Előfizetés

Koalíciós válság a vétó miatt: puhulhat a lengyel ellenállás

Halmai Katalin (Brüsszel) Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2020.12.04. 19:25

Fotó: Artur Widak / AFP / NurPhoto
Továbbra sem enged az EU-nak Varsó, igaz, erre rámehet a kormánykoalíció. Az esetleges új felállás felpuhíthatja a lengyel ellenállást, Orbán Viktor pedig magára maradhat.
Nem változott Lengyelország véleménye, továbbra sem fogadják el, hogy az EU költségvetését összekössék a jogállamisággal – idézte péntek délután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőt a Reuterst. Megszólalt Pawel Jablonski külügyminiszter-helyettes is, aki szerint a csütörtöki bejelentést félreértették.  Ezek szerint amit Jaroslaw Gowin kormányfő-helyettes az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásai után tegnapelőtt közölt a sajtóval – azaz, hogy az EU egy olyan, jogi garanciákat tartalmazó nyilatkozattal oldhatná fel a patthelyzetet, amely biztosítaná a két országot, hogy az unió nem fogja felhasználni a jogállami szabályokat politikai nyomásgyakorlásra – nem a lengyel kabinet hivatalos álláspontja. Pedig Gowin azt közölte, hajlandóak feladni a vétót, ha az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendeletről kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot az Európai Bizottság és azt az állam- és kormányfők is támogatják a jövő heti EU-csúcson. Ezzel nem ért egyet a legnagyobb kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS), ugyanakkor Gowin nyilatkozata felfedte: a vétó komoly belpolitikai válságot okoz.  A Gazeta Wyborcza napilap szerint a kormány kedden vitázott a kérdésről: itt Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, a Szolidáris Lengyelország nevű kis radikális párt vezetője azzal érvelt, hogy a jogállamisági mechanizmus arra lesz jó, hogy Lengyelországra rákényszerítsék a melegházasságot. Azzal is érvelt, hogy a piacról jobb feltételekkel lehet hitelhez jutni, mint az uniós alapból, illetve szerinte Lengyelország és Magyarország felállíthat magának egy saját alapot, bár arra nem adott választ, ezt miből finanszíroznák. A legkisebb lengyel kormánykoalíciós párt elnöke, Gowin viszont úgy vélte, a vétó öngyilkos stratégia. Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke, miniszterelnök-helyettes – a lengyel politikai legbefolyásosabb személyisége – szintén a vétó pártján áll. Morawiecki miniszterelnök ugyan nem, de a politikus két tűz közé került. Gowin ezt követően média-offenzívát indított, ennek volt része a csütörtöki nyilatkozat.  Kaczynskinek komoly dilemmát okoz, hogy az abortusz-döntés, a COVID második hullámának kezelése, illetve a recesszió miatt a kormány támogatottsága mélyponton van, az előrehozott választás a PiS-nek most nem lenne jó, viszont akármelyik partner lép is ki a koalícióból a vétó-vita miatt, akár Ziobro, akár Gowin, a kormánytöbbség megszűnik. Ennek ellenére több minden is arra utal, hogy a lengyelek a kompromisszum felé mozdulnak el, amit az is jelez, hogy a PiS az ellenzéki Parasztpárttal kezdett tárgyalásokat a kormány támogatásáról a vétó esetleges feladása után.  Közben Orbán Viktor a péntek reggeli rádiónyilatkozatában azt hangsúlyozta, a Gowin-féle javaslat nem működőképes, ő továbbra is a vétó híve. Majd ismét szóba hozta kedvenc témáját: a jogállami rendelettel arra akarják majd rákényszeríteni Magyarországot, hogy migránsokat fogadjon be. Ennek ugyan semmi köze a valósághoz, de kijelölheti a szabadulás útvonalát az Orbán és Morawiecki által teremtett patthelyzetből. Ha az Európai Unió jogilag kötelező erejű nyilatkozatban garantálná, hogy egyik országra sem tukmál migránsokat, akkor a duó esetleg meggondolná a pénzügyi csomag jóváhagyását. EU-s diplomáciai források a napokban hasonló kompromisszumot emlegettek megoldási lehetőségként. Kérdés azonban, hogy az EU nyújthat-e ilyen biztosítékokat, adhat-e felmentést a két országnak a közös migrációs politika végrehajtása alól. Amelyről egyébként még nincs megállapodás, a jogszabályokról épphogy elkezdődött a párbeszéd. És lenne ehhez egy-két szava az Európai Parlamentnek is, amely szintén döntési helyzetben van. 

Sérti az MTI-t a Kossuth Rádióra aggatott közszolgálati jelző, ezért letiltották az MSZP-társelnök Orbán Viktorhoz írt nyílt levelét

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.12.04. 17:40
Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke
Fotó: Népszava
De kit sérthetett a levél lényege: „az álkeresztény erkölcs, amely a brüsszeli szexorgia helyszínén lógott az ereszcsatornán, droggal a hátizsákjában”?
Cenzúra! visszadobta a Magyar Távirati Iroda az MSZP társelnökének Orbán Viktorhoz írt nyílt levelét – írta az ellenzéki párt Facebook-bejegyzésében.  Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke olyan, a közéletet az elmúlt napokban különösen felkorbácsoló ügyekben fordult a politikában megszokott módon a miniszterelnökhöz, mint a lemondott fideszes EP-képviselő, Szájer József szex- és drogbotránya, a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, szociális és gazdasági válság, és annak elégtelen kezelése.
„Azért nem közlik, mert nem tetszett nekik, hogy a Kossuth rádióra használtuk a »közszolgálati« kifejezést. Hivatkozásuk szerint ez sérti az MTI »jó hírét«, illetve »üzleti érdekét«. Megértjük, nem akartuk a fideszes-rezsim irányítása alatt álló »közmédiát« közszolgálatisággal vádolni”

– fűzték hozzá a szocialisták.

