életfogytiglan;ISIS;emberiesség elleni bűntettek;F. Hasszán;

2020-12-03 15:02:04

Első fokon életfogytiglanra ítélték Budapesten a szír F. Hassan-t

Az ügyészség fellebbezett, hogy az Iszlám Állam korábbi parancsnoka feltételesen se szabadulhasson.

Emberiesség elleni bűntette miatt bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék F. Hassan szír állampolgárt. A férfit első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy 30 év múlva feltételes szabadságra kerülhet – számolt be róla az ügyészség.

A vádirat szerint F. Hassan – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – a 2015-re a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának lett a parancsnoka. A vádlott azonosult a terrorszervezet céljaival, amelynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása. Ennek a törekvésnek része volt az is, hogy az Iszlám Állam az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlíti, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az „iszlám ellenségeinek” tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbünteti, vagy megsemmisíti.

A vádlott 2015. május elején a terrorszervezet által a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homs tartomány egyik városának al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy összeírja azokat a helyi lakosokat, akik nem azonosulnak a céljaikkal, vagyis hogy egy „halállistát” készítsen róluk. 

A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása F. Hassan és fegyveres osztagának a feladata volt.

A helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között

Ezen túl a vádlott és fegyveres társai a 2015. május 13-át követő napokban a várost végig járva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg.

A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül F. Hassan vádlott legalább két személy kivégzésében személyesen is rész vett: egy személy lefejezésében és egy polgári személyt ő lőtt le pisztollyal.

Az Európai Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozásban a Terrorelhárítási Központ működött közre. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű EUROJUST magyar nemzeti tagja fogta össze.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt nyújtott be vádiratot a szír állampolgár ellen tavaly szeptemberben. Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottra tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott.

A bíróság a vádlottat bűnszervezetben elkövetett emberiesség elleni bűntettben mondta ki bűnösnek és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva kerülhet feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és az ügyészség is fellebbezett. Az ügyészség a terrorcselekményben való bűnösnek kimondásért és súlyosbításért, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés érdekében jelentett be fellebbezést.

Az ítélet tehát nem jogerős, a vádlott letartóztatásban marad.