Balatonszemes;drogbanda;kábítószerkereskedők;

2020-11-30 11:21:27

Balatoni drogkereskedőket ítéltek szabadságvesztésre

A banda tavaly júniusban bukott le, és elfogásuk után derült ki, hogy a drogdílerek tagjai az önkormányzat által bőkezűen támogatott helyi bűnmegelőzési egyesületnek.

Letöltendő szabadságvesztésre ítélték a balatoni drogbanda tagjait, akik a szemesi bűnmegelőzési egyesület terepjárójával hordták a narkót Budapestről a tópartra – írja az ügyészség.

A Somogy Megyei Főügyészség az idén májusban emelt vádat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt öt férfi, köztük a korábbi balatonszemesi polgármester veje ellen. A banda tavaly júniusban bukott le, és elfogásuk után kiderült, a drogdílerek tagjai a helyi önkormányzat által bőkezűen támogatott Balatonszemes-Balatonőszöd Bűnmegelőzési Egyesületnek. A szervezetnek az akkori polgármester veje volt a vezetője, aki az egyesület Bűnmegelőzés feliratú terepjárójával hozatta Budapestről a kábítószert.

Az ügyészség szerint budapesti és az egyik balatonszemesi férfi régi barátok voltak, és mindketten rendszeresen fogyasztottak kábítószert. Utóbbi 2011-től rendszeresen kereskedelmi mennyiségű marihuánát és amfetamint vett budapesti társától, a drog szállítását pedig a helyi bűnmegelőzési egyesület autójával oldotta meg. A kábítószerből több esetben adott el az egyik helyi drogdílernek, a polgármester vejének, aki nemcsak tőle, hanem más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat. Többek között egy balatonboglári férfi segítségével, akit három alkalommal bízott meg azzal, hogy Székesfehérváron, illetve Siófokon drogot vegyen, amelyet később helyben értékesített.

Az ügyészség a budapesti férfi és két társával szemben fegyházbüntetést – 8, 4, illetve 3,5 év –, míg a boglári vádlottal szemben 2,5 év börtönt indítványozott. A Kaposvári Törvényszék azonban az elsőrendű vádlottat 3 év börtönre, a másodrendűt pedig 6 év fegyházra ítélte, egyelőre nem jogerősen, mert az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.