Az állami hírügynökség, az MTI érdekes magyarázatából az nem derült ki, hogy milyen jó hírük, de ami még meglepőbb, miféle üzleti érdekük sérült volna. Az MSZP mindenesetre a Facebookon hozta nyilvánosságra az állami médiában gyakorlatilag zárttá tett nyílt levelet. A dokumentumban Orbán Viktor szokásos interjúi sorából először a most pénteki bírálata olvasható:   
„Ön ma megint csak a saját választóihoz beszélt a – mi adónkból fizetett – »közszolgálati« rádióban! Szokás szerint Sorost, a migránsokat és az Európai Uniót szidta, és mellébeszélt”.

Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: JOHANNA GERON / AFP
A miniszerelnök, a kormány eljárását, magatartását bíráló mondatok közzététele ugyancsak nem idegen egy ellenzéki párttól, és az sem, ha szembesíti ezzel őt. Mint azt Tóth Bertalan tette, így:
„Ön megint torzít, hamisít, csúsztat – szokás szerint! És ami a főbűn, szégyent hoznak Magyarországra, a magyar emberekre! Megértem, hogy nem akart arról beszélni, hogy a Fidesz-rezsim álkeresztény erkölcse egy brüsszeli szexorgia helyszínén lógott az ereszcsatornán, droggal a hátizsákjában. Erre valóban nehéz szavakat találni.”

A nyílt levél záró mondataiban az MSZP társelnöke a felelősség kérdését feszegette, ám nem az MTI-ét, hanem Orbánét: 
„Minden késlekedéssel töltött percért, minden elhalasztott intézkedésért és blöffért Önt terheli a felelősség! Felelős kormányzást vár el Magyarország és Európa is! Tegye a dolgát végre!”

Orbán Webernek: Ti balfácánnak néztek bennünket

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.12.04. 17:31

Fotó: AFP / Anadolu Agency
„A helyzet világos, kedves Manfred” – írta a miniszterelnök.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken válaszolt Manfred Webernek, úgy fogalmazva az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjéhez intézett reagálásában:
„a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok”.

Az MTI-hez is eljuttatott válaszban a kormányfő azt írta: az európai fősodratú média kirekeszti, mellőzi és letiltja azokat a gondolatokat, amelyek nem illenek az általuk nap mint nap sulykolt világképbe. „Ezt is el fogják hallgatni. Nekünk, közép-európaiaknak ez nem ismeretlen. Erre találtuk ki a szamizdatot. Írj, nyomtass, olvass, terjessz! Szam izdat, vagyis magunktól magunknak” – fogalmazott. Elsőként arra emlékeztetett, hogy Manfred Weber azt állította csütörtökön a Németországba akkreditált tudósítóknak: nem Magyarország és Lengyelország ellen hozzák létre a hírhedt jogállamisági mechanizmust, és hogy a cél a jogállamisági kérdések depolitizálása, kivonása a pártpolitikai vitákból.
„Az igazság azonban ennek éppen az ellenkezője”

– jelentette ki.

Szerinte ezt több európai politikusi nyilatkozat is alátámasztja. Az Európai Bizottság tagjai közül idézte
  • Vera Jourovát, aki szerint „Orbán beteg demokráciát épít”;
  • Didier Reynders-t, aki szerint „néhány tagállamban jogállamisági válság van, különösen Magyarországon és Lengyelországban”;
  • Frans Timmermanst, aki úgy fogalmazott, „a szabad sajtó szinte nem létezik Magyarországon”;
  • valamint Helena Dallit, aki azt mondta: „ez a mechanizmus a módja annak, hogy a tagállamokat betereljük a sorba”.
  • Az Európai Parlament alelnökének, Katarina Barley-nak a szavait is felelevenítette, miszerint „Magyarországot és Lengyelországot ki kell éheztetni”;
  • a liberális politikustól, Guy Verhofstadttól pedig azt a kijelentést idézte, hogy „nem kell bizonyítani, hogy Magyarország és Lengyelország működése összhangban áll-e a most felállítandó szisztémával. Ez már bizonyítva van. Most azonnal működésbe kell hozni”.
  • emlékeztetett Heiko Maas német külügyminiszter nyilatkozatára is, amelyben úgy fogalmazott: „most lesz végre egy eszközünk, amely nagyon fájdalmas lesz Magyarország és Lengyelország számára”.
  • Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter pedig arról beszélt – idézte a kormányfő –, „semlegesíteni kell ezt a rákos daganatot. Magyarország ugyanolyan diktatúra, mint Belarusz”.
A miniszterelnök azt írta Manfred Webernek, hogy
„ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok”.

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és felelős nemzeti kormánypolitikusok nyilatkozatainak fényében „ezt többé nem tudjátok letagadni” – tette hozzá. „És azt várjátok, hogy mi, magyarok elfogadjuk ezt” – jegyezte meg. A frakcióvezetőnek szóló válaszát Orbán Viktor azzal zárta: a németek sok mindent kértek már a magyaroktól a történelem során, de
„ti vagytok az elsők, akik balfácánnak is néztek bennünket. Nem vagyunk azok”.