vakcina;járvány;

2020-12-10 06:32:00

Útmutatás

Kevés fontosabb dolog van a járvány elleni harcban, mint a lakosság gyors és tömeges beoltása. Most mégis a sötétben tapogatózunk, azaz vakcina-ügyben jóval több a kérdés, mint a válasz. Ami meglehetősen veszélyes egy olyan oltásnál, ami az ígéretek szerint önkéntes lesz, tehát az adatja be magának, aki bízik is benne. Ilyenkor a vírus után a közöny és az érdektelenség a legveszélyesebb ellenfél, épp ezért kell(ene) lennie néhány olyan elemnek, amire vannak válaszok. Vagy legalább pontos víziók.

Pár napja elindult az oltásra jelentkezőket gyűjtő kormányzati honlap, ami nem árt ugyan, de nem tudni, mi a pontos cél vele, hiszen nincs még jóváhagyott oltóanyag. Létezik például amerikai, nyugat-európai, orosz és kínai vakcina - az előállítás különböző fázisaiban -, de fogalmunk sincs, mikor, mennyi és melyik fajtából jön. Jövőre, talán tavasszal, ha minden jól megy. Az oltás sorrendjét viszont nem a feliratkozás dönti el, hanem – teljesen logikusan – a veszélyeztetettség mértéke. A két halmaznak lehet metszete, de nem fedik egymást.

Épp a lapunkban közzétett felmérés mutatta meg, hogy a jelenlegi állás szerint öt emberből csak egy kérne az orosz és a kínai vakcinából, de a másik kettőre is csak minden harmadik mondana igent. Ilyenkor jó lenne tudni, hogy ha már lesz miből, akkor válogathatunk-e. A kétértelmű, talányos megfogalmazásoknak nincs helyük. A tiszti főorvos kedden azt mondta, hogy „nem választhatjuk meg, melyik vakcinát adatjuk be magunknak”, holott alig három hete a miniszterelnök arról beszélt, hogy az emberek választhatnak majd a rendelkezésre álló vakcinák közül. Végül a kormányzati koronavírus oldal némi fake news-ozás közepette leírta, hogy ha lesz miből, „akkor majd akár választani is lehet”. Értse mindenki, ahogy akarja.

A Google most hozta nyilvánosságra 2020-as keresési trendjeit. A „koronavírus” volt a legnépszerűbb keresőszó világszerte, de a magyaroknál meglepően jól szerepelt a Magyar Közlöny és a kijárási tilalom is. Ezek szerint sokan várják az egyértelmű útmutatást.