állami támogatás;drágaság;háziorvosok;szolgálati lakás;

2020-12-01 07:55:12

Több száz millióért épít szolgálati lakást az állam a háziorvosoknak, és így is csak egy tervbe fért be az orvosi rendelő

„Orbán Viktor miniszterelnök szívügye, hogy mindenhol legyen megbecsültsége az orvosnak, a papnak és a tanárembernek”.

Pontosan 381 millió forintos állami támogatást nyert Nagydorog önkormányzata orvosi szolgálati lakás építésére – idézte a 24.hu összeállításban a település polgármestere, Borbélyné Töttösi Ágnes Facebook-bejegyzését.

Borbélyné azonban bejegyzésében megjegyzi, korábban arról volt szó, hogy az idén 15 település nyeri el a Magyar Falu Program keretében ezt a lehetőséget, de a kormány a járványhelyzet miatt úgy döntött, hogy csak öt települést tud támogatásban részesíteni.

Bár a Miniszterelnökség szerint a 2020-as támogatások egyelőre nem nyilvánosak, Nagydorog önkormányzatának a már említett a 381 millió forintot már át is utalták az önkormányzatuk bankszámlájára.

– A már meg is épült orvosi lakás teljes alapterülete 219 négyzetméter, és a „házban a legmodernebb épületgépészeti eszközök, beépített hűtő-fűtő, árnyékoló és légtechnikai berendezések is helyet kapnak, ezáltal biztosítva az orvosi család legmagasabb szintű kényelmét” – idézte a 24.hu a polgármestert.

A portál arról is beszámolt, hogy a A 2019-es nyertes pályázatok nyomán néhány helyszínen már folynak a munkálatok. Felidézték, mit mondott például Kónyi-Kiss Botond, a Dobrosi Építész Kft. tervezőmérnöke az egeraracsai 234 millió forintos orvosi szolgálati lakás alapkőletételénél:

Kónyi-Kiss Botond szerint ők 28 településen terveznek szolgálati házakat. A Dobrosi Építész Kft. a Makovecz Imre elvei szerint működő irodákat egyesítő Makona Egyesülés tagja, alapítója és tulajdonosa pedig Dobrosi Tamás, a felcsúti Pancho Aréna, illetve a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egyik melléképületének tervezője.