Barátok közt

Az EU elleni politikai háború közepette a kormány gazdasági háborúba kezd bonyolódni az EU-val. "Érvei" a Brexit "érveire" emlékeztetnek. A következményeket ott már látni. "Az Unió gazdagabb államai, élükön Németországgal évente hatmilliárd eurót visznek el különböző jogcímeken... Magyarország az unió költségvetéséből évi négymilliárd eurót kap... Németországnak nem pénzébe kerül Magyarország uniós tagsága, Németország pénzt keres rajtunk" – mondja az a miniszterelnök, aki tíz éve egyeduralkodik, és kiemelkedő támogatásban, adókedvezményben részesíti a nyugati tőke befektetéseit.

Mi akadályozta meg a kormányfőt, hogy a betelepülő tőke beruházásait megadóztassa? Az évtized politikai alkuja: a német tőke a kedvezményekért és az olcsó munkaerőért, a keleti vég nyugalmának reményében békén hagyta a magyar illiberális hatalom kiépülését. Azt a hatalmat, amelynek szlogenje Magyarország szuverenitása, aminek semmi értelme. Az ország politikai szuverenitását annyira "fenyegeti" Brüsszel, mint a németet, a franciát vagy a belgát, amikor a vétójoggal együtt nemzetállami jogokat a tagságért cserébe közös kézbe tesz. A magyar gazdaság pedig olyannyira beépült az európaiba, hogy gazdasági szuverenitásról nincs értelme szót ejteni.

Ám a magyar vezetés annyira alárendeli saját politikai ámokfutásának a gazdasági racionalitást is, hogy azt vizionálja: képes egyedül talpon maradni, sőt szárba szökkenni, akár a pandémia után is. De mi van, ha a német nagytőke kezdi úgy érezni, nem lehet komolyan venni ezt az országot? A napokban a Kelet-Európában érdekelt német nagyvállalatok érdekképviselete felszólította Budapestet és Varsót, álljanak el a vétótól: "a befektetőknek biztonságra van szükségük, mind a jogban, mind pedig ahhoz, hogy tervezni tudjanak". Számukra elfogadhatatlan egy ilyen „függő játszma”.

Komoly mondatok. Magyarország csak addig érdekes a világban, amíg az EU tagja. Azon kívül: pária. Gazdasági érdek nélkül más arcot ölt a politikai „barátság” is.