karácsony;pláza;koronavírus;Kásler Miklós;

2020-12-11 19:13:31

Kásler: Úgy tűnik, elértük a legmagasabb fertőzöttségi szintet

A miniszter szerint várhatóan januárban csökken majd az aktív fertőzöttek száma.

A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a legmagasabb fertőzöttségi szintet elértük, és várhatóan januárban csökken majd az aktív fertőzöttek száma – mondta az emberi erőforrások minisztere az Inforádiónak adott interjújában. A tárcavezető azt nem árulta el, milyen egyedi, enyhébb szabályokat fognak hozni szenteste.

Arról is beszélt, hogy noha bizonyos dolgokat lehet kötelezővé tenni a járványügyi helyzetben, a tesztelés az nem ilyen. Az önkéntes program alacsony részvételi hajlandóságát azzal magyarázta, hogy rengeteg fals hír látott napvilágot. Megjegyezte, határozottan fel kellene lépni a vírustagadók ellen. A jogi eszközök megvannak, így ez már csak döntés kérdése. 

Kásler Miklós szerint nem indokolt a bizalmatlanság a koronavírus elleni vakcinákkal szemben, mert hatékony az oltóanyag, nem okoz szövődményeket és emberek százmillióinak az életét mentette meg eddig is. „A szövődmények rendkívül ritkák és rendkívül jelentéktelenek. A vakcináció életmentő, ebből kell kiindulni. Vakcina úgy nem kerülhet be az országba, hogy a magyar hatóságok ne ellenőriznék, és ne találnák megfelelőnek” – fogalmazott a miniszter. 

Hangsúlyozta, nem kell teljesen átoltani a népességet ahhoz, hogy mentesíteni lehessen az országot a vírustól.