot játszik. De Orbán és Morawiecki nem a pénzre hajt, azt nem akarják elfogadni, hogy csak a demokratikus szabályok betartása esetén kaphassanak anyagi támogatást az EU-tól. A két nacionalista kormány fel van háborodva azon, hogy az Unió szerint mindketten visszacsúsznak a jogállam területén. De lehet, hogy járhatatlan útra tévedtek, amikor megtorpedózzák a költségvetést és így szembemennek Brüsszellel, valamint a többiekkel.
De nem csak az amerikai elnök kudarca utal arra, hogy csillapodóban van a populista hullám. A török államfő ismét jobb kapcsolatokra törekszik a nyugattal, míg Orbánék brazil kollégájának jelöltjei egytől egyig alulmaradtak a helyi választások első fordulójában, ami félidős népszavazásnak számít Bolsonaro teljesítménye ügyében. Hollandiában pedig lemondásra kényszerült a szélsőjobb vezére.
Lassan lecseng Európában a Brexit mérgező hatása, ugyanakkor az Unió már jelezte Joe Bidennek, hogy kész új alapokra helyezni a közös kapcsolatokat. Lehet persze, hogy a liberális értékekre csupán átmenetileg enyhül a nyomás, de a jogállami vitában jelenleg 25-en állnak szemben a kettekkel. Budapest és Varsó mind inkább elszigetelődik és az EU bizonyosan úgy véli: át fogja vészelni az erőpróbát.
