Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete;nyílt levél;koronavírus;téli szünet;

2020-12-03 18:01:01

Nyílt levélben követeli a PDSZ az iskolák bezárását

A szakszervezet szerint a kormányzati ígérettel szemben egy koronavírussal fertőzött pedagógus sem kap száz százalékos táppénzt.

Hétfőtől rendeljenek el azonnali, előrehozott téli szünetet az élet és az egészség védelme érdekében, és haladéktalanul fizessék ki a Covid-járvány miatt kiesett munkajövedelmeket a fertőzött pedagógusoknak és kontaktjaiknak is – követeli immár a kormányhoz írt, a Népszavához eljuttatott nyílt levelében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Az érdekvédők által szerdán még csak javaslatként megfogalmazottak sürgősségére külön is felhívják Orbán Viktor miniszterelnök, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, illetve a Maruzsa Zoltán, a tárca köznevelésért felelős államtitkára figyelmét.

A PDSZ továbbra is azt javasolja, hogy a kiesett napokat, csaknem két hetet, jövő június 16-ától 30-áig lehessen bepótolni.

A megdöbbentő csütörtöki halálozási adattal, a járvány egy nap alatt elhunyt 182 áldozatával hasonlítják össze a szeptemberi számokat, amikor összesen 162-en haltak meg. A szakszervezethez – mint írják –  tömegével érkeznek a visszajelzések, hogy igazolt fertőzések esetén sem történik napokig semmiféle intézkedés a járvány terjedésének megakadályozására.   

A PDSZ állítja, hogy az illetékesek megtévesztik a közvéleményt, és a bevallottan pontatlan tesztelések eredményével bűvészkednek. Felvetették azt is:

Emlékezetes, Kásler Miklós a kormányzati tájékoztató oldalon 2020. szeptember 16-án megjelent írásban kijelentette: „minden tanár, aki iskolában betegedett meg, teljes összegű táppénzben részesül”.