Bill Gates;koronavírus;

2020-12-15 11:25:48

Bill Gates: A következő 4-6 hónap komoly, embert próbáló időszak lesz

Hosszabb szünet után ismét szemügyre vette a koronavírus-járvány helyzetét Bill Gates, aki már a lezárások kezdete óta figyeli a kórokozó terjedését, illetve az egészségügyre és a gazdaságra nehezedő nyomást.

A Microsoft milliárdos társalapítója ezúttal úgy vélekedett: az Egyesült Államokban sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, de reményei szerint ez nem következik be. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

Gates a nevén lévő alapítvány által finanszírozott intézet, az IHME (Institute for Health Metrics and Evaluation) járványadataira hivatkozott a CNN-nek adott interjúban, ismét óvatosságra intve az embereket, szemlézte a hvg.hu. A vakcinák elkészülte szerinte lenyűgöző kutatói tevékenységet jelez, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk: a következő időszakban is nőhet a halálesetek száma, ám a kötelező szabályok betartásával megelőzhetjük ezt. 

A Microsoft-társalapító Gates szerint 2021 nyarán térhetünk vissza a pandémia előtti életünkhöz, de egy-két kivétellel biztosan számolnunk kell. Az újrafertőződés veszélye azonban 2022-ig, a népesség átoltottságáig fenn fog állni szerinte, így mindennél fontosabb, hogy a nemzetállamok összetartsanak és segítsék a többi országot. A segítségnyújtás egyébként Gatestől sem áll távol: a járvány óta milliárdokkal segíti a koronavírus elleni harcot.