Előfizetés

Egy rezsim hordaléka

A gondolat akkor született, amikor a Népszava szerdai címlapján a magyar és a lengyel miniszterelnök varsói tárgyalásáról, illetve a két ország vétójának várható fejleményeiről olvashattam. És ugyanebben a lapszámban sorra vehettem azokat a híreket, tudósításokat, amelyek az Orbán-rezsim lépéseire világítottak rá. Vagyis miközben a jogállami vita előkészületei, illetve a „hunpol” elhárítási akciói zajlottak, itthon merőben orbáni módon folytatódott az ügyek rendezése vagy éppen kreálása, gátlástalanul folyt tovább a jogállam leépítése. Ismétlem, ez csak egy kiragadott pillanat, de cseppben a tenger, a rezsim hordaléka. Kiderült például: a Nemzeti Együttműködés Rendszere arra készül, hogy kiszorítsa a tokaji történelmi borvidék síkterületi bortermelőit a tokaji név használatából. Ugyancsak erős gyanút kelt a koronavírus járvány elleni vakcina felhasználásának módja: a kormány regisztrációt kér a lakosságtól, már azoktól, akik be akarják magukat oltatni. A regisztrációért, a részletes adatszolgáltatásért cserében nem ígér semmit - mint mondják, csak felmérik az igényeket. (Ehhez vajon miért nem elég, ha már minden nap élnek vele, az anonim közvélemény-kutatás?) Ne feledjük: eközben nagyban zajlott a brüsszeli csúcs előkészítése, annak bizonyítása, kizsarolása, hogy nincs szükség a felújítási alap és a költségvetés pénzeinek szétosztásához jogállami normák beépítésére. A Médiatanács ennek ellenére semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az állam által közpénzelt televízióban egy vezető fenyegetően követelte az állampárt támogatását, mi több, a hivatalosan is hírhamisító vezér a kifogást emelő országgyűlési képviselőt politikai beavatkozással vádolta. És ugyanezen a napon olvashatták volna az európai politikusok, ha erre kíváncsiak lennének, hogy a magyar parlament igazságügyi bizottsága leszavazta a lex Szijjártót, azaz nem akarja kizárni a közbeszerzésből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal halmozzák el a képviselőket, kormánytagokat, illetve azt is elutasította, hogy egy ilyen ajándék értéke ne érhesse el az illető tiszteletdíjának a negyedét. De ugyancsak szerdán értesülhettünk arról, hogy az ügyészség viszont vádat emelt két 88 éves nő ellen, akik 2018-ban hamis aláírásokat gyűjtöttek, viszont haja szála sem görbült annak a 14 kamupártnak, amelyek legalább 3 milliárd forintot húztak ki a költségvetésből, és annak a Bajkai Istvánnak, aki Orbán ügyvédjeként híresült el, és ma országgyűlési képviselő, de valahogy mégis volt némi szerepe furcsa aláírások megjelenésében… És a szerdai Népszava számolt be a korrupciógyanús hulladékkoncesszió tervéről is, valamint arról, hogy a KSH milyen fura, jelentősen csökkentett munkanélküliségi adatokról számolt be. De ez a nap nem szólt sem a Szájer-ügyről, sem Demeter Szilárdról, sem arról, hogy a hatalom éppen kizárni készül annak lehetőségét, hogy bárki megvizsgálja három bank állami összevonásának hátterét. Ez a nap csak egyszerűen megüzente: a jogállamiság vitája alatt a rezsim zavartalanul működik.   

