Tóth Bertalan;Szájer József;

2020-12-02 13:34:37

Vétó, Szájer, Demeter: Csak a szégyen marad

A jelenlegi botrány, a a Borkai- és a kaleta-ügy mind a hatalom álságos, álkeresztény politikáját leplezik le Tóth Bertalan szerint.

Szégyenkezni senki nem szeret, és az utóbbi években – de különösen az utóbbi hetekben – bőven kijutott a szégyenből a magyar embereknek – kommentálta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Szájer ügyet Tóth Bertalan. Ugyanis, magyarázta az MSZP társelnöke, hiába nem egyenlő a Fidesz és a kormány Magyarországgal, az emberekre hullik vissza az Orbán-rezsim minden szégyenteljes tette. Amiből most gyors egymásutánban három is akadt.

Az első a vétó volt, amely jól jelzi: a miniszterelnök nem hajlandó tudomásul venni, hogy vannak olyan európai alapértékek, amelyeket tiszteletben kell tartani. Például azt, hogy az EU nem engedi ellopni a közösségi pénzeket – azért, hogy ez ne így legyen, azaz mégis meg lehessen csapolni a közösségi forrásokat, Orbánnak semmi sem drága: a gazdasági mentőcsomag blokkolásával sok-sok millió magyar és uniós polgárnak okoz kárt. Az pedig orcátlanság, vélekedett Tóth Bertalan, hogy miközben vétót kiállt a kormányfő, a kabinet máris bejelentkezett uniós támogatásért.

A másik arcpirító ügy Demeter Szilárdé, aki embertelen, gázkamrázós írása után is az egyik legfontosabb magyar kulturális intézmény igazgatója maradhatott, és miniszteri biztosi posztjától sem kellett megválnia – annak ellenére, hogy saját intézménye, a Petőfi Irodalmi Múzeum is elhatárolódik tőle.

A harmadik skandalum pedig Szájer Józsefé. Akinek EP-képviselőként be kellett volna tartania a járványszabályokat, arról nem beszélve, hogy nem lehetett volna nála semmilyen illegális drog. A többi (értsd: az orgia) nyugodtan lehetne a fideszes politikus magánügye. Csakhogy mégis közügy, mert Szájer József eleven cáfolata annak a politikának, amit pártja a nyilvánosság előtt képvisel.

A hatalom egy olyan társadalmi rendet – és ennek részeként olyan konzervatív-kereszténynek mondott ideológiát, illetve családpolitikát – akar a magyar emberekre erőltetni, aminek szöges ellentéte mindaz, amit Szájer József elkövetett. Az EP-képviselő viselt dolgainak kipattanása után kártyavárként omlik össze a Fidesz kommunikációja, vélekedett Tóth Bertalan.

„Jövő héten szavazunk az Alaptörvény módosításról. Hát mi fog eszébe jutni? Hogy ezt, minden törvények legfontosabbikát Szájer József írta. Hogyan lehetne tovább építeni ezt a politikát? – ironizált a szocialista társelnök. Aki szerint a legnagyobb probléma, az álszentség – miközben sorjáznak az ügyek: a Borkai-botrány, a Kaletta-ügy, most meg Szájeré. Ezek mind a hatalom álságos, álkeresztény politikáját leplezik le, miközben az átlagembereknek marad a szégyen.