Litvánia;Fehéroroszország;menedék;

2020-12-14 22:47:59

Litvánia 700 fehérorosznak adott menedéket

Mindezt azóta, hogy rendszeresek a tüntetések Lukasenka ellen.

Agne Bilotaite, a balti ország belügyminiszterének közlése szerint mindennek humanitárius okai vannak.       

Az MTI szerint azt mondta, a fehéroroszországi válság kezdete óta összességében a szomszédos ország 721 lakója számára hagytak jóvá beutazási engedélyt. A tárca adatai szerint 307-en már éltek a lehetőséggel, továbbá 72 menedékkérelmet nyújtottak be fehérorosz állampolgárok.

A fehéroroszok "humanitárius okokból beutazhatnak Litvániába, és addig tartózkodhatnak az ország területén, amíg hazájukban meg nem szűnik a fenyegetés, amely miatt nem érezhetik biztonságban magukat" - mondta a belügyminiszter.

A kérvényezőknek igazolniuk kell, hogy az előbb említett kategóriák valamelyikébe tartoznak.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztás óta tart a belpolitikai válság. A vitatott tisztaságú választáson az országot 26 éve irányító Aljakszandr Lukasenkát hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával.

Az azóta tartó hétvégi tüntetéseken többször százezren is részt vettek, ami rekordnak számít az 1991 óta független volt szovjet tagköztársaságban. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért. A fehérorosz ellenzék több tagja is külföldre menekült, Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezetőnek éppen Litvánia nyújtott menedéket.