Parizer a Mikulástól

Váratlan ez a hideg, mintha az országnak ebben a legészakibb csücskében szándékosan srófolná a mínuszokat didergősebbre „téltábornok”. Frászt kapok ettől az elnevezéstől, nem szeretem a hírekben sem, főleg az „újra támad” szószerkezettel együtt kívánom a pokolba, normális ember ilyen mondatot nem mond ki, nem is gondol rá, eszébe se jut. A tél nem tábornok, inkább egy állhatatos öregember, kivárja a sorát, nem tolong, nem előz, úgyis eljön, aminek el kell jönnie. Zúzmarától csillognak a fák, ez ad némi méltóságot ennek a nagyon szegény falunak. Sétálunk az utcán, beljebb húzzuk a sapkát a homlokunkba, sőt, még a kabát kapucniját is rásimítjuk a fejünkre, kesztyűs kezünket egymáshoz ütögetjük, huhogunk, szipogunk, a lábujjainkat behajlítjuk, kiegyenesítjük gyors egymásutánban, hátha a vérkeringésünk megkönyörül rajtunk, és felébred odalent is. Más falvakban ilyenkor bemegyünk a kocsmába, iszunk egy reggel lefőzött, termoszban tartott kávét, s próbáljuk kedélyes közvetlenséggel állni a helyiek kutakodó tekintetét. Témát is találunk ilyenkor, a borostás férfiak mordságát feloldja a kisüsti, amit pult alól mérnek ki nekik, s egymásra tromfolva fitogtatják jólértesültségüket. Ám ebben a viskókkal pöttyözött piciny településen kocsma sincs, a pálinkafőzdén is lakat van, ami maga a teljes reménytelenség. Mackónadrágos asszony hív be házba, melegedjünk fel egy kicsit, ajánlja, odabent kis kályhában ropog a tűz. Vastag homokkőből vannak a falak, de az ablakok régiek, a párkányok meglazulva, a langyosság ott szökik ki a szemünk előtt a félujjnyi réseken. Érzetünk van csak a melegről, talán az üvegajtó mögött felbukkanó lángok miatt. Eszünkbe jut egy felmérés arról, hogy épp a legszegényebbek fűtenek a legdrágábban, s hogy a tehetősség „érzete” miatt cserépkályha vagy kemence helyett inkább látványkandallót raknak a nappaliba fő helyre, ami ellentétben az előbbi kettővel, azonnal kihűl, ha ellobban benne a parázs. Alsó tagozatos fiúcska gubbaszt az asztalnál, színes ceruzával egy rajzlapon nagy kajla betűket formáz. Igyekezetében a nyelvét is kidugja, a hüvelyk- és a mutatóujja abroncsként öleli a kopott pennát. Vékony pulóverben, szétnyúzott papucsban ül a széken, öltözete láttán, ha lehet, még inkább fázni kezdünk. A Mikulásnak ír, mondja, mikor félig-meddig fölé hajolunk, nem akarván zavarni, de azért kíváncsian. Nem magának kér, bár átsuhant a fején, hogy egy lendkerekes autó jó lenne, vagy egy Barbie-baba a húgának, olyan, amelyiknek rózsaszín tüllruhája van, nem pedig meztelen, mint amilyen az adományos reklámszatyrokból elő szokott kerülni. De azt tapasztalatból tudja, hogy ezeket a kívánságokat a Mikulás nemigen szokta teljesíteni, talán ott, az északi sarkon nincsenek is ilyen játékok. Ám kolbász biztosan van, vagy parizer, egy egész rúddal, nemcsak pár szelet papírzacskóban, az is csak hónap elején. Egy egész rúd ebből a mennyei ételből az maga lenne a földöntúli boldogság.  

Rendszerváltás

Ne rajzolj minden nap Orbán-karikatúrát, ne írj minden nap Orbán-publicisztikát – de mit tegyünk, ha tíz éve egyfejű-egyarcú-egyakaratú hatalom ül rajtunk száz tomporral, és lassan befejezi a rendszerváltás rendszerének rendszerváltását. Holott egyetlen törvényt kellene csak hoznia, kimondatni a Házzal: a kormányfő akarata-érdeke úgy diktálja, hogy… és blabla... A RETÖRKI (be szép szovjet hagyomány!) néven ismert intézetet - megnyitva a pénzcsapot - 2013-ban hozta létre a kormány, hogy "a tudomány fő áramlatától eltérő" nézetek (kultúrharc) hangot kaphassanak. Valami mégsem klappolt, mert január 1-től ezt a feladatot a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kizárólagos tulajdonában álló Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum Nonprofit Kft. látja el. Talán hiányérzete támadt a kuratórium elnökének, Lezsák Sándornak: kevés volt a parlament alelnöksége, szükségét látta, hogy a jövő évi költségvetésből a RETÖRKI 275 millióját átrakják neki, megfejelve 145 millióval. (2022-től ez összesen évi 436 millió). Lesz tehát pénz árnyalni a kormányfő rendszerváltó zsenialitását. Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás lett közben a kormány szerint az új magyar szuperbank létrejötte, így a tervezett gólem bankfúzióját kimossák a Gazdasági Versenyhivatal szeméből. Ez a hír arra jó, hogy a kormányfő látásának komplexitását érzékeljük, ha az általa uralt hatalmi piramis csinosításáról van szó. Mint az, hogy 35-ről 50 millióra emelte a kormány az olimpiai aranyérmeseknek járó jutalmat. Akad, aki sajnálja az egykor amatőr mozgalom szereplőitől a pénzt, mi csal addig jutunk: tényleg most van ennek az ideje? Vagy csak azoknak a házalása ért éppen célt, akiket a következő sportági választásokon nem lehet majd elfelejteni? Ez volna a magyar jogállam. Kutatni sem kell, csak meglátni.