Az utóbbi években egyre több civil szervezet és cég próbálja felhívni a figyelmet a családon belüli erőszak problémájára, és arra biztatni az embereket: ne hagyják annyiban, ha úgy hiszik, érintett van a környezetükben. A „félre nem fordulásra” igen nagy szükség lenne, hiszen ahogy azt az Országos Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk: csak 2018-ban 23 olyan emberölést és 837 olyan testi sértést regisztrált a rendőrség, ahol a tettes az áldozat barátja, élettársa, házastársa volt.
Legutóbb az IKEA indította el a „Legyen minden otthon biztonságos hely!” néven futó videókampányát arról, hogy a családon belüli erőszak valóságos, ám sokszor láthatatlan probléma. Ahogy az IKEA a statisztikát idézi: a nők 49 százalékának volt már olyan kapcsolata, amelyben partnere szóban és lelkileg bántalmazta, és minden 5. nőt már fizikailag is bántott a partnere.
A kampány nem aratott osztatlan sikert. A Férfihang Civil Társaság és a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság felháborodott, mivel szerintük a képsorok diszkriminálják a férfiakat – és a két szervezet a hátrányos megkülönböztetés megszüntetését követeli. Úgy vélik, a film egyoldalúan és hamisan kelti azt a látszatot, hogy a családon belüli erőszak elkövetői kizárólag férfiak, elszenvedői pedig csakis nők. Mint írják, „Kérjük, hogy a kampányvideót forgassák újra oly módon, hogy sem az áldozat, sem az elkövető neme ne kapcsolódjon össze a családon belüli erőszakról szóló hamis sztereotípiákkal! (…) A családon belüli erőszak áldozatainak jelentős része fiúgyermek, illetve férfi. (…) Ha a férfiakat csak mint erőszakos bűnelkövetőket tartják számon, akkor a bútoraikat vigyék haza és szereljék össze az önök által támogatott feminista szervezetek!”.
Megdöbbentő adatok
Az valóban igaz, hogy a családon belüli erőszak elkövetői nem kizárólag férfiak, ahogy áldozatai sem kizárólag nők. Azonban tény, hogy a párkapcsolati erőszak esetén az adatok szerint az elkövetők nagy része férfi és a legfrissebb, 2012-es(!) reprezentatív felmérés szerint Magyarországon több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak 15 éves kora előtt, közel 2 millió nő élt 75 éves kora előtt súlyos lelki erőszakot használó partnerrel, és élete során közel 800 ezer nő lett áldozata testi erőszaknak (ebből 300 ezren szexuális abúzus áldozatai is voltak). A férfiak bántalmazásáról ilyen számokat tartalmazó hivatalos statisztika nincs.
„A párkapcsolati erőszak maga, ami diszkriminál, mivel lényegesen nagyobb arányban sújtja a nőket, mint a férfiakat. Aki kimondja, hogy a párkapcsolati erőszaknak neme van, nem tesz mást, mint a valóságra reflektál. Ennek oka pedig, hogy a társadalom évezredek óta úgy épül fel, hogy abban a férfiaknak többlethatalma van a nőkkel szemben. Az erőszak egy hatalmi megnyilvánulás, és lényegesen könnyebb olyan pozícióban visszaélni a hatalommal, amiben valaki ezzel már rendelkezik. Előfordul, hogy nem fizikai az erőszak, de ugyanolyan kínzó az érzelmi bántalmazás, szóbeli abúzus, gazdasági elnyomás is” – erről Spronz Júlia jogász, a PATENT Egyesület jogsegélyszolgálatának vezetője beszélt lapunknak.
Mint mondja, a látencia óriási, de legalább 220 ezer nőt bántalmaznak Magyarországon fizikailag vagy szexuálisan, és ebben nem szerepelnek azok, akiket érzelmileg terrorizálnak. Azon gyerekek pedig, akiknek anyját bántalmazzák, maguk is bántalmazottnak tekinthetőek, így akár milliós nagyságrendben lehet az áldozatok száma. A jogvédő szervezetnél személyesen és online is igyekeznek segítséget, jogi tanácsadást nyújtani a bántalmazottaknak, képzéseket is tartanak a családon belüli erőszak szakszerű kezeléséről.
A férfiak is lehetnek áldozatok
„A statisztika csak akkor változhat, ha módosítják a jogi környezetet, az ellátórendszert fejlesztik, hatékonyan kezelni kezdik az erőszakot, a nemzetközi emberi jogi normák és a külföldi jól bevált gyakorlatok szerint. Ilyen azonban Magyarországon az elmúlt 15 évben nem történt, ezért a 2012-es statisztikai adatokra most is hagyatkozhatunk, javulni valószínűleg nem javult a helyzet” – mondja a jogász, aki szerint a kormány messze nem tesz meg mindent az ügyben.
A hazai igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatban is megfogalmaz kritikát, hiszen az szerinte még mindig híján van a párkapcsolati erőszak ismeretének és az áldozat kíméletének. „Sokszor tapasztaljuk, hogy nincs támogató háló, sem családi közeg, sem megfelelő intézményes segítség az áldozatok számára, és egyre gyakrabban kapja meg a bántalmazó a szülői felügyeleti jogot.” Ezen nem segíti az sem, hogy Magyarország elutasította a nők elleni erőszak megfékezését célzó isztambuli egyezmény ratifikálását, amely rögzíti, hogy az áldozatok többsége nő.
A jogsegélyszolgálathoz egyébként folyamatosan érkeznek a kérések. Az utóbbi időben kerekesszékkel közlekedő mozgássérült, pszichiátriai gondozott, homoszexuális párkapcsolatban élő bántalmazott és külföldi állampolgár is fordult hozzájuk. Zömében nők keresik őket, de esetenként férfiak is kérnek támogatást többnyire egy általuk segített nő számára, ritkábban az őket érő bántalmazás miatt. „Attól, mert zömében nőket ér a párkapcsolati erőszak és nem férfiakat, nem akarom elvitatni annak lehetőségét sem, hogy férfiak is lehetnek áldozatok. De ettől a társadalmi jelenség még nem változik” – mondja Spronz Júlia.
Agresszió = vonzalomkifejezés?
„Ha a társadalom látná azt, amit a családon belüli erőszakkal foglalkozó szakértők, alapjaiban változna meg a témához való hozzáállás, és erre szükség is van” – mondja Takács Hajnal, aki tapasztalati trauma szakértőként írt könyvet a témában, és igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek. „Amíg az óvodában az a reakció a felnőttek részéről arra, ha egy kisfiú meghúzza egy kislány haját, hogy »Biztos tetszel neki!«, addig elfogadott lesz a társadalomban a nők elleni erőszak. Nem tanítjuk meg a gyerekeinket a jogaikra, arra, hogy lehet nemet mondani, és arra, hogy a szeretet nem bánt. Érzékenyíteni és oktatni kellene, nem elbagatellizálni az erőszakot, ami mindig is társadalmi probléma volt. Éppen ezért elfogadhatatlan az is, hogy nem írjuk alá az isztambuli egyezményt” – mondja Takács Hajnal.
A tanult tehetetlenség fogalmára is kitér: rengeteg olyan közmondás, szólás-mondás él a nyelvben, ami rögzítette és validálta a nők elleni erőszakot. Ilyen például a „Pénz számolva, asszony verve jó”, „A nő neve kuss”. „Amíg a kormány arról beszél, hogy mi a »dolga« a női princípiumnak és a parlament lesajnálja a 2-es személyi számmal kezdődő embereket (ebből pedig nem lesz közfelháborodás), addig nincs megfelelő társadalmi érzékenység. Ha a férfiszervezetek nem azt gondolnák, hogy a nők a férfiak ellen vannak, akkor nem szólaltak volna fel a kérdésben ilyen vehemensen. Mindenkinek meg kell érteni, hogy bárki lehet áldozat.
A másik tisztelete nem lehet feltételhez kötött, az erőszak pedig mindig az erőszaktevő döntése, nem az áldozaté. Egy családon belüli bántalmazási ügyet mindig holisztikusan kell vizsgálni. Találkoztam olyan esetekkel, mikor a bántalmazó férfi állította magáról, hogy ő az áldozat, de ha a kapcsolati erőszak dinamikáját közelebbről is megvizsgálták volna, láthatóvá vált volna, hogy valójában ki az, aki fél, és hogy ő az áldozat. Sok olyan bírósági ügyet láttam, amikor a bántalmazónak ítélik a gyereket, akit aztán meghosszabbított karként, eszközként használva az áldozat további kínzására használt fel az erőszaktevő” – részletezi Takács Hajnal.
Kiemeli: mindenki, aki kiszolgáltatott helyzetben van és hatalmat lehet gyakorolni rajta – idős, beteg emberek, gyerekek stb. –, az veszélyeztetett lehet. Hiszen a bántalmazás három alappillére: mások felett gyakorolt hatalmi helyzet, jogosultságtudat és birtoklási vágy.
Nem figyelünk eléggé
Németh Erzsébet szociálpszichológus egy új nézőpontból is vizsgálja a témát. „Ha egy társadalmi csoportban azt mutatják a statisztikák, hogy felülreprezentáltak a börtönviseltek, akkor sem beszélhetünk társadalmicsoport-bűnözésről, mert ezzel az adott csoport sok olyan tagját is megbélyegezzük, akik egyébként nem tehetnek arról, hogy kik a felülreprezentáltak a csoportban” – mondja. Úgy véli, hiába mutatják a statisztikák azt, a leggyakoribb, hogy egy férfi bántalmaz egy nőt, nem szabad leszűkíteni a témáról való kommunikációt kizárólag erre.
A legkiszolgáltatottabbak szerinte a családon belüli erőszak esetében a gyerekek, az idősek és a fogyatékkal élők. Hiszen míg a nők elleni erőszak megszűnéséért több civil szervezet és küzd, ugyanilyen fontos lenne az idős, magatehetetlen emberek mellé is odaállni. „Tudjuk, hogy a nők gyakran elszenvedői a családon belüli erőszaknak, de nem csak őket kell megvédeni. A nők, ha nem is mindig, de sokszor fel tudják emelni a hangjukat, de gyerekek, magatehetetlen idősek nem – óriási látencia lehet az őket érő bántalmazás esetében. Elképzelhető, hogy nagyobb is, mint a nőknél. Hiszen ki veszi észre, ha egy otthon gondozott idős embert nem megfelelően táplálnak? Azokra kell a leginkább figyelni, akik nem csak fizikailag, de mentálisan is kiszolgáltatottak és gyakran ezzel a csoporttal nem foglalkoznak eléggé a statisztikákban sem, itt lenne dolga a tudománynak is. Egyre tovább élünk, ami azt jelenti, hogy elnyúlik az az időszak, amikor valaki már nem tud magáról gondoskodni és teljesen kiszolgáltatottá válik” – mutat rá